Találmányok leirása, 1888
Szénhydrogén-lámpás.
eszközöltetni, mely bél a szénhydrogénbe mártódik s kellő magasságban végződik а В csőben. Az azbesztrostból való bél a legtöbb biztosságot nyújtja. A G zárt edény fogadja magában a szénhydrogént. Fenekében / szelentyűvel zárt nyílás van; а К szelentyűorsó az alább nevezett czélra G edényből kimered s L vezeték úgy vezeti, hogy az I szelentyű a H nyíláshoz mindig helyes irányban álljon. A H nyilás külseje csatlakozik M csőtoldáshoz, melynek alsó szegélye csipkés lehet. A G edényt megtöltjük szénhydrogénnel s aztán N tokba helyezzük, melyet Gy fölső rész szorosan elzár. Az N behelyezésekor az I szelentyű kiemelkedik fészkéből, mivel К orsó az N tok fenekébe ütközik. A szénhydrogén tehát a G tartóból N tokba csuroghat, mig az M csőtoldás alsó széle el van födve; akkor a szénhydrogén csurgása megszűnik, mert levegő már nem hatolhat G edénybe. Mikor a csőtoldás széle ismét szabaddá lesz, a szénhydrogén csurgása újból megindul. А В cső, melynek végére az A lángzó alkalmazva van, az M tok alsó részéből indul ki s úgy van elhelyezve s oly alakú, hogy mikor a szénhydrogén megszűnik N tokba csurogni, В csőben elérte a kellő magasságot, azaz vagy az elpárolgásra alkalmas szintet vagy a mi jobb, csak a rostanyag alsó részét lepi el. A lángzók tetszés szerinti számát lehet egyetlen egy edényből, a tokból táplálni s a toknak olyan lehet az alakja, hogy a falra erősíthető vagy arra függeszthető. A 2. ábrában a találmánybeli szerkezet közönséges asztali lámpára van alkalmazva. А В cső a lámpás R szénhydrogénes edényébe van illesztve s úgy van megerősítve, hogy az R edénynek majdnem fenekéig ér. A rostos bél, mint emlitve volt, fölemeli a szénhydrogént a kellő szintre, a hol a csőfalra átvitt hő párologtatja. A legtöbb esetben jó а В cső nyílását egyszerűen a rostanyaggal megtölteni, mint A'-ben látható. A szénhydrogén áradatot a csőben két részre osztva is lehet vezetni, mikor is a rost is igy ketté osztva halad, mint B‘2-bcn (1. ábra). A láng eloltátására a vezetékcsőbe rendes csapot alkalmazhatni, mely a szénhydrogén áradatát elzárja ; e csapnak azonban annyira kell lennie a lángzótól, hogy a csőre átvitt hő káros hatással ne legyen rá; a csapot tehát rendszerint azon szint alatt kell alkalmazni, melyben a szénhydrogént а В csőben tartjuk, úgy hogy a láng nem mindjárt alszik el a csap fordítására. E bajnak úgy veszszük elejét, hogy a lángzó tövében s a szénhydrogén párolgásának szintje fölött, olyan sajátszerű csapot alkalmazunk, minőt a 3. ábrában látni. А В cső vége nyílt s ebbe T fogantyús 5 dugó van besrófolva addig, mig а В csőben levő W fészket megüli. E fészek azon a helyen van alkalmazva, hol а V csövek /1 lángzó felé ágaznak; az S dugó sróftekerülete nagymenetű, hogy a fogantyú csekély mozgása elég legyen a gázsurrantót nyitni vagy zárni. A 4. ábrában a mondott czélnak alkalmas csap van föltüntetve. А В csőbe csaptest van illesztve s az X orsó oldalt megy belé. Az orsó vége a falazatba levő ágyban nyugszik. Az orsónak Y karjának végében a if csapkúp csuklócsapszeggel van megerősítve. Az X orsó T'L fogantyúval megfordittatván, a Z csapkúp а В csőben levő W fészekről megemelődik vagy arra jobban rászorul. Ily szerkezet utján а В csövet közvetlenül kapcsolhatjuk össze A lángzóval s a szokásos kis ágcsöveket elhagyhatjuk, a mi a lángzó hevét gyorsabban s belterjesebben viszi át а В cső falaira. 22 2. ábra.
