Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1885

17 nagyobb önállóságot egyik sem tanusit. Az I-ső számú mű szerzője, ki ezt a jeligét választotta : „ A tenger soha ki nem fogy felhőiből," sat., kiváló előszeretettel foglalkozik a tárgygyal; 292 lapra terjedő munkájában költészetünk történetét, a legújabb időtől fogva, egészen Arany Jánosig adja, vázlatosan, mindenütt igyekszik felkeresni a népiesség nyomait; de a nagy mezőn sokszor eltéved, irányt vészit, az egyes költőknek oly műveit is elemzi, melyek a népies iránynyal távolról sem érülköznek, s mellőzi Kriza Jánost, ki mint költő és a „Vad rózsák" gyűjtője egyiránt határozott befolyással volt arra, hogy költészetünk tartalmilag ós alakilag magyarossá s önállóvá fejlődjék. Ellenmondások, téves állitások is gyakran fordulnak elő nála. így, midőn a népiességet egy helyen épen olyan műelvnek tekinti, mint a classicismust és romanticismust, másutt pedig erősen és igazán harcol az ellen, pusztán eszköznek, feldolgozandó anyagnak vévén azt. El nem hallgatható tévedései közül való az is, hogy Petőfit legnagyobb ódaköltőnek tartja, holott nyilvánvaló, hogy a mi örök büszkeségünk, a lelkesedés lyrájában nem tette nevét hallhatatlanná. A Il-ik számú mű szerzője, ki a „Nem vész el a nép" sat. jelige alatt lépett fel, nem állított fel oly széles keretet, mint a másik. Költészetünk fejlődését csak a 16-ik századtól kezdve vizsgálja, de folyvást tárgya körűi tartózkodik, anélkül azonban, hogy a kérdést alaposabban megfejtette volna. Emellett számos állításai vannak, melyek elhamarkodott ítéletre vagy tisztulatlan ízlésre vallanak. így például, midőn Petőfiről azt állítja, hogy „a magyar lyrai költészetet a legtisztább népi alapon a tökély azon fokára emelte, honnan már csak lefelé vezet az út." Sajnálatos dolog lenne, ha ily könnyedén, mintegy csombókot lehetne kötni a magyar költészet fejlődésén. Tarthatatlan azon állítása is, hogy Petőfiben „egyetlenegy tettetett, hazudott érzelem sincs." Nem mutat jó ízlésre, hogy Tompa Mihálynál a „Pali történetét" egy rangra helyezi a „Három a daru" elbeszéléssel, vagy midőn a „Bákosi szántó" dalát, Kisfaludy Károlynak „megkapó népies hangon" írottnak mondja sat. Általában nem vagyunk ugyan megelégedve a pályázat eredményével, de tekintettel arra, hogy mindkét pályázó nagy szorgalmat és az efféle tanulmányok iránt határozott hajlandóságot árul el: azon jóakaratú véleményben vagyunk , hogy a jutalom kettőjök közt egyformán osztassák meg. Felbontatván a jeligés levelek, kitűnt, hogy az I. számú mű szerzője Szakai Károly, III. éves theologus; a II. számúé pedig Csik Dániel. II. éves theologus. 2