Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892

35

A bírálatokat, tanúlságul a szerzők számára, ime, itt közöljük egész terjedelmökben :

1. A Vay-féle kettős díjra, egyházi beszédben feldolgozandó szövegűi a Példabeszédek könyve XXVI. része 2. versének eme tétele volt kijelölve: „Miképen a madár elmegyen, és a fecske elrepül: azonképen az ok nélküli átok nem. száll az ember fejére.“ A kitűzött határidőig beadatott összesen 5 pályamű. Tekintve a díj kettős voltát, az eredmény, számra nézve, bőtermésnek ugyan nem mondható, de jóleső kárpótlásnak tekinthetjük azt, hogy három mű van a versenyzők között, a melyek kezdőknél ezen a téren, komoly törekvésre, már most elég ügyességre vallanak s méltán képezhetik, a tovább fejlődés bekövetkezése után, jó reménységünknek alapját.

Mindenesetre a legelső helyen áll, értékére nézve is, a véletlenül 1-ső szám alatt bejegyzett dolgozat, eme jeligével: „Áldjátok azokat, a kik titeket átkozv,ak.“ Máté V. 44. Kiválik, még jobb versenytársai közül is, mindjárt felfogásának helyességével, természetességével, tehát szövegszerüségével, a kijelölt alapígével szemben. Az képezi szónoki művének alaptételét, a mi a szövegben is, hasonlatokkal ékesítve van kifejezve, hogy „Az ok nélkül való átok semmit sem árthat“ s ezen alaptételnek természetes, egészben kimerítő szónoki részelését adja aztán azzal, a midőn felosztásában úgy indokolja propositióját : mert eloszlatja azt 1. A jobbak elfogulatlan ítélete ; 2. saját nyugodt lelkiismeretünk. Ily jól vetett alap és átgondolt tervelés után, már könnyű munkája volt szerzőnek ; folyvást tárgyánál maradó, minden szükségest felölelő, logikai rendbe sorakoztató tárgyalási módja ; egyszerű, de minden lépten-nyomon a szónoki emelkedettség melegségével és meggyőző erejével alkalmazott irálya, mind olyan tulajdonok, a melyeket kellemesen látván, szívesen ítéljük oda részére az első nagyobb dijat.

E között és a II. szám alatt bejegyzett, következő jelige alatt versenyző mű között: „A te uradnak, istenednek nevét hiába fel ne vegyed.“ II. Mózes XX : 7. — már minden tekintetben nagy közbe- bevettetés vagyon. Már magát a kijelölt szöveget lényegében és irányzatában teljesen félre érti szerzője, a midőn a szövegben bennfoglalt ok nélkül való átkot összetéveszti a káromkodással, s beszédjének thémájáúl a „káromkodásnak kettős tilalom fáját“ tűzi ki. Az eszméknek, a tárgyaknak nagy tortúrája, a kifejtésnek roppant leleményessége, a szövegen való kötéltánczolásnak — mint azt Dobos János találóan nevezte — roppant ügyessége és szemfényvesztő furfangossága kell ahoz, hogy valaki csak félig-meddig is elhihető-