Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895
19 tásokat a testre. Egy kicsit nehéz ugyan megérteni, hogy — ha a lélek téri kiterjedés nélkül való — miként lakhatik az agy egy bizonyos pontján, miként mozgathatja a testet s miként szenvedhet a testtől bizonyos behatásokat? de hát ezen Descartes egy kis szőrszálhasogatással túltette magát. Ezen Descartes-féle tan élt a lélek lényegéről egész a legújabb időkig, itt-ott némi csekély módosítással, úgy a műveltebb nagy közönségnél, mint a philosophusok nagy részénél. A mai psychologia és ismerettan a substantia-fogalmat a belső tapasztalatra nem tartja alkalmazhatónak. Az anyagi világban alkalmazható e metaphysikai fogalom, mert a külső tapasztalat tárgyai nekünk soha sincsennek közvetlenül adva, azokat mi mindig csak érzékeink és tudatunk közvetítésével veszszük észre ; az anyagi substantiákat úgy tekintjük, mint az anyagi világ alapjait, melyek lényeges tulajdonságaikban változatlanok, constansok, de ilyen minőségben nem esnek észrevételünk alá, azonban hatásuk által mindama tüneményeket létrehozzák, melyek a külső tapasztalat összefüggését alkotják.1 Ez a substantia-fogalom mindig csak hypothetikus jellegű, mert az anyag tulajdonságaira nézve általában különféle föltevések lehetségesek. A mennyiben az anyag maga soha sem tárgya a külső tapasztalatnak, mindig csak annyi mondható, hogy egyik hypothesis megfelelőbb e célra, mint a másik. — A benső tapasztalatnál ellenben egészen másként áll a dolog : a benső észrevétel tényei nekünk mindig közvetlenül vannak adva, úgy, hogy nem szükség még ezek mögött egy substratumot fölvennünk, mint a melynek hatásai gyanánt kellene a tudat összes jelenségeit tekintenünk ; — mind e szellemi folyamat nem változatlan tárgy, hanem szakadatlan történés, mely képzeteiből alkotja a dolgokat, de maga soha sem válik dologgá. A lelki történés magyarázata nem abban áll, hogy azt egy substantiára vezessük vissza, hanem abban, hogy kimutassuk, mely szerint a történés bonyolodottabb formái hogyan épülnek fel az egyszerűekből, s hogyan értékesíti a mi cselekvő énünk, melyet hasonlókép csak mint tevékenységet ismerünk, a lelki történés mind e formáit végezetül egységes célokra. A gondolkodó alany önmagáról közvetlenül bizonyos, úgy hogy itt amaz indokok, melyek az anyagi világnál arra indítanak, hogy az érzéki látszat 1 Wundt : Logik. I. Erkenntnislfehre. S. 485.
