Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1880
2fl lázik át, melyet a kérielhetlen idő hoz szárnyain, a tetterős férfikor beálltával.“ A múlt évről ki nem adott Vay-féle nagyobb díjra kitűzött s a magyar egyházi beszéd irodalomtörténet köréből merített kérdésre, egy munka érkezett, ezen jelige alatt: „Szegénység és gyalázat lészen azon, ki a tudománytól magát elvonja. „Példb. XIII: 18. őszinte sajnálattal kell kijelentenünk, hogy e nagyterjedelmü dolgozatnál csak a vállalkozás, a jóakarat és iparkodás az, mi elismerést érdemel, mert egyéb tekintetben a tartalom, a legszerényebb igényeknek sem felel meg s benne minden lépten-nyomon kirívó tévesztésekkel találkozunk, Az, mit a megoldás végett kiadott pályakérdés első sorban kivánt: „a magyar egyházi beszéd irodalom legújabb, nevezetesen 1860-tól megjelent nevezetesebb termékeinek, illetőleg kiválóbb képviselőinek ismértetése és jellemzése volt. Nem kívántunk apróságokat, e tágas és mohó szorgalommal miveit mező minden táján fel-feltűnő termékeinek felölelését : de azt, hogy melyik és hány szerzővel foglalkozzék az, ki a kérdésre feleletet kiván adni, nem volt az illető önkényére, talán a könnyebb szerrel elővehető szerzők véletlen számára bizva. Szabad választása lehetett a csoportositásban, a lényegtelenek mellőzésében, de a pályakérdés világosan kikötött feltételéhez képest, ismértetnie kellett mindent, ami kiváló, jellemeznie mindazt, ami külön irányt és álláspontot képvisel. A beérkezett mű szerzője, mitsem adott a kérdés ezen föltételére ; felölel és többé-kevésbbé tüzetesen foglalkozik összesen tizenhárom szerzővel, köztük mindenesetre kiváló írókkal is, de korántsem abból a meggyőződésből, mintha azokat ő maga is mind nagynak tekintené, vagy kimutatni szándékoznék, hogy azok munkássága tölti be, egyházi beszéd irodalmunk történetében, a kérdés által megjelölt időt, hanem egyszerűen csak azért, mert azon szerzőket vagy már régebben inkább ismérte, vagy műveikhez könnyebben hozzá férhetett vagy pedig — ami már a tudománynyal való foglalkozásnál határozott Ízetlenség — némely szerzővel szemben oly módon és oly mértékben igyekezett leróni, a vele való összeköttetésből gondolt egyéni háláját, melyet az bizonyára sohasem kórt, s melyet az ilyen alakjában bizonyára meg nem köszön (L. a mű 191—199. lap), így történt meg, hogy mig, a különben méltán magasztalható „Protestáns egyházi beszédtár“ (1871—1876.1 igen jelentéktelen dolgozó társainak is egy külön fejezet van szentelve (L. 141., 145. lap); Nikii á z y László 22 egyházi beszéde pedig nagy szorgalommal tárgyalva, addig egy Székács József, Bevesz Imre, Apostol Pál, F i 1 ó Lajos, Szász Károly, S zi 1 á d y János, K. Tóth Kál
