Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1886

24 vélem statisztikai vizsgálódás alá vonhatni, melyek tömeges számszerű észlelés tárgyait képezhetik. Ez is óriási munkát ad a statisztikának s a kormányzat minden ágát megnyitja előtte. A statisztikai módszer szilárd álláspontjából kiindulva, viszont szükségesnek vélem a Quetelet által szabott korlátokat más oldalról kiebb tolni. A tudománynak meg kell adnunk azon felhatalmazást, hogy módszerével necsak a törvények hatályának megítélésére szorítkozzék, hanem mindoly állami intézmények, kormányzati tények és politikai események körűi kutatólag léphessen föl, melyek hatályát és okait a nagy számok segélyével vizsgálhatjuk és megállapíthatjuk. Szóval a politikai élet egyetlen mozzanata se legyen «ne nyúlj hozzám» a statisztika előtt, melynek titkaiba ő a maya tudományos fegyvereivel behatolhat; viszont ne kalandozzék oly vidékekre, hol saját módszerét nem alkalmazhatja, s épen azért csak kontárkodhatik. Miért adjam én elő, mint statisztikus, példáúl Magyarország és Ausztria közös alkotmányát; miért írjam le az 1867. XII. törvénycikket, vagy 1848-iki közjogi törvényeink hatályban levő pontjait? Jobban elvégzi azt a közjog előadója. De viszont, ha a megfelelő adatokkal rendelkezném, nem riadnék vissza a választási statisztika előadásától, melyben azon európaszerte páratlan politikai jelenség okait kutatnám, hogy az alkotmányos Magyarországon, parlamenti rendszer mellett, hat országgyűlési képviselőválasztáson egymásután a fennálló kormány mindig győzött s az ellenzék egyszer sem volt képes diadalt aratni. Itt már hálás tér kinálhozik 1869-től 1884-ig a statisztikai módszerre, a tömeges számszerű észlelésre több irányban, főleg a választási eszközök csoportosításánál. S ha a statisztika zászlótartói ma már megegyeznek abban, hogy a társadalmi életnek oly jelenségeivel foglalkozzanak, hol számokkal működhetnek: elérkezett az idő, kategorice megállapítani a statisztika működési körét a politikai életben is; s bátran kimondhatni. hogy a statisztika líyy a társadalmi, mint állami élet vc.tLttniemxyi jelenségét elemzése tárgyává teheti, melyek vizsgálatánál a mccgcL tiicLorrnjuxyos rn.ócLszerét aZh.<xliixcLzT-LcdJct. Még ma is gyakran halljuk a laikus nézetet, mintha a statisztika csak a jelen áZlcLjioto'k.ra. szorítkozhatnék s mintegy nyugpontot képezne a mult és jövő közt: mert a mult a történetíróé, a jövő pedig a (iondviselésé. Ez is túlhaladott és tarthatatlan nézet. Már Quetelet megmondta, «hogy a mult ismerete lehetségessé teszi, hogy a legközelebbi jelen felett ítélhessünk, s a történészek