Találmányok leirása, 1895
Önműködő készülék gázrobbanások elhárítására.
kályhakép szerepelhet, a vezetékből beleömlő hideg vizet felmelegíti és az ilyen állapotban hagyja el a készüléket. Ha a 6. ábra a külső fala körül az e' csőnek megfelelően egy másik e csövet teszünk, hogy a két cső közé legyen fogva, a c felső nyílását pedig egy az e" födelén elhelyezett nyílással egy könyökcsővel kötjük össze, a c-ből kiömlő víz először is az e és c között levő üres gyűrűs térbe tér be, azután pedig az alsó e" fenekén alkalmazandó nyíláson jut ki a készülékből. Ilyen módon azt érjük el, hogy a víz az a fűtőtestnek először belső fölületét, azután pedig külső fölületét járja be, tehát tetemesen magasabb hőfokkal foly ki a készülékből. Ugyan erre a czélra még pedig hatásosabban a 2. ábra szerint való fűtőtestet is lehet használni. Ez az utóbbi igen alkalmas ezenkívül még nagy mennyiségű folyadék fölforralására. A íűtőtestet e végből megfelelő alakú üreges hengerbe tesszük és a hevítendő folyadékba állítjuk vagy függesztjük. A fűtődrótokat a külső vezetékkel való összeköttetést czéljából a folyadékból kiálló csövön vezetjük ki. A hengeres forraló készülék magassága szerint hosszabb vagy rövidebb fűtő tekercset használhatunk, a fűtő hatást tehát majdnem hátártalanúl növelhetjük. A fűtődrótra vonatkozólag megjegyzendő, hogy az egész drót vagy egy darabból való lehet, vagy pedig több külön darabot lehet alkalmazni, melyekhez külön áramköröket alkalmazhatunk. Ekkor az ismeretes kapcsoló készülékekkel módunkban áll egyes, vagy tetszőleges számú tekercseket beiktatni, tehát a hőfokot szabályozni. Ilyenkor a tekercseket legczélszerűebben úgy kapcsoljuk, hogy egyik végüket a hozzá vezetéssel oldhatlanúl kötjük össze, másik végüket azonban vagy külön-külön, vagy tetszőleges kombináczióban, pl. dugó-illesztővel kapcsoljuk a külső vezeték másik végéhez, a mely vég ekkor több drótra oszlik. Önműködő készülék gázrobbanások elhárítására. Föltaláló: Jósé Gerra у Oia- Barcellonában. A szab. bejelent, kelte 1895. febr. 5. — 2160. E készülék belül üres, terjedelmes, szilárd áthatatlan és fojtottan zárt testből áll, mely egy mérlegrúdnak egyik karjára van akasztva, míg a másikat csekély térfogatú súlyzó tartja egyensúlyban. Ezen elrendezés következtében, ha a készülék a légköri levegőben egyensúlyba hozatott, ez egyensúly szükségképen meg fog bomlani, mihelyt a légköri levegőt egészben vagy részben is világító gáz vagy más könnyebb levegő nem helyettesíti; ép ily módon fog megzavartatni az egyensúly akkor is, ha a légköri levegőt valamely nehezebb gáznemmel pótoljuk; a belül üres test az első esetben le-, a másodikban föl fog szállni. Ha ezen készüléket kellően elrendezett villamos illentőkkel kötjük össze, akkor a készüléket körülvevő légköri levegő sűrűségének minden változását és az esetleg vele járó veszélyeket, mivel a változás a mérlegrúdnak fölfelé vagy lefelé irányított mozgásait idézi elő, egy villamos csengetőmű révén jel'ezni fogja. Az ábra ezen készüléknek lehető sok foganatosító módja közül egyet mutat be példaképen. All ezen készülék az egyenlőtlen karú A mérlegrúdból, mely az A2 éleknél fogva a föl nem tüntetett tartóra van föl-