Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1880
I 1 ] 2fi (L. 192. lap) s hogy szerinte Dreiseche nevű egyházi beszédiró is Tolt, a hi után Heiszler dolgozott (L. 83. lap) s nem különösen annak, a kinek annyira romlott Ízlése Tan, hogy egyik iró ismertetésénél, annak épen olyan egyházi beszédét emeli ki, mint kiválóan pél- dányszerüt, melyről az akárhányszor megvallotta, hogy leggyarlóbb a többi között (L. 194. lap). S mindezekhez, ha hozzá gondoljuk az egész dolgozat nyelvezetének megszámlálhatlan gyöngeségeit; azt, hogy az legtöbb helyen szintén érthetetlen (L. egyebek közt különösen az egész 285. lapot) : a kitűzött dij szerzőjének ki nem adható. A jelen évre szóló Vay díjra — 33 frt. 60 kr. — 3 pályamű érkezett. Örömmel ismerjük el, hogy mindhárom a feladat nagyságához illő előkészülettel és komolysággal küzd a jutalomért, s közülök a kevésbé erősnek is joga van megvárni, hogy benne az egyszerű jóakaraton felül a szorgalmat, a fárasztó tanulmányozást s a kérdés elvi fejtegetése körül tanúsított ügyességet és értelmi erőt számbavegyük és méltányoljuk. Közös jellemvonásaik, hogy mindhárman a tételben adott két fő részre osztják fel művöket, s a messiásra célzó helyek értelmezése közben ugyanazon vezérfonal nyomán (Messiologia, Sebestyén István pápai tanártól, 1835.) haladnak, amiértis a berendezésben, tárgyalásban, sőt — egyugyanazon theologiai iskolához tartozván — elvi álláspotjukban s ebből folyólag a kérdés végeldöntésében is oly sok rokonságot árulnak el, hogy e tekintetek a jutalom odaítélésénél egészen figyelmen kivül hagyhatók. Abban is megegyeznek egymással, hogy mindhárman idő- rendileg csoportositják a prófétai iratokat, azzal a különbséggel csupán, hogy mig az 1-ső számú, bár nem kétség nélkül, Amost fogadja el első. prófétának ; addig a 2-ik és 3-ik számuak J ó e 11 e 1 nyitják meg a sort ; amaz Keresztes Józsefet, ezek D r. Ball a g i Mórt fogadván el irányadókul. Vannak azonban egyéni tulajdonaik, gyöngeségeik úgy, mint jelességeik is. így mindjárt az 1. számú „Ni poscet ante diem... stb.“ jeligéjű, a messiási jóslatok hibás fogalmi meghatározásával kezdi művét, összekötvén abban a Jahvét a pátriárkákkal s a messiásra vonatkozó helyek tiszta, világos értelmének elcsavarásával vádolván egyúttal az új-szövetségi írókat ; pedig tudnia kellene, hogy a pátriárkák mesés történetében még mi szerepe sem volt és lehetett a Jahvénak s azt is fel kellene tennie az új-szövetségi írókról, hogy azok meggyőződés folytán is vallhatták az ó-szövetségi íratok egyes helyeit messiásra célzóknak,
