Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1894
20 elejéig. Az újjászületett irodalom egyik legelső terméke, Mészáros Ignácz Kartigámja, 1773-ban egy évvel megjelenése után érkezett Sárospatakra, egyetlenegy példányban. A diákok közt híre terjedvén, nagy mohósággal estek olvasásának, kézről-kézre adták egymásnak. Szobáikban négyen, öten ágyaikon eldűlöngőzve, fenszóval olvasgatták és a feszengő, czifra nyelv mellett is elvoltak ragadtatva a szerelem szívreható, csodás kalandjai és a hang újdonsága által, mely annyira különbözött az általok jól ismert római költőkétől, de ám érdekesebb is annál. Nem sokára Bessenyei György híre is elhatott Patakra. Az egykori növendék azzal mutatja ki háláját főiskolánk iránt, hogy műveit időről-időre megküldi a könyvtárnak és később szíves levelezési viszonyba lép a tanárokkal. És ha újitó törekvései, amennyiben iskolai tanrendszerünket is bolygatni merészelte, nem találtak is nálunk általános viszhangra: mindamellett a nagy izgató erős nemzeti érzése, nyelv- és Ízlésbeli újításai, hódító hatással lehettek ifjainkra, mit bizonyít az is, hogy sárospataki diák volt az, a ki Bessenyeinek egy németül írt beszó- lyét 1776-ban magyarra fordította és azt nyomtatásban meg is küldte a mesternek Bécsbe, mire ez szíves buzdító, bátorító sorokkal tisztelte meg feltörekvő diákunkat. Kazinczy Ferencz feljegyzéseiből tudjuk, hogy reá, mint pataki diákra, mily nemesítő és és irányadó befolyása volt a Bánóczy Sándor-féle Marmontel fordításnak, mit ő 1778-ban a könyvtárnoktól vett meg. Olvasása közben, mint 19 éves ifjú, nem tudta eléggé csudálni annak még az előtt hallatlan csinos nyelvét és választékos irályát. „Még ma is bírom a könyvet — írja ő később 50 esztendővel, — mert rajta van ifjú esztendeim örömeinek emlékezete, még ismerem a helyeket, hol a Bánóczi csudálásában fel-felsikoltozám. Már akkor feltevém magamban, hogy az ő koszorúja után fogok törekedni minden erőmmel, a mi lesz.“ Még elhatározóbb volt az ő későbbi pályájára és írói szereplésére — itt a pataki iskolában — a Barótlii Szabó Dávid költői fellépése, ki 1777-ben kiadott „Új mértékre vett különb verseknek három könyvei“ czímű füzetében, görög-római mértékre szorongatta nyelvünket. Az új könyv még azon évben megérkezett Patakra. Nem sokat adtak rá, megvetéssel fogadták, gúnyolódtak felette, nemcsak sovány prózai tartalma miatt, hanem különösen azért, mert azt hitték, hogy az ex-jezsuita rímelni sem tud, a mit pedig a falusi jegyzők és kántorok is tudnak. Kazinczy és néhány diák pajtása másképen ítélt; ők a Q
