Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1894

19

senyeznek egymással s a fényűzést egész a szertelenségig viszik. Nem is nadrág, nem is mente, dolmány, ha csak „két vagy háromszáz rőf arany- vagy ezüst-sujtás nincs rajta.“ Mint az egykorú krónikás mondja : „nem a posztót paszomántozták meg, hanem a paszomántot posztózták meg.“ A nők is elvetik verdigályos. bufá- nos viganóikat, csúfos német módis öltözeteiket, vitorlás, turbán- szerű bóbitájokat és előveszik nagyanyáik aranynyal vagy ezüsttel áttört szoknyáit, testre metszett ingvállait, gyöngyös főkötőit pártáit, a hosszan lefüggő fátyolokat. Ismét magyarokká lettünk, társadalmilag is átalakultunk. íme, igy követte nálunk az irodalom megújhodását a politikai és társadalmi élet újjászületése, melynek szelleme az 1790—1. országgyűlés alkotásaiban is erőteljes kifejezést nyert.

Az előadottak után méltán feltehető az a kérdés : mi része volt főiskolánknak e pezsgő és forrongó élet mozgalmaiban, vagy volt e rá befolyással a nemzeti és irodalmi élet megújhodása? Nem szándékszom ezúttal főiskolánk szellemi arczképét abból az időből egész teljességében bemutatni, czélomhoz képest pusztán egyes életjelenségeket említek meg, melyek a kor mozgalmaival kapcsolatban állanak.

Abban az időben még oly fővárosunk nem volt, mely a tudomány és művészet rakásra gyűjtött kincseivel, tudósok, írók értelmi nagy súlyával, a sokféle lapok nagyhatalmi erejével összekötött, egyesitett és vonzott volna. Az írók, egymástól elszigetelve, szerte-szélylyel laktak az országban. Plmellett a közlekedési eszközök is gyarlók voltak. Innen van, hogy az eszméknek nem is volt az a gyors, központi kisugárzása, mint a mai időben. Sárospatakra nevezetesen nem jutottak el oly hamar a magyar irodalom termékei, mint a német és holland tudósok művei, melyeket a külföldre járó tanúló ifjak hoztak vagy küldtek haza, ők lévén akkor az európai tudós világ összekötő kapcsai, a szellemi közlekedés szüntelen járó-kelő postái, kiknek oly sokat köszönhet a magyar tudományos míveltség. Aztán a felhúzott szemöldökű komoly professorok közűi egynémelyik nem sokat adott a magyar nyelven írott művekre, különösen a szépirodalom termékeit egyáltalában nem tekintették, még később sem, elme- és szívkópző olvasmányoknak. Mégis az élelmes kiadó vagy szerző lelt útat-módot arra, hogy egy vagy más munkáját a patakiakkal is megismertesse. Rendesen az alkonyvtárnokhoz küldték mutatóba vagy bizományba, ók lévén a könyvkereskedés közegei nálunk egész a 60-as évek