Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892
49 kifogásait nem meri oly biztos vonásokkal e papírlapra vetni, mint azt eddig mindenütt megtette. Büszkén mondja hogy ő se nem művész, se nem móralprof'essor. Miként az első részben a szépnek, úgy művének második részében először a jónak subjeetiv feltételeit vizsgálja, azután egészen az ő saját modorában közli a bölcsészeknek a jóról való rövid meghatározásait s végűi maga határozza meg a jót. Ha itt több értékesebb és tisztább gondolattal találkozunk is, ugyanaz a következetlenség és zavar a jó fogalmát illetőleg e fejezetben is megtalálható. Itt is mint a popularis felfogás igen különböző dolgokat nevez jóknak, p. o. a 48. lapon legnagyobb földi jónak mondja az érzéki szerelmet, mint szenvedélyt, még ha az ember becsületét is áldozza érte. A harmadik részben a művészetnek viszonyát a valláshoz igyekszik kimutatni. A legszorosabb kapcsolatot az építészet és vallás között találja meg oly korokban, mikor az építészet kizárólag a vallás szolgálatában állott. Kezdetben templomok épültek s csak ezután más czélra szolgáló középületek. Ennek a viszonynak megítélése helyes felfogáson alapszik. A szobrászatnak és festészetnek összefüggését a vallással már nem mutatja ki eléggé. A költészetre meg azt mondja, hogy az a legfüggetlenebb a vallástól (80. 1.) s nem is a vallás fejlesztette ki. Ezt nem lehet egészen állítani, ha figyelembe vesszük, hogy a tragédia a görögöknél a Dyonisius tiszteletére rendezett ünnepségekből fejlődött, a keresztyén dráma meg a niysteriumokból, a melyek kezdetben az isteni tiszteletnek részét képezték. Mint Gyulai oly szépen kimutatta, a karácsonyi és húsvéti mysteriumokból fejlődött a dráma, a farsangi játékokból a komédia. Eme szoros összefüggésnél fogva nem csoda, ha sokan a a szépnek önállóságát és a művészetnek önálló czélját kétségbe vonták. Greguss is a szépet tartalmilag azonosította a jóval. Szerző Gyulaival az önczélúság elvének híve, a ki azt mondja, hogy ha a szép a művészet merít is a jónak eszmeköréből, de nem egy vele. Általában eme harmadik résznek elméleti fejtegetései a leghelyesebbek, szerzőnek gondolatai határozottabbak, tisztábbak. Ez mutatja leginkább szerzőnek képességét, lelkesűltségét a tárgy iránt. Hogy van némi írói érzéke mutatja művének compositiója, a mely — nem számítva azt, hogy a kérdésnek művelődés és művészettörténeti része egy önálló, terjedelmesebb fejezetet igényelt volna — helyes. A mellett elevenen és élénken ír s az a4
