Találmányok leirása, 1891
Önműködő kocsifék, mely kézzel is működtethető.
36 üveg nyulékonyságát a kinyujtás és formázás czéljaira nagy üvegtáblák előállításánál még más úton is felhasználhatjuk. Minthogy az újabb táblaüveg-olvasztókemenczéknél a kályha fölös hevét az ehhez épített külön térbe kályhadobba vezetik, mely arra szolgál, hogy a felhívott üveghengert, ha az már kissé lehűlt, s nyujthatóságát elvesztette, ismét meghevítse, úgy e kályhadob heve arra is felhasználható, hogy a nyers üveget, innen megmelegítve hozza a gépre. E czélból a gömbölyű lyukak (dobok) helyébe a gép magasságában a kályhán keresztbe egy hasítékot csinálhatunk, mely vastolóajtóval kinyitható és elzárható. Ezen hasíték elé, melyből, ha az ajtó nyitva van, a lángok dübögve törnek elő, vízszintesen, a hasítékkal egyközüen agyaghengert állítunk, mely vastengelyen forgathatólag úgynevezett villákon nyugszik; e tengely egyik vége a géppel van összeköttetésben, hogy a henger bármikor forgó mozgásba legyen hozható. Ezen korábban nagyon meghevített agyaghengerre ömlesztjük azon közben, hogy forog, a folyékony üveget egyenest az üstből s igy az egész henger egyenletesen könnyen behúzható folyékony üveggel. A forgó mozgás következtében az üveg annál kevésbbé folyik le róla, ha a tolóajtóval a lángot érintésétől elfogjuk. Ily módon az üveget a hengerről könnyen le lehet venni, mely eljárás különösen igen vékony, kis üvegtáblák előállítására alkalmas. A találmány haszna első sorban a fúvó munkások tüdejének kímélésében áll, mivel a fúvás maga is megerőltető, azonkívül a gázok és alcoloidok gyors belégzése, melyekkel a kohólevegő tele van, a táblaüveg gyártásnál ezentulra elkerülhető. Másodsorban az a haszna a találmánynak, hogy fűtőanyag kevesebb kell hozzá és hogy a productio képességét fokozza, mert ez eljárással ugyanazon idő alatt három annyi készíthető, mint a jelenlegi gyártásnál. Végül pedig nemesbíti a gyártmányt, mert a táblák sírnák és tükörfényűek, egyenlően és bármily nagyságban állíthatók elő, már pedig minél nagyobb az üvegtábla, annál többet érő annak egyes métere. Mivel a jelenleg alkalmazásban lévő nyujtóeljárás a találmány alkalmazása mellett elesik, e szerint a nyujtókályhák könnyen alakíthatók át hűtőkályhákká. Az üvegtábla, mely a míg lágy, semmiféle fém, vagy ásványi testtel nem érintkezett, tehát egészen tiszta és tükörsima s a kifeszítés folytán teljesen egyenes, a hűtőkályhákban kényelmesen elhelyezhető. További kiválósága még e találmánynak, hogy az üvegtáblák bármely kívánt vastagságban, 6”fm-t is meghaladólag kihúzhatok s egész egyenesre feszíthetők, melyek eddig el nem ért egyenességüknél fogva igen könnyen és gyorsan köszörülhetők és csiszolhatok s igy a tükörgyártás számára sokkal olcsóbb és jobb nyers üveganyagot szolgáltatnak. Önműködő kocsifék, mely kézzel is működtethető. Föltaláló : Jeenel A. Boroszlóban. A szab. kelt 1890. decz. 30. XXIV. 3.887. B. E kocsiféket az az erő működteti s akasztja meg működésében, a mely a kocsit menetében gátolja s mozgásba hozza. Ezt a menetirányba eltolható rúd eszközli, a mely mellé a vontatóállatok vannak fogva, s a mely a kocsi előrészébe hatolva egy emeltyűre való nyomással a fékező hatást előidézi. Az l.ábra az egész készüléket oldalról mutatja; a 2. ábra a kocsiállványban levő részeket fölülről tünteti föl; a 3. ábra az egész készülék elölről nézve. A 4. ábra a kocsibak oldalról nézve szemben a kocsiállvánnyal módosított állásban. Az 5. ábra az emeltyűkar oldalnézete; a 6. ábra e kar fölülről nézve. A 7. ábra a kocsibakbeli szerkezet elölről nézve; a 8. ábra az ugyanitt levő rugó stb oldalnézete; a 9. ábra az ugyanitt levő zárókilincses fogaskerék oldalról nézve, Az a rúd a kocsiállvány / és //részeire van alkalmazva, melyek egymással szilárdan vannak összekötve s III-nál a kocsirúgókra vannak erősítve. A rúd a kocsiállványbeli