Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1880

23

alaposan, mindvégig emelkedett szellemmel fejtett meg, annyira, hogy tárgyi kidolgozás tekintetében egészen méltó versenytársa a 3-ik számú jutalmazott munkának s csakis nyelvezete az, melyre nem fordított pár helyen annyi gondot, mint az előbbi, s a mely gondatlanságnak lett aztán eredménye például az ilyen kifejezés: „a hit párnája van fejünk alá vetve“ (6. lap) vagy „a halállal vívódó arcára a megnyugvás kifejezését borítja“ ('ll. lap). Minthogy azonban az ilyen tévesztéseket, jövőre könnyen kiigazíthatja a gyakorlat s a leírtak szigorú után- nézése, készséggel Ítéljük oda szerzőjénak a második, kisebb jutalmat. Szerzője: Yattay László, III. éves hittanhallgató.

Az 5-ik számú „minden test olyan, mint a fű“ sat., jeligés műben a tárgy felfogása elég szellemes, költői ugyan, de egyáltalában nem szövegszerű, akkor, mikor szerzője az „Emlékezetet és Keménységet“ teszi őszi egyházi beszédének központi gondolatává, thémájává. A szöveg- szerütlenség, különösen kezdőknél, mindig megboszulja magát ; a képzeletünk által, talán az eredeti, meglepő felfogás céljából megragadott gondolat, ilyen esetben rendesen szappanbuborék szokott lenni, mely elenyészik, semmivé válik, ha hozzányúlunk, épenúgy, mint ez szerzővel is történt, kinek az említett, első tekintetre tetszetős gondolat, nem szolgáltatott elegendő anyagot az építésre, ami pedig az egyházi beszédben mindenkor első feladat. Innen származott az ismétlés a bevezetés és a beszéd első részében ; innen az a hiba, hogy szerzője beszél folyvást, kifogyhatlanúl ; mindenütt akad egy-egy gondolata, mely megállhat, mely csinos a maga nemében ; de hogy aztán az miért kerül elő, mi összefüggése van annak az előzőkkel, vagy következőkkel, ez az, amit ez egyházi beszédben nem látunk s ez az oka viszont annak, hogy akárhányszor olvassuk el e dolgozatot, a nélkül kell azt letennünk, hogy tudnók: miről tanít az egész beszéd; mi az, amit belőle tanulnunk kellett volna ? Úgy látszik : szerzője elég könnyen ír, de nincs egységes tervelése, összefüggő gondolatmenete. Sok szép, de üres szóval tart, a nélkül, hogy lelkünket táplálná, jó elhatározásokra birni képes volna. Ilyen irányú egyházi beszédekre mondhatta egykor Harms „megázik az ember isten igéjétől, de növekedést nem vészén, mert az forró nyári napon, hirtelen kerekedett zuhogó zápor vala.“ Általában az igaz költői és szónoki elem óriilközési határainak tanulmányozása, a most még fegyelmezetlen képzelet mérséklése az, mire szerzőnek jövőre mindenesetre ügyelnie kell ; akkor aztán mindjárt megtisztul nyelvezete is s nem fog ilyeket Írni meggondolatlansága miatt : „az elmúlás, a legbúsabh eszme az, mely enyhitőleg leng át a sziveken;“ „a mi testünkben nincs-e ott a m e 1 e g s é g — az örökélet“ (2. lap) „a szellő énekli gyászos panaszos dalát“ (4. lap).