Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1886

iá hivatva. Innen származik, ezen tudatból indái ki az a merész, gyakran követelő, soha nem alkuvó, prófétai ihlettel telt liang, mely az ő tőről metszett magyaros irályú értekezéseiből minduntalan kihallatszik. Izgatott tehát az irodalmi téren, a hol a rokonlelkek gvámolíták törekvéseit, tért nyitottak előtte, nagy reményeket fűzve buzgó működéséhez. S habár röviden végigtekintünk irodalmi működésén, melyet a mi szerény körünkben kifejtett, s igazságos ítéletet akarunk alkotni a férfiú munkássága felett: ki kell mondanunk nyiltan, hogy azon reményeket, melyeket felőle tápláltak, a legméltóbban váltotta be. Tekintetbe kell azt is vennünk, hogy Ivánka itt Sárospatakon minden tekintetben jóformán önmagára volt utalva, mert ha közölhette is nézeteit, eszméit azokkal, kik őt megértették, mégsem volt segélyére a képzett zeneértők oly csoportja, a milyet csak egy nagy város kifejlett műízlése foglalkoztathat. S ez az elszigeteltség volt kétségkívül az, melyet mindig mélyen érzett, s mely később napjait oly gyakran megkeseríté. Gyakran emlegette előttem, hogy csalódott az itteni viszonyokban, mert azon reformmunkásságra, melyre vállalkozott, kellő tért nem talált s így erejét soha kellőleg ki nem fejthette, sőt kénytelen volt azokat másodrendű dolgok érdekében elfecsérelni. Olykor, midőn lelke a sok csapás miatt, mely érte, elborúlt, vádolta önmagát, hogy elhagyva kényelmes anyagi helyzetét, itt ami körünkben telepedett meg, küzdve a létfentartás kínzó gondjaival, hogy keble istenének áldozhasson, hogy kielégíthesse azon vágyát, mely szívét hevíté, hogy magasra emelhesse az énekügyet, mely az ő hite szerint a ref. egyháznak legfontosabb ügye. Szép reményekkeljött, mondá néha, Sárospatakra. Erdélyi úgy édesgette őt ide, mint a hol a reformációra alkalmas talaj és anyag kínálkozik, s íme, majdnem negyedszázados fáradozásai után azt kell megérnie, hogy eszméit kellőleg nem méltányolják s reformtörekvéseihez segédkezet nem nyújtanak. Ámde ki vehetné ezt rosz néven a mi megdicsőült barátunknak, hogy a szenvedések nehéz napjaiban sem önmaga, sem mások iránt nem bírt igazságos lenni? Hiszen ha valaki, úgy ő joggal elmondhatta, hogy a ref. énekügy érdekében a szó igaz értelmében mindenét feláldozta; mert nemcsak fáradhatatlanul dolgozott, hanem számos műveinek kiadására anyagi áldozatokat is hozott. S valóban gazdag, adott viszonyaink közt meglepően dús eredmény az, a mit, mint író, felmutatott. Tanított, buzdított, lelkesített, cáfolt, polemizált folytonosan kedvenc eszméi érdekében. A jelesen szerkesztett «Sárospataki Fűzetek» és sok más vállalat egyremásra