Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1900

T]

latba. Aztán ezeket a töprengéseket nem igyekszik szerves kapcsolatba hozni az Ember tragédiájával, míg aztán végűi azzal lep meg, hogy az Ember tragédiájának alapját azon valláserkölcsi eszme képezi, hogy a jót önmagáért kell szeretnünk «Erényedért ne várj babért, ne jatalom szítsa benned a jót» és 2. «Lelked szabadon választhat a bűn és erény között.» Az első gondolatban tényleg van valami eredetiség s az az Ember tragédiájának tartalmával némileg kapcsolatba is hozható, különösen a Miltiades, Kepler-féle jelenetekkel, mégis két hibában szenved. Nem öleli át az egész mű tartalmát, tehát nem ezen épül fel a mű concep- tiója, másodszor szerző nem a mű tartalmából fejti ezt ki, hanem arra ráoktroyálja — abba beleerőszakolja. Szerintünk a mű conceptiója inkább azon gondolatból fakadt, a melynek Tompa is kifejezést adott az Isten akaratja czímű költeményében : «oda térek vissza sok kerengés után, — nem gyógyíthat meg más, mint ki megsebhetett.» Vagyis a csapások, szenvedések között, a csalódások után, melynek az ember gyarlóságánál fogva ki van téve tökéletes megnyugvást, bizalmat és vigasztalódást sem a közéleti tevékenységben, legyen az önző, vagy önzetlen ; sem az érzéki örömökben, sem a tudományban nem talál az ember, egyedül az Istennél; kinek segedelmét éppen ennél fogva nem nélkülözheti. Bár szerző nem így gondolkozik, a vallásnak, az Istenben való hitnek ezt a jelentőségét többször hangoztatja, általában erős vallásos érzésről tesz tanúbizonyságot.

Sikerültebb része már dolgozatának a második, hol az egyes színek bölcsészeti jelentőségére nézve több jó gondolata van, bár magyarázatai nem mindenütt fogadhatók el. Nagyobb baj már az, hogy dolgozatának vége nincs s így nincs compositiója sem. Azon nem lehet csodálkozni, hogy akkor, mikor szerző magasabb bölcsészeti álláspontra akar emelkedni, nagyokat botlik, mint pl. mikor azt mondja, hogy Madách Istent symbolumként mutatja be, mikor nem érti, hogy mit értett Schopenhauer az akarat objecti- válása alatt, Fichte az Én és Nem én fogalmában, hiszen ezekkel szemben vannak találó és helyes megjegyzései is, melyek mélyebb gondolkozásra valló törekvéséről tesznek örvendetes tanúbizonyságot. Mint Madách szerint az emberben, e dolgozatban is a jó és rósz dualismusa található fel s bajos volna megállapítani, melyik van benne túlsúlyban. Szerző igyekezete, szorgalma kétségen felül áll s bár a kérdést korántsem oldotta meg, úgy véljük az igazság