Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1878

12

tanszékkel? Vagy ha a küzdelmet az oktatás terén ily csekély erővel el lehetne is fogadni : az egyetemi színvonalon tartott 10—12 órai előadás hetenkint nem állja-e útját a mélyebb tudományos búvárlatnak, s a mi a mai kor főleg a tanároktól követel — az irodalmi működésnek ? A tanárban nem vesz-e el a tudományok önálló búvára ? Oly kérdések, melyekre ha büszke feleletet adni nincs bátorságunk, úgy jogakadémiáink egy dicstelen végnek néznek eléje, az elnéptelenedésnek. Különösen komoly figyelmet érdemel pedig e körülmény sárospataki jogakadémiánkra nézve, melynek népességét a nagyvárosi élet vonzó ingerei és kényelmei, a művészet s emberi feltaláló ész új meg új vívmányai, s a társas körök fénye és csábereje Dem támogatják. Hogy ezen elszomorító eshetőség be ne következzék, kérdésbe lehet tenni : megszüntessük-e sárospataki jogakadémiánkat, vagy tekintsük annak fennállását oly szükségésnek, mely további áldozatot is megérdemel.

Mi habozás nélkül az utóbbi nézetet valljuk a magunkénak ; mert e mellett szól főiskolánk háromszázados élete, melyben a jogi mivelt- séget, mióta intézetünk nagyobb mérveket öltött magára, egy vagy más irányban mindig ápolva látjuk ; e mellett szól különösen a hazai jognak közel egyszázados tanszéke, mely a csaknem régmúlt évtizedeken keresztül országos hirnek örvend vala, s a haza legtávolabb vidékeiről, még a más ajkú nemzetiségek köréből is maga köré gyüjté a hallgatókat ; e mellett szólnak a magyarnyelv és nemzetiség érdekei Zemplén vármegyében, melyek Sátoralja-üj helyen felül, fájdalom, még igen gyarló lábon állának ; ezt követeli végre azon körülmény, hogy ha egyházkerületünk hajdan virágzó sárospataki jogakadémiáját egyszerűen feladná, ez hitfelekezetünk életében okvetlenül visszaesésnek, hanyatlásnak tűnnék fel s elbátortalanitván a kedélyeket, megzsibbaszthatná, ha végkép nem ölné is cl az áldozatkész buzgóságot.

Mondhatná ugyan valaki : mi köze a hitfelekezeteknek a jog- és államtudományokkal? S kétségkívül mi is távol állunk attól, hogy a felekezeti különbségeket a tudományok terére is átvigyék. Azonban van egy pár körülmény, melyeket komoly megfontolásra érdemeseknek tartunk.

Egyik az, hogy zsinat-presbyteri egyházi alkotmányunknál fogva vallásos közügyeink súlya nem csupán egy rend vállaira nehezül, hanem úgy egyházi mint világi férliaink szives közreműködésén, tapintatos és bölcs vezetésén nyugszik. Szükség tehát, hogy világi férfiatok, protestáns társadalmunk egykori vezetői, ügyeinkkel korán megismerkedjenek, az önkormányzat gépezetével már ifjúkorukban önszemléletből megbarátkozT