Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895

mögött egy tőle különböző, habár mindig csak hypothetikus létet vegyünk fel, teljesen elesnek. Az alanyt sohasem lehet arra bírni, hogy magát és gondolati-tényeit látszatoknak tekintse. De hogyan is juthatna a gondolkodás oda, hogy magának állítólag alapul szolgáló suhstantiáról valamit állítson? A külső észrevétel tárgyait könnyű a gondolkodásnak így feldolgozni, épen mivel azok a gondolkodás tárgyai ; de hogy a gondolkodás hogyan tegye magát tárgygyá, hogy aztán a saját tényálladé- kának közvetlen bizonyossága helyére a hypothetikus tárgy lépjen, az elképzelhetetlen. Az efféle képzetek a léleknek testi felfogásából származnak.1

Sokan azt szokták felhozni a substantiális álláspont mellett, hogy a csel'ekvény nem lehetséges cselekvő személy nélkül ; ez physikailag szólva teljesen igaz, de psychologiai állásponton a tárgy képzete mindig a képzelés cselekvényéből származik, — hát ez a cselekvény megint egy cselekvő alanyra útaljon vissza? De hol és hogyan van ez utóbbi nekünk adva? csupán a képzelés cselekvényében ! A másik érv, hogy öntudatunk, miután állandóan ugyanaz, egy állandó alapot föltételez, ugyanebben a hibában szenved. Az öntudat nem létezik az öntudatos cselekvéseken kívül, de ezek ismét csak mint cselekvések s nem mint cselekvő tárgyak vannak nekünk adva. Ezen felül itt a praemissa nem is helyes. Öntudatunk egyáltalában nem bír azzal a constan- tiával, mely a substantia állandóságának megfelelne, sőt inkább benne —- épen azért, mert nekünk csak cselekvényekben van adva — minden folyó, semmi sem állandó; változásainak folytonosságán alapúi öntudatunk amaz összefüggése, melyet az én egységének nevezünk. Ezt a folytonosságot az apperceptio tevékenysége eszközli. De miután az apperceptio megint csak mint tevékenység van adva, minden indok elesik arra, hogy öntudatunk ezen alaptényezőjén túl még valami attól különböző substratumot vegyünk fel, melyet a lelki élet összes tényeivel ellentmondásban álló változatlanság jellemezzen. A ki az anyagi substantiá- hoz hasonló lelki substantiát vesz fel, az az erély állandóságának az előbbire vonatkozólag érvényes elvét az utóbbi substan- tiára is át fogja vinni, pedig a szellemi fejlődés terén a szellemi energiának határtalan növe'se, újjáteremtése az uralkodó törvény.2

1 Wundt : Logik. I. Erkenntnislehre. S. 487.

8 Wundt: Logik. II. Methodenlehre. S. 507—8.