Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1872
15 PÁLYÁZATOK S EREDMÉNYEI. I. Az akadémiában. a) A theológiai szakban kitűzött pályakérdések : i. A Vay első díjra, mely a múlt évben benmaradt összeggel 67 írt. 20 krt tett, következő pályakérdés volt kitűzve: „Adassék elő a ÍV., vagyis az úgynevezett János szerinti evangélium eredete“. Ezen kérdésre egyetlen munka pályázott következő jelige alatt : „A kritika természete olyan, hogy abban, bár eredménye tagadólagos legyen is, veszteség nincs, sőt inkább nyereség, mert — a mint Lücke helyesen jegyzi meg, — a hol igazságra vezet, ott az evangélium ügye el nem vesz“. Baur. Bírálat : A mű, dacára annak, hogy az egészet átható alaphang némileg a feladat természetének nem felel meg, mégis a kérdést elég jól, s mindenesetre elismerésre méltó tanulmánynyal oldja meg. Szerző a hitelesség és valódiság (authenticitas) fogalmát összezavarni látszik, s a helyett, hogy a feladathoz hiven csak a valódiság kérdése mellett maradt volna, vagyis egyszerűen a mű eredetét mutatta volna ki, a hitelesség kérdésére oly mértékben kiterjeszkedett, mintha csak feladatául nem is annyira a mű szereztetési kérdésének megoldását ismerte volna, mint inkább Jézus életét megírandó, annak kikutatását, hogy a mű adatai Jézus életére vonatkozólag mennyiben hitelesek, mennyiben használhatók, vagy egyátalán használhatók-e. Ez mindenesetre tévedés a feldolgozásnál, miután a kérdés nem a mű tartalmi hitelességére, hanem egyszerűen csak a valódiságra, az evangélium eredetére vonatkozott. Valódiság és hitelesség még nem egy, mert lehet valamely mű valódi, azaz valóban azon egyéntől eredett, a kinek tulajdonittatik és mégis tartalmilag, az érintett történelmi tárgyakra vonatkozólag hitelre nem méltó. Még ha a IV evangéliumot János apostol irta volna is, a hitelesség kérdése kérdés maradna, és viszont lehetne az evangélium, adatait tekintve, hiteles még akkor is, ha szerzője más, mint a kinek tulajdonittatik. Mindenesetre kár volt a hitelesség kérdését a feladatba belezavarni, s ezt nem téve szerző az eredet kérdésével bizonynyal még behatóbban foglalkozhatott volna. Ezért azonban a mű eltévesztettnek nem mondható, miután az eredet kérdését is kielégitőleg s kellő tanulmánynyal oldja meg. A mi a mű irályát illeti, az ugyan néhol igen is laza, de jó oldalai is vannak, annyira, hogy gyengének vagy épen rosznak egyátalán nem mondható. Mindezen hiányok mellett is, tekintetbe véve a feladat nagy nehézségeit, s azt, hogy e nehézségek kellő legyőzését kezdő Írótól, annyival inkább egy, tanulmányait még csak úgy szólva most megkezdett ifjútól igazán nem várhatjuk meg, s hogy az iskolai pályázatoknak célja munkásságra buzdítani s a munkásságot megjutalmazni, mindezen szempontokból a bíráló bizottság ezen majdnem 400 lapra terjedő, s igy egy egész kötetnyi pályamű szerzőjének, munkássága méltánylásául s a jövőre is buzdításul, a jutalmat kiadatni véleményezi. A jeligés levél felbontatván, kitűnt, hogy a mű írója Magyar Béla II. éves hittanhallgató. 2. A Vay, 25 frt. 20 krt és 16 frt. 80 krt tevő kettős díjra, egyházi beszéd irás végett, következő szentirásbeli hely volt kitűzve: „A ki minden dolgában siet, tévelyeg“. Példabeszédes könyv XIX. rész, 2. vers. Nevezett dijakért három munka versenyzett. Bírálat: A beérkezett három egyházi beszéd között, az első számmal jelölt s következő jeligével ellátott mű : „a valódi életbölcseség abban alapszik, miszerint kellőleg felismervén erőnket, ennek határain belől tartózkodjunk“, (Rousseau) egyátalában igen gyarló dolgozat.. Messze eltérve tárgyától, sőt nem is érintve a szöveg által felölelt tartalmat, indokolatlanul beszél össze-vissza mindenről s különösen legtöbbet a boldogságról. Tárgykitüzésről, következetes felosztásról, szerzőjének, úgy látszik, fogalma sincs s ezért van az, hogy neki a szöveg már minden további formulázás és indokolás nélkül, szóról szóra propositio is egyúttal s hogy az általa adott első rész maga az egész propositio, s igy a második nem is külön rész. Ily hibás alapvetés után, nem lehet csudálkoznunk, ha a
