Találmányok leirása, 1895
Derczes daratisztító-gép.
127 módosulatai. A 4. ábrában a lépcsősfiokok pléhtáblából valók, melyek függőlegesen lehajlított részei lyukasosak vagy mint az 1., 2. s 3. ábrában hasítékosak. Az 5. ábrabeli lépcsőskeret úgy készülhet, hogy egy hajlított pléhtáblába í/-alakú bevágások ejtetnek s az így kivágott fönsíkot alkotó részek fölfelé hajtatnak, úgy hogy lépcsőket képeznek. A b I. ábra. 2. ábra. szélcsapó a levegőt az г keret szitáján s a k és / lépcsős • keret nyílásain szíjjá át. A nagyság szerint előre osztályzott tisztítandó szemek már most az f továzóhengertől a jr előtéren át az i keret szitájára kerülnek, amelyen a lejtés következtén s a rengő mozgástól támogatva nagy hamar aláfelé csúsznak, úgy hogy úgyszólván az összes szitaszemek szabadok. A szél e közben lehetőleg akadálytalanul ütközik az egyes szemekbe s jobbadán lebegve tartja őket a szita fölött, úgy hogy a jó szemek csak lassan hullnak át a szita szemein. A kisebb szemek vagyis a tördelékek az első l lépcsős keret nyílásain fölszivódnak s súlyosabb részük az и fönsikra rakódik le, mire a rengő mozgástól sikrólsikra lefelé a széláramlat fölött járnak el úgy, hogy egyre újból s újból megtisztulnak. A másodsori (rosszabb) tördelék a k lépcsős keret m síkjára kerül szintén síkról-sikra a szél fölött el s így újból megtisztul s a hullátokhoz jut el. A tisztítandó szemek (darák) nagysága szerint a k és / lépcsős keretek a szitától külömböző távolságra helyeztetnek.