Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895

mint a másik volt, sőt napjainkban épen ez az, mely a legtöbb controversia szülője. A mai büntetőjog erre nézve — mint mondani szokták — az indeterminismus állásponján van, t. i. az embert akarattal, vagy mint kifejezik szabad akarattal, akaratszabadsággal felruházott lénynek tekinti s az alapon egy bűnös cselekményt úgy fog fel, mint a bűnös ember akaratából származó tényt.

Úgy a szándékos, mint a gondatlan cselekmény az akarat hibájára (reatus) vezethető vissza. A szándékos cselekménynél u. i. a tettes épen azt akarja elérni, a mi be is következett, a gondatlan cselekménynél pedig nem akarja ugyan egyenesen a bűnös eredményt, de akarja a cselekvést, mely a bűnös eredményt létrehozza, s így az ő hibája és pedig akaratáé, hogy nem volt elég gondos cselekvésében. Az okozati láncolat, causalis nexus tehát ez : akarati elhatározás, cselekvés, eredmény ; ezek közt kell okozati összefüggésnek lenni, hogy az eredményt a bűnösnek beszámíthassuk, a mi azt teszi, hogy ily esetben maga a tettes lesz felelősségre vonható a bűnös eredményért, mert maga tökélte el magát, szabad akarattal cselekedett s így csakis ő a bűn okozója, mert nem cseleke- kedett másképen, mikor másként is cselekedhetett volna.

Ez körülbelül már a régibb büntetőjogi iskolák felfogása is az alanyi bűnösségről, a mely e szerint egyoldalú indeterministicus alapra helyezkedik s elitéli az akarat megkötöttségét, a determinis- must, azt mondván, hogy ha az akarat nem szabad, ha az meg van kötve, korlátozva, akkor felelősségről, beszámításról s így büntetésről nem lehet beszélni. E felfogas mondható ma is uralkodónak a büntetőjogban s az alanyi bűnösség minden kérdése ezen az alapon, az akaratszabadság elvén, oldatik meg.

Erről az oldalról lett épen a mai büntető jog gyökereiben megtámadva. Különösen két nagy iskola az, mely éppen az ellenkezőből, t. i. a determinismusból indúl ki s ebből kifolyólag igyekszik reformálni s ezzel tulajdon képen alapjában tönkretenni a mai büntetőjogot.

Nem czélom s nem is érzem magamat hivatottnak ezúttal mélyebben behatolni a det. és indet, lényegébe, annyival Kevésbbé, mert a két ellentétes elv a m. t. közönség előtt úgy is ismeretes. A büntető jogot én különben sem tekintem bölcsészeti tudománynak, mint régebben tették, hanem positiv jogi tantárgynak, mely merít ugyan a bölcsészetből, de maga már önálló tudomány, — hanem épen azért legyen szabad pár szóval megemlítenem azt a viszonyt, mely a büntetőjog és a bölcsészet között létezik s mely szintén tudományunk alapjának ismeretéhez tartozik.