Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1879
57 a költői szellem alkotó műhelyébe, fényt vetnie a szerkezet titkaira, a belső forma törvényeire. De szerző ezt nemcsak itt, hanem másutt sem teszi; a müszerkezet törvényeiről, melyek „Katalinban“ áttetsző- lég érvényesültek, sebolsem nyújt kellő felvilágosítást, pedig az e körül való forgolódás tüntette volna ki szerző műbirói belátását, formaérzékét. A felfogás téves volta, a tárgyalás rendszertelensége leginkább kitűnik a IV-ik szakaszból, melyre pedig szerző, úgy látszik, legtöbb gondot forditott. Mintegy 80 lapon keresztül, szem előtt tartva a cselekvény fejlődési menetét, izekre szedi, felboncolja itt szerző a költemény szerves alkatát. Felmutatja a részeket, de a nélkül, hogy azoknak egymáshoz vagy az egészhez való tartozását éreztetné velünk. Felismeri, fel is tudja ismerni a szép részleteket, melyek itt s ott a jellemzésnél, a helyzetek rajzánál, a lelki állapotok, hangulatok festésénél önként kínálkoznak az ízlés emberének; élvezi és élvezteti a gyönyörű tájképeket, plasztikai képeket, hasonlatokat, a nyelvi sajátságokat ; de az együvé tartozókat nem válogatja össze, a fogalmakat nem csoportosítja, vegyesen, tarka egyvelegben ad mindent, úgy amint a részek egymásután, alkalmilag előfordulnak. Innen van, hogy a fejtegetés után nem látjuk az egész összhangját, a szervezet egységét, épen azt, a mit láttatni kellene. Innen van, hogy midőn szerző az V-ik és utolsó szakaszban a következményt kimondja, az elősorolt állítások, bár magukban véve nagyobbrészint igazak, nem győznek meg bennünket, mert nem folynak az előzményekből és még bizonyításra várnak. Ezen okok alapján, az I-ső számú művet, ha jobb versenytársa mellett jutalomra méltónak nem tartjuk is, de a komoly igyekezetü, feltörekvő szerzőt, a részletek fejtegetésénél mutatkozó alapos bírálati eljárásáért, szépen nyilvánuló műérzékeért, erőteljes magyaros irályáért, elismerésünk mellett, dicséretben részeltetjük. A mű szerzője Biki Ferenc, III. éves hittanhallgató. A Il-ik számú mű jóval meghaladja az I-ső számút, akár a felfogás alaposságát, akár a tárgyalás rendszerességét tekintsük. Tárgyalási szempontokúi azon elemeket jelöli meg, melyek a műalkotás folyamában megkülönböztethetők. Megjegyzéseivel, állításaival nem a felszínen jár, hanem a dolog lényege körül forgolódik. Széptani tájékozottságot, határozott müérzéket, Ízlést árul el. Miután Arany Jánost mint lyricust és epicust összehasonlítva, nehány jellemző vonással bemutatja, áttér a mű anyagára. Itt rámutat annak történeti eredetére, meghatározza a költő jogát a történeti hűséggel szemben. Azután kimeritően ismerteti a mű szerkezetét, szemmel kiséri a gyors perdületü
