Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1883
38 ritkozik, hogy a hazai kútfő által homályban vagy megoldatlanul hagyott kérdéseket, a kir. kúria miként oldotta meg: addig a II. számú pályamű szerzője a harmadik szakaszban az osztrák polgári törvénykönyvnek a tárgyra vonatkozó szabályait nyomról-nyomra kiséri, s nem kevesebb, mint tíz megoldatlanul hagyott kérdést fedez föl ; s ezen megoldatlanul hagyott kérdések bírói eldöntésének szenteli aztán a negyedik szakasz első fejezetét; a második fejezetben pedig és egy függelékben, tekintet nélkül az osztrák polgári törvénykönyvre, még több ilyeneket is hoz fel. A feltüntetett kérdésekre egyébiránt mind a két pályázó nagy gonddal s többnyire oly szabatossággal felel, mely szorgalmas és lelkiismeretes tanulmányozásra vall. Eközben megtörténik néha, hogy a tudomány vitás kérdéseiben ellenkező álláspontot foglalnak el, mint például mikor a II. számú Zlinszkyhez csatlakozva állítja, hogy régibb örökületi jogunk szerint a legközelebbi vérek joga nemcsak az ősiekben, hanem a szerzeményekben is meg volt védve, mert az apa ezeknek tekintetbevétele nélkül, ezekről sem végrendelkezhetett ; mig az I. számú Suhajdával tart s a jeligéül választott nézetet teszi magáévá. Sőt az is előfordul, hogy az ily kérdésekben mindkettő, egyes curiai határozatok ellenében, bírálói megjegyzéseket tesz, mint példáúl az I. számú, midőn oly értelmű curiai megállapodás ellenében, hogy a szülék törvényes osztályrészt csak az ági vagyonból igényelhetnek, az Id. szab. 7. §-a második bekezdésének látszólag logikátlan szerkezetéből, az ellenkezőre következtet ; vagy midőn a II. szám alatti mű szerzője azt mutogatja, hogy azon felső bírósági gyakorlat, melynek megállapodása szerint „a törvényes osztályrész nem természetben, hanem csak pénzben követelhető“ : az ideiglenes törvénykezési szabályok szellemének, nevezetesen az I. rész 7. §-a második bekezdésének meg nem felel. Az ily állásfoglalások és észrevételek nem jogosulatlanok, s any- nyit mindenesetre mutatnak, hogy pályázóink a jogtudományi magyar irodalmat elég dicséretesen tanulmányozták. Mindkét pályázónak azonban közös gyarlósága az, hogy nem ismerik Dr. Zsögöd Benőnek a „köteles részről“ írt s a magyar tud. akadémia által megkoszorúzott monograpliiáját ; holott ezen jeles munka a „Magyar igazságügyiben még 1880-ban megjelent. Mindent összevetve bírálók javasolják, hogy a jutalomdíj (48 fi t.) ezúttal a két pályázó közt osztassák meg, úgy azonban, hogy a nagyobb díjat (30 frt.) a II. számú latin, a kisebbet (18 frt.) pedig az I. számú magyar jeligés pályamű nyerje.
