Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895
143 elfogadhatóbb része dolgozatának. Egészben véve azonban élvezhetetlenné teszi a müvet a sok értelmetlen mondat, meg nem tisztult, zavaros gondolat és a pongyola stilus. Előfordul több állitmánynél- küli mondat is, mondatszerkesztése is sok helyt hibás : az elsietés- nek nyomai mindenütt érezhetők. A mellett boszantó ortográfiával íratta le dolgozatát s az elemi botlások az ortográfiában (Bacon helyett Bakó Ferencz) vagy a hiányos mondatok valószínűleg a másoló tévedései, melyeket szerzőnek okvetlenül ki kellett volna javítani. Egy pár jó hasonlat, szemléltető kép az, mi szerzőé s érdeméül hozható fel. Szóval műve jóakaratról, törekvésről tanúskodik ugyan, de nem az Írásban való azon correktségről és gyakorlottságról, minőt tőle megvárhatnánk. Ajánljuk neki, hogy higgadtan és megfontolva írjon s ezentúl is forgassa minél sűrűbben a tollat, mert e téren csakugyan gyakorlat teszi a mestert. Az első számú „Non Scholae sed vitae discimus1' jeligéjű mü szerzője már nagyobb Írói ügyességről tesz tanúbizonyságot s müve több oknál fogva magasan meghaladja értékben a Il-ik számút. Hiánya, hogy idegen nyelvű forrásokat nem használt, egyetlen kis német munkát említ forrásai között, de sehol sem látszik, hogy használta volna. Pedig igy juthatott volna műve magasabb tudományos értékhez. De a magyarul rendelkezésére álló forrásokat jól áttanulmányozta s a történelmi kézikönyveken kívül az illető gondolkozók eredeti műveiből is merített. Jól megemésztett anyagát igyekezett jól elrendezni s szép, választékos nyelven kifejezni. A tárgyalt bölcsészek nézeteiből sokszor szerencsésen tudja kiválasztani a lényegest s a saját észrevételei is Ítélő képességről és eléggé érett gondolkozásról tanúskodnak. Művének szerkezetét ingadozóvá teszi egyrészt az, hogy természetes átmenet egyik fejezetből a másikba nincs nagy erőszakos, másrészt, hogy p. o. Giordano Bruno és Bacon igen nehezen illeszkednek be művének keretébe, Come- nius meg egyáltalában nem hozható tárgyával kapcsolatba. De a műnek már van eleje, közepe és vége. Bevezetésül szól a politikai és társadalmi állapotokról és a természetphilosophiáról a XVI. században, majd megmondja, miben áll a naturalisztikus nevelési elmélet ellentétben a scholastikával és az egyházi neveléssel ; tárgyalja Rabelais, Montaigne, Locke nézeteit s végül összefoglalja az Írók elméletének maradandó becsű gondolatait. Hogy Locket arány, lag röviden tárgyalja, azt indokolja az a körülmény, hogy ő nagyrészt megegyezik Montaignevel, de Montaignera vonatkozólag kívánatos lett volna, ha Essaynek nemcsak XXIV., XXV., hanem a
