Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1886

ifl szellemi hagyatéka kezünkből ki ne hulljon ; mert nem kisebb dicsőségünk nekünk a ref. énekügy terén a mi elhunyt jelesünk, mint Erdélyi János a szép- és bölcseleti irodalom mezején. Két világító oszlop volt ez a két férfiú s tündöklő fényök Patakot súgározá be. Ivánka nagyobb, önálló művei mind Sárospatakon jelentek meg, s ezek a következők : 1. Kis énektár népiskolák számára. 1801. Ezen műve arról is nevezetes, hogy a kormány az akkori viszonyok között második kiadását betiltotta, miért? azt jelen politikai viszonyaink között megérteni egyáltalában nem vagyunk képesek, mint sok egyéb dolgot, a minek akkoriban fontosságot tulajdonítottak. 2. Énekészi vezérkönyv. I. fűzet. 1863. Ennek többi füzete pártolás hiánya miatt kéziratban maradt, a mi hazai és különösen felekezeti viszonyainkra épen nem vet kedvező világot s azt mutatja, hogy még mindig igen kevés azon kántorok száma, a kik a korral haladni akarnak. B. Vezérkönyv és partitura. 1867. 4. Karénektár, népkarok használatára. 1868. 5. Elméleti és gyakorlati énekiskola gimnáziumi tanulók részére. 1870. 6. Egyházi énektár 1., 2., 3. szólam szerint, gimn. tanulók részére. 1871. 7. Temetési énektár. 1869. 8. Szemle a ref. énekes-könyv felett. 1877. 9. Óramutató. 1884. s végre 10. Néphymnus a főiskolai énekkar 100 éves jubileumára. 1882. Ezenkivül még kéziratban maradt 11. Elméleti énekiskola az 1 —4. népiskolák számára. A mi ezen művek belső becsét, tudományos értékét, gyakorlati használhatóságát illeti: annak megítélését azokra kell bíznom, kik a ref. ének-és zeneügygyel szakszerűleg foglalkoznak; azonban nem hagyhatom említés nélkül azt, hogy az egyházi énekek és zenének hazánkban jelenleg legnagyobb ismerője, búvára, Kogisich Mihály, a magyar tud. akadémia 1. tagja, midőn 1881-ben »Magyar egyházi népénekek a XVIII. századból» című értekezésével székét elfoglalta, ezen nagy tanulmányon alapuló értekezésében Ivánka munkásságára többször hivatkozik, a mi mindenesetre jelent anynyit, hogy a szakférfiú méltányolhatja leginkább egy pályatársának működését, mert az ért hozzá, s jelenti azt, hogy Ivánka Sámuel irodalmi működése oly tágkörű s oly mélyreható volt, hogy a felett napirendre térni többé nem lehetett; sőt bizonyos az, hogy mentől inkább el fog mosódni az ember emléke, irodalmi működésére annál több hivatkozás fog történni, s az író babérai idővel mindinkább hervad Íratlanokká fognak válni. Azonban, fájdalom, a mi sok tekintetben szűkkörű, korlátolt viszonyaink között az írói munkásság csak a legritkább esetben