Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1882

23

roszúl eltakarni kétségbeejtő goüdolatszegénységét. Ezt teszi pedig a mü szerzője, midőn egy, az ő tárgyához sehogysem illő, a százados cserfáról szóló mesének elbeszélésével nyitja meg ajkait, azon tanulságot vonván ki az egész elbeszélésből , hogy a munkakör, amelyben forgolódunk, mindnyájunkra rányomja megismertető bélyegét, s innen aztán azt tűzi ki beszéde thémájáúl s az egésznek eszmemeneteléűl, hogy „ A keresztyén vallás nemesitöleg. átalakitólag hat az emberre,“ 1. Bensöleg ; II. Külsőleg. Mi tanítjuk az egyházszónoklat- tanban, hogy az úgynevezett „exordium ab illustratione“-nak van jogosultsága ; sőt az ilyen modorban készített bevezető beszéd, már csak ritkaságánál s újságánál fogva is, nagyhatású lehet ; dehát kérdjük : mi összefüggése, előkészítő befolyása van ennek a mesének most a beszéd központjára, alapgondolatára, s méginkább : mivel indokolná szerző azt, hogy az a kiadott szöveg a keresztyén vallás átalakító hatását írja le akkor, mikor abban félreérthetlenűl az égi, a felülről jövő és a földi, az emberi érdekek által megvesztegetett és tiszta látásában gyakran elhomályosított bölcseség tulajdonságai és élesen megkülönböztetett vonásairól van szó? Dehát e hibás felfogást, a tervelésben megesett eme tévesztéseket még mind megbocsátanék, ha legalább a már kijelölt részek tárgyalásánál kapnánk értök legalább némi kielégitő kárpótlást. Azonban sem azokat a duzzadozó bombasztokat, melyek minden lépten-nyomon elénk meredeznek, sem azt a száraz ismertetést, melyet szerző az ó-szövetségi vallásról, egy ó-szövetségi történeti értekezésbe inkább illően ad, nem tarthatjuk legtávolabbról sem szónoki elemeknek és hatást keltő eszközöknek ; hogy azért pályázata tanulság nélkül való ne legyen, készséges vállalkozásánál, mit nála is becsülünk, jutalmáéi, vegye tőlünk szívesen azt a tanácsot : ne fogjon addig soha íráshoz, míg lelke és szíve telve nincs gondolatokkal és nemes érzelmekkel. Mikor ezek megszülemlenek, mindjárt könnyű, magasra repülő szárnyakat adnak a léleknek s a szív teljességéből aztán könnyen s édesen szólhat a száj.

Az V. számú mű, melynek jeligéje: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólanék is, a szeretet pedig nincsen én bennem, olylyá lettem, mint a zengő érc és pengő cimbalom. I. Kor. XIII. 1.“ Mintha szerzőik kézen fogva vezették volna egymást, majdnem ugyanazon hibákat követte el, mint az előbbi mű írója. Minő körülmények, időviszonyok, vagy lelki állapot behatása alatt íratott valamely szöveg, mindezeknek érintésére csak akkor terjeszkedik ki, az egyházi szónoklattan szabályai szerint az egyházi szónok, ha mindezekre szüksége van alkalmazás végett a későbbi fejtegetéseknél, vagy ha a szöveg tartalma