Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1880
A Vay 187 9/80-ról visszamaradt díjra, mely 33 frt. 60 kr., most másodszor tűzetett ki a kérdés: „Adassék Schleiermacker theo- logiai álláspontjának történeti ismertetése és bírálata.“ Egy pályamunka érkezett ezen jeligével : „A tudomány minden hódítása a „hívők“ számát csökkenti. “ A pályázó maga beismeri, hogy mind csupa közvetett források után dolgozott, nem sikerülvén néki Schleiermacher eredeti művei közül egyiket sem megkeritenie. A főforrás kétségkívül Schleiermacher hittana lett volna, melynek áttanulmányozása képesíthette volna a pályázót egyedül önnálló vélemény alkotására, s a kiadott kérdés lehető alapos megoldására. A másodrendű kútfők különböző irányzatúak lévén, pályázót az önnálló felfogás megalkotásában csakis gátolhatták, s határozottén gátolták is. Már pedig a pályakórdés kitűzésénél természetesen az volt a cél, hogy a pályázók Schleirmacher főmunkáját maguk tanulmányozzák, s ezen tanulmány alapján kisértsék meg saját véleményt alkotni, s azt tehetségük szerint formulázni, nem pedig, hogy mások, sokszor lényegesen eltérő felfogású ismertetéseit s bírálatait mesterségesen compilálják. E szempontból tekintve tehát a pályázat sikerültnek nem mondható. Azonban, miután Schleiermacher hittanát pályázó önhibája nélkül volt kénytelen nélkülözni, s igy legjobb akarat mellett sem támaszkodhatott másokra, mint közvetett kútforrásokra ; s miután ezen határon belül szorgalmat és tanulmányt tanúsított, s valóban meglehetős sokat dolgozott, ezen szorgalma s még igy is tanúsított feldolgozási ügyessége elismeréséül s jutalmától néki a pályadíj kiadatott. A mű szerzője: Nagy Sándor, IV. éves hittanhallgató. A bölcsészeti szakban, ezen történelmi pályakérdésre érkezett pályamű felett : „Fejtessenek ki a reformatio távolabbi és közelebbi okai, mutattassék ki, mi hatással volt a nagy szellemi forradalom a politikai, társadalmi, tudományos és műveltségi életre“ Jelige: „A tények beszélnek“ — bírálója a következő jelentést terjesztő elő : E pályaművet megelőzi egy rövid bevezetés, melyben szerző a reformatio méltatását s a pályatérnek, melyen mozogni akar, rövid átnézetét adja 6 lapon. E rövid bevezetés már eleve is sejteti az olvasóval, hogy szerző azon téren, melyen működni fog, tájékozottsággal bir, s az olvasó figyelmét a pályamű iránt eleve fölébreszti. A bevezetés után, a kitűzött pályakérdéshez híven, megkezdi a reformatio távolabbi okainak tárgyalását. Ezen távolabbi okok közé sorozza: