Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1886

10 betöltésén fáradoztak, nyugalomba helyezvén az eddigi tanárt, Krischt, s meghíván ezen tanszékre az irodalmi térről már meglehetősen ismert szentesi kántort, Ivánka Sámuelt. Szükségesnek látom itt fölemlíteni, hogy Hegedűs Lászlót és Erdélyi Jánost a leghelyesebb tapintat vezérelte, midőn Ivánkát a főiskola részére megnyerni igyekezett. Erdélyinek, mint azt többször kifejezte, mindig az volt a nézete, hogy egy ily fontos művelődési és nemzeti hivatással bíró főiskola tanszékeire lehetőleg oly egyéneket kell alkalmazni, a kik valamely általuk választott szakmában, az irodalom terén is munkálkodnak. Mert nem mindig elég a tanítás egyik nemével, a szóbelivel, mely a tanterem szűk korlátai között foly le, beérni; hanem szükséges az is, hogy a főiskola tanárai irodalmi téren is adták legyen próbáját hivatásuknak. Nem mondom azt, hogy ezen máskülönben helyes elv merev alkalmazása minden esetben hasznot, elhagyása okvetlenül kárt okoz. Hanem egy bizonyos, s ez az, hogy valamely iskola körében reform-munkálkodásra csakis azon emberek alkalmasak, a kik tanítói működésöket az iskola falain kivül is képesek folytatni, a kik irodalmi úton is terjeszthetik azon eszméket, melyeknek szolgálatába állottak. Az iskolának egyik elsőrendű érdeke az, hogy tanárai az irodalmi téren is működve, az iskolának s magoknak jó hírnevet s ez úton befolyást biztosítsanak. S miután a Hegedűs és Erdélyi kora a mi főiskolánkban csakugyan a reformok korszaka volt, egy oly korszak, melynek élén a pataki iskola körében egy elsőrangú hazai író állott: lehetetlen azon ítéletet nem hangsúlyoznom, hogy a szentesi kántor megválasztatása épen a legszerencsésebb volt azon viszonyok között, midőn a toll hatalmával kellett a még szokatlanúl új eszmék számára híveket toborzani. Hiszen a «Sárospataki Fűzetek® minden száma igazolja a kor ezen most vázolt irányát, s valóban mindenkor dicsőségére fog szolgálni ezen felfogás mindazon férfiaknak, kik a két legfőbb intéző szándéklatait gyámolíták. Szép, a mi háromszázados főiskolánk életében örökre emlékezetes, dicső korszak marad az, midőn egy Hegedűs László tágas látóköre s egy Erdélyi János tündöklő elméje, ragyogó tolla adott irányt minden törekvésnek; Sárospatakból, az akkori nehéz, de törekvéseinknek mégis kedvező korszakban, irodalmi központot alkotott, s a «Sárospataki Fúzetek» megalapításával oly orgánumot teremtett, mely az akkori prot. irodalmi élet kitűnőségeit húzamosabb időre magához tudta bilincselni. Mi természetesebb, mint, hogy oly férfiú, a milyen a mi felejthetetlen barátunk vala, a szíves meghívásnak ellent nem állt, s