Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892
47 dolkozóinak a megbírálása, elítélése tétetett volna feladatává. Joggal idézhetjük Vörösmartynak szavait szerzőre: bírónak még te kicsiny vagy, mert igazán bántó és nevetséges, hogyan fumi- gálja szerző a kiváló gondolkozóknak elméleteit. Müve mind a három részének tartalmát jó részt vagy harmincz nagyobb-kisebb gondolkozónak a szépről, jóról, s a kettőnek egymáshoz való viszonyáról közölt meghatározása és ezeknek czáfolata képezi. S e bölcsészeket nem csoportosítja sem egyes körök, sem iskolák szerint, s nagyobbak a kisebbekkel együtt következnek egymásután. 8 szegény bölcsészek minő czáfolatban s bánásmódban részesülnek szerző részéről ! Elméletükből kikap nehány szóba foglalt definitiót s kimutatja a kezében levő hiányos mértékkel ezeknek vagy tág voltát, vagy szűkkörűségét. Levequet (24. I.) például össze kell törnie, Baumgartent két helyen is (20. és 91. lap) következetlennek, komikusán naivnak mondja. Baumgarten a tökéletesség elvére alapítja úgy az igaz, mint a jó és szép meghatározását. Ha szerző visszamenne Leibnizra s tudná, hogy a tökéletesség elve, a Leibniz és Wolff philozophiájából származott, ha tudná, hogyan fogta és alapította meg ezt Leibniz, nem hibáztatná a derék Baumgartent. Baumgartennek több igaza van, mikor a jó, igaz és szép között csak külső jelenségbeli különbséget lát, mint szerzőnek, kinek nincs tiszta fogalma a szépről, mikor az ő czáfolatára egy esetlen példával áll elő, hogy t. i. „egy bírói végzés lehet szép és humanus, a nélkül, hogy benne az osztó és bekötött szemű igazságnak csak egy atomja is szerepelne.“ Máskor Schoppen- hauernek tudományos értekezéseit mondja szépnek. Tehát mint a nagy közönség, ő is mindenre alkalmazza a szép elnevezését. Olyan következetlenségbe is esik, hogy egy helyen (26. lap) III. Richárdra azt mondja: Ki merné azt állítani, hogy ő nem egy határozott alakban megjelenő eszme. De ki azt is, hogy ő szép? Azután a 84. lapon III. Richard nem kelt mai/a iránt szeretetett pedig a poe8Ísnek legremekebb alkotása. Ebből következnek, hogy Richárdnak Schakspeare által megalkotott képe szép, ha őt a valóságban testileg rútnak tartották vagy nevezték is. Pedig szerzőnek — úgy látszik — megvan az aethetikai szépről a fogalma, csak egy szót kétféle értelemben is akarna használni, a mi helytelen s fogalomzavarra vezet. A különféle meghatározások bírálata után az első fejezet végén azt mondja : Ez az elég nagyszámú (sok is a
