Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1901

s

tató jeleknek száma, a melyek a főiskola önállósága és verseny- képessége felől támadt aggodalmainkat eloszlatni hivatvák. Üdv és hála mindazoknak, a kiknek e biztató jeleket köszönhetjük!

De, a mint mondottam, különbözik is ez az esztendő az elődeitől. Sietek kijelenteni, hogy — Istennek hála, — nem a szellemiekben, hanem az anyagiakban, de ezekben sem a kárunkra, hanem a javunkra. Ez a jelleg annyira kidomborodik a végéhez siető év arculatán, hogy vezérvonássá válik azon s nekem, ha hű képet akarok róla festeni, ezt a vonást kell legelőbben is megörökítenem. Igyekezni fogok, hogy az adott vonás ne csak alakbeli, hanem szellembeli hűséget is fejezzen ki.

Anyagiakról akarok szólni és mégis, mintha valamely szent cselekményhez kezdenék, áldás, hálaadás tolul ajkaimra. Áldás annak a rég porladozó, tekintetes házaspárnak emlékére, mely házaspár nemes és bölcs alapítványával most már másodízben simítja el a sárospataki Alma Mater tisztes arcának redőit ; hálaadás e házaspár lelkes szellemének, a mely akkor, mikor nagy alapítványa anyagi erőforrásokat nyújt : új s az övéhez hasonló áldozékony lelkesedést gerjeszt a szivekben, édes, boldogító meglepetéssel látván mindnyájan most, majdnem egy század múltán, hogy ez a dicső házaspár a maga szellemében egy még nagyobb tőkét hagyományozott számunkra. Áldás, hálaadás a szellemi hagyományát most megnyitó Vay-Moesáry házaspár nevére és emlékére! Igen, áldás, hálaadás, mert most, a mikor a kezdetben kicsiny folyónak, íme folyammá lett dús vizei táplálják tenyészetünket : szellemük is nagyobb, melegebb fénynyel árasztja el a lelkünket s mi új lelkesedésre, új bátorságra gyúlva, magunk is új forrásait kezdjük fakaszt,gatni anyagi dolgoktól is függő verseny- képes önállóságunknak.

Ebbe az iskolai évbe már a Yay-Mocsáry-alapítványból folyósított, felemelt tanári fizetésekkel lépett be főiskolánk, csak a korpótlékok nem voltak még az egész vonalon folyósítva, mert úgy látszott, hogy azoknak megbírására az alapítvány se nyújthat elegendő erőforrásokat. Teljes korpótlékot mindössze a legidősebb tanárok élveztek, ezek is inkább csak annak a jóakaratnak alapján, hogy ha nyugdíjba mennének, nyugdijuk kiszabásánál e körülmény javukra szolgáljon. Ezen kartársak korpótlékainak folyó sítását be is jelentettük az illetékes minisztériumnak, de onnan azt a kedvezőtlen vál >szt kaptuk, hogy a felemelt korpótlékok csak akkor számíthatók be a nyugdíjjogosúltságba, ha a korpótlék-