Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1879
Jsé morál,“ szerzőknek a morálra vonatkozó ismereteit is kétes világításba állítják : mit csak az enyhít, hogy illő helyén inkább a szófiának hallatszik s nem komoly érvnek. Aránylag legsikerültebb munkájának két utolsó, épen a feltett kérdésre vonatkozó fejezete és pedig azért, mert tud a szerző a maga nyelvén is szólani s nem roszúl. Munkáját ezért s a föntebb említett olvasottságáért dicséret illeti, a melyekhez előnynek számítva még tisztességes nyelvezetét e nehéz tárgyban, a pályadijat kiadni indítványozzuk. — Felbontatván a jeligés levél, az szerzőül Vattay László Il-od éves theologust tünteté fel. A Péczely díjéri, melyre Arany János „Katalinjáénak széptani ellemzése volt kitűzve, két pályamunka érkezett. Az egyik, az I-ső számú, ezen jeligével van ellátva : „A ki sokat markol, keveset szőrit“ ; a másik, a TT-ik számú, ezen jeligét viseli: „Ob, a leány sorsa csupa kénytelenség.“ Örömmel ismerjük el, hogy mindkét pályázó nagy előszeretettel fogott munkájához, hogy mindketten gondosan tanulmányozták és élvezték is a kitűzött tárgyat ; de minden elismerésünk mellett is, már előre ki kell jelentenünk azon Ítéletünket, hogy az egyik jobban számot tud adni tanulmányáról, műélveiről, mint a másik. Az I-ső számú mű szerzőjének főhibája abban van, hogy nem ismervén a műremek alkotó elemeit, a tartalmat nem jól rendezte el, a tárgyalási sorrendet nem helyesen állapította meg. Innen van, hogy többféle szempontot elmellőz, melyekből kitűzött tárgyát meg kellett volna világitnia ; továbbá, hogy határozott széptani elvekről, tisztult nézetekről nem győz meg bennünket ; végre, hogy műve a jól átgondolt, kikerekitett szerves egész hatásával nem lehet reánk. Mindjárt eleinte a költemény meséjét adván, nem mutatja ki azt, hogy mit vett a költő a történetből, hogy mily viszonyban van a költő a történetíróval, hogy mennyiben függ a történeti alapra támaszkodó költő sikere a történeti hűségtől. A mese elbeszélése és az abból felvillanó költői eszme megemlítése után mindjárt a külalakot tárgyalja, ameny- nyiben az a verseléssel összefügg. Itt kétféle kifogást kell tennünk. Az egyik az, hogy a verses formáról csak nehány sorban tud szólani ; a másik az, hogy a verselés tárgyalását, azon mozzanatokra való tekintetből, melyeken a szépmű a tárgyválasztás és a költői eszme fogamzásától kezdve külső megjelenéséig átmegy, utóljára kellett volna hagynia és a mese elbeszélése után azon módozatot vizsgálnia, melyet a költő az anyag elrendezésével követett ; be kellett volna pillantania
