Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1882

I

28

ehelyett egészen az osztásra tért át s ennél meg nem vette észre, hogy amit ő előszörrel, meg másodszorra] jelölt meg, az két olyan külön álló tárgy, melyet bárcsak két egyházi beszédben lett volna elég- ereje kimenteni. Önmagát, a berendezésnél elkövetett bűneit hibáztassa tehát, ha kétfelé akarván menni, egy helyre sem juthatott el, s gondolatmenetének, fejtegetésének nem lévén egy egységes összetartó kapcsa, foly ugyan ajkairól a szó, mint a vízáradat, de mikor beszédét végig olvastuk vagy hallgattuk, nemcsak mi nem tudjuk megmondani, hogy mire taníttattunk, hanem maga a szónok sem tudná megjelölni, hogy voltaképen mire akart bennünket tanítani s mi elhatározásra kívánta akaratunkat irányozni ?... Hasztalan ! . . Nincs más mód azért, sem a biztos szónoki siker elérésére, sem talán szerző részéről egy más alkalommal megkisérlendő versenyben való részvétnél, a diadalomra, vagy legalább a kemény szemrehányások kikerülésére, mint ez: rendszer a lelke mindennek s az enélkűl ejtett szó csak olyan, mint a szélnek rohanása, melynek zúgását hallod, de nem tudod, hogy honnan jő és hová megy ? !

A Vay-féle nagyobb díjra — 33 írt. 60 kr. — a következő egyházjogi kérdés volt kitűzve : „Adassák elő az egyetemes convent- nek, mint egyik egyházképviseleti és kormányzati hatóságnak a magyar ref. egyház szervezetébe való törvényes beillesztésére irányult mozgalmak története s jellemeztessék főbb vonásaiban, mit tettek az eddigi conventek egyházi s iskolai életünk fejlesztése végett?“ . . .

A kitűzött kérdésre csak egy pályamű érkezett ; de ez az egy elég, hogy sok másat kipótoljon. Szép, gondos és ügyes dolgozat. Aki, már most, úgy tud gondolkozni, a rendelkezésre álló anyagot úgy tudja csoportosítani s a helyest a helytelentől úgy el tudja választani, mint e mű szerzője, attól a tudományos irodalom még sok derékét várhat.

Nincs ugyan a munka minden hiba nélkül. Irályán némi gyakorlatlanság, a feldolgozásban némi ismétlésbe esés és a leírásban is némi sietség, rontja azt a jó benyomást, melyet a munka mindjárt az első elolvasáskor tesz a bírálóra.

Kifogásolható az is, hogy csupán magyar nyelvű kútforrásokat használt, a felosztásban meg szolgaikig követte Kovács Albert egyházjogának rendszerét.

De ha látjuk, hogy a 78 lapra terjedő munkához milyen lelkiismeretesen olvasta össze és dolgozta fel szerző Warga Lajosnak, Kovács Albertnek, Kolozsvári Sándornak, Kévész Imrének, Liszkay Józsefnek, Cspthy Zsigmondnak, Makiári Pap Lajosnak, Beöthy Zsigmondnak, Fáy Andrásnak és Polgár Mihálynak idevonatkozó munkáit; ha látjuk,