Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1881

17

mondván, hogy keresztyéniig, anyagilag és szellemileg úgy kell élnünk, hogy I. mértéktelen élvezet által anyagi javainkat el ne vesztegessük;

II. dicsekvés által erkölcsi javainkat növelni ne igyekezzünk. Bizonyára torzszülött az ilyen, a szónoki műalkotás terén, s ezek után többé már nem lehet csodálkoznunk, ha ily főben járó botlások után, az egész egyházi beszéd további alkatrészei sem üthetik meg, a legkisebb részben sem, különösen azon mértéket, amelylyel ilynemű verseny erőpróbálásoknál nekünk mérnünk kell. Igazán sajnáljuk, hogy, bár szerzője, jeligéjében „erős bizodalmát“ fejezte ki, hihetőleg jól végzett munkája kedvező eredményében, mi, a szorgalom méltánylásán kívül, semmi mást nem Írhatunk fel ezúttal érdeméül.

A két, fentebb ismertetett sikertelen próbálkozás után, jól esik tapasztalnunk, hogy a 111. számú, „Szeressétek ellenségeiteket“ Máté Y : 44. jelige alatt versenyre lépő dolgozat, sok tekintetben felülhaladja versenytársait, s bár pályafutásában, a jeligéjében magáévá tett szellemet követve, nagy igények nélkül lép fel s a szeretet érzelme hatja át még a küzdtéren is, ügyes forgolódása győztessé teszi a két első mű felett. Természetes, egyszerű és keresetlen gondolkozás útján közelíti meg a kiadott szöveg szellemét, s bár arról a sokszor hallott és sokképen feldolgozott tételről elmélkedik : „Legyetek alázatosok,“ felosztása is: I. Mert aki megalázza magát, felmagasztaltatik ;

II. Aki pedig felmagasztalja magát, megaláztatik ; kidolgozása is egészen kielégíti várakozásunkat s elismerésre méltó jóravalósága épen abban áll, hogy épen ezen közönséges és sokképen kifejtett tételről is tud elég eredetiséggel és érdeketkeltőleg s hozzá szövegszerűen beszélni, s nyelvezete is szabatos s rövidsége mellett is lendületes. Kétséggel ítéljük oda szerzőjének a kitűzött kettős díj kisebbikét. Szerző Sólyom Barna IV. theologus.

A beadott dolgozatok közt, minden tekintetben a legkitűnőbb, kétségen kivtil az, mely IV-ik szám alatt jegyeztetett be, a következő jeligével: „Propria laus sordet.“ Szerzője, már a jelige választása által kifejezte, hogy mi a szöveg tartalma s mit ima, ha közönséges egyházi beszédet akart volna készíteni. Tudván azonban mintegy azt, hogy az ily komolyabb versenyeknél, mindig méltán számbaveendő s előnyül tulajdonítható be az, ha valaki a szövegszerüség mellett, még szellemességre, új és eredeti felfogásra is képes ; a gondolkozási alapúi kijelölt bibliai helyet, ő az alkalmiság szempontjával elevenítette meg s szólesbitette ki s egyházi beszédet irt az iskolai évet megnyitó alkalomra, beszélvén abban: „Az ifjúkor édes mérgeiről;“ mégpedig I. részében a túlhajtott élvezetről, II-ban pedig az önhizelgésről ;

2