Találmányok leirása, 1895

Derczes daratisztító-gép.

126 és minthogy a hivott személynek nem kell a forgattyút forgatnia és így nem szükséges a reteszt sem mozgatnia, e szerint a jelölés csak a hívónál történik. A számlálómű rúgó­feszülésének csak oly nagynak szabad lennie, hogy a beakasztandó halló súlya a mozgat­ható f horgot lenyomhassa és egyszersmind a számlálómű g villáját és ezzel az r reteszt fölfelé vezethesse és a jelölést eszközölhesse. Fölhívás czéljából a reteszt mozgatni kell és hogy a befejezett beszélgetés után lehetőség nyujtassék a fölhívásra, a hallót ismét be kell akasztani a mozogható horogba, mitől a retesz újból önműködőleg fölfelé nyomul; így a telefonhivatal azt, hogy a hivó személyek hányszor használják a telefont biztosan ellenőrizheti. Oly telefon.készülékeknél, melyeknél az indító-forgattyú helyett még fölhivó­­billentyűk alkalmaztatnak, az r retesz a számlálóművel való összeköttetésben szintén ellenőrzésül szolgál. A 4. ábrabeli részletben a retesz nem hegyben végződik, hanem lapos vagy szegecsalakú px fejben, mely legmagasabb állásában a w1 fölhivó-billentyűben levő e1 hasadékba, illetőleg furatba kapaszkodik, úgy hogy e billentyűt nem lehet addig lenyomni, míg az r retesz nincs lehúzva, mire a számlálómű működő állapotba jut. Dercze- s daratisztító-gép. Föltaláló: Haggenmacher K. Budapesten. A szab. kelt 1895. jan. 12. XXIX. 40. R. A rengő s lengő szitákkal fölszerelt s szemes jószág tisztítására szolgáló ismert gépekbe jelenleg a szitákat csaknem vízszintesre ágyazták, minek következtén a sziták nagyon is megrakodtak s a szitaszemeken áthajtott szél nem birt szabadon s eredményesen működni; azonkívül a sziták ily megrakodása nem engedte, hogy a tördelékek újból a széláramlás elé vittessenek másodszori tisztítás végett. E bajokról tesz a találmánybeli nagyon lejtős szita. Az 1. ábra ily gépnek AB szerinti hosszanti metszete, a 2. ábra kereszt­­metszete C D mentén. Az a a rekeszték, b a szélcsapó, c szívócső, d a nyomócső, e a garat, f a továzó-henger, g egy előtér, mely a rengőszita belsejével kapcsolatos s a kül­­levegővel szemben elfojtottan van elzárva. A rengedező h fő keretben. három keret egy­más fölé van sorakoztatva. Az i a szitakeret, a k és l pedig keretek keresztben álló lép­csőzetes fiókokkal és köznyilásokkal; az m és n fönsikjai a k és / kereteknek. A szitán áthulló súlyos s tiszta szemeket az о ejtegető a p torokhoz juttatja. A q a felemás, r a jó, j a csekélyebb tördelék hullatója. A t a pornak gyüjtőszekrénye, и a forgattyú, mely a szélcsapókat s továzóhengert hajtja. A 3., 4. és 5. ábrák a lépcsőzetes fiókos keretnek

Next

/
Thumbnails
Contents