Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892

4«

jóból) meghatározás kettős czélból igtattatott ide. Be akartuk bizonyítani, hogy alig van bölcsész, a ki aesthetikával ne foglalkozott volna (ezt felesleges is bizonyítani, meg nem is áll), de alig van olyan is, a ki csak meg is közelítette volna azt a pontot, a melyen sarkallik a szép lényege. íme, szerző felfedezi, hogy a nagy bölcsészek nem érintették a szép és jó lényegét, egy Aris- totelesnek (15. 1.) Lessingnék, Kantnak, Hegelnek dunstja se volt arról.

Igaz, hogy a mai aesthetikai és ethikai állásponton találhatunk a régebbi gondolkozóknak elméleteiben hibás egyoldalúságot, de valamennyi tovább vitte, fejlesztette a gondolkozást, láucz- szemet képez az eszmék fejlődésének történetében. Ha végig tekintünk a történeten a legrégibb időktől napjainkig, a gondol- dolkozásnak tárgyaival, a széppel és jóval úgy vagyunk, mintha egy messze terjedő síkságon a távolban nézünk valamely tárgyat. A tárgynak képe homályos, körvonalai elmosódottak, színei nem láthatók, kisebb vagy nagyobb pontnak tűnik az fel. Ha közelebb megyünk, látni fogjuk a tárgynak körvonalait, közelebbről már megtudjuk állapítani nagyságát, talán színeit, azután közelebbről már a részeket is megkülönböztethetjük, míg végűi az egyes észrevételekből alakúi ki a tárgynak teljes képe.

Így Sokrates még csak hatása szempontjából nézte a szépet, érzéki oldaláról, Plató csak eszmei oldaláról, Aristoteles az utánzás elvét emelte ki a szép lényegében. Sokratesnek, Platónak, Aristotelesnek igazuk volt a maguk szempontjából, csak szerintünk gondolkoztak egyoldalúkig. A kutatásnak tehát nem az a feladata, hogy őket czáfolja, hisz ez könnyű, hanem hogy a mi érdekes van gondolataikban, azt megtalálja s kimutassa, hogy az a mai felfogásnak is elemét képezi. Ekként a historia vezet a philosophia elvont fogalmainak tisztázásához, megértéséhez.

Még egy más oldala is van e dolognak. Tudományos értekezésnek első kelléke az objectivités, benne a tények, gondolatok beszélnek önmagukért, az író subjectivitásának hátterébe kell szorúlni a mű mellett. Szerző több helyt előtérbe tolja a maga egyéniségét, a szövegben ismételten hivatkozik hosszas gimnáziumi és akadémiai tanulmányaira (70. 1.). Gregusra vonatkozólag a 99. lapon mondja : hogy goromba kifogásokkal nem állunk elő. oka az, hogy a magyar irodalomban Greguss adván ki először egy rendszeres, mindent magába ölelő széptant, érdemetlen toliunk Greguss elvitázhatatlan érdemeire gondolva, lassabban mozog s