Találmányok leirása, 1885

3. Újítások vasutakon

8 kint 20 kilogramnál nagyobb, vagyis ha feszülése 20 atmosféránál magasabbra emelkedett; ezt a feszülést elérni tehát a megoldandó föladat. Itt megjegyzendő, hogy a sűritő-henger térfogata a csavaréktől elfoglalt tér térfogatának ‘/»»-ánál valamivel kevesebbet tesz ki, úgy hogy tehát a csavarék minden forgására a levegő négyzet-centiméterenkint 20 kilogramnál valamivel több feszültségre sűrittetik, s e szerint a sze­­lentyűt megemelheti s a gyűjtőt megtöltheti. E szerkezetnek czélja a levegő sűrítésére fordítandó erőt lényegesen csökkenteni s az egész szer­kezetet mozgásba hozni. — Az L L L gyűjtő a különben a kazántól elfoglalt tért egészen kitölti és alakja valamint méretei a kazánéival azonosak. Mint a fönnebbiekben mondva volt, e gyűjtő kezdetben 20 atmosféra feszültségű levegővel töltetik meg s később a csavarék s a sűritőhenger táplálja. E gyűjtőből a sűrített levegő ugyanoly utakon mint a gőz a gőzösnél a tolószekrényekbe jut, hogy aztán H H dugattyúkra hasson az I I köpükben. A csavarék hajtótengelyéül a forgattyútengely szolgál, mely a H H dugattyúktól kiindulva a G G dugattyűrudak által hajtatik. E végből és hogy tetszés szerint előre vagy hátra lehessen haladni, a forgattyútengely közepétől jobbra balra egy-egy laza D D' csigakerék van alkalmazva, melyek E E‘ végtelen csavarékokat hozzák mozgásba, melyek F P tengelyeken fészkelnek. E tengelyek végein M M“ fogaskerekek vannak, melyek a forgattyú­­tengelyre függőlegesen ágyazott e tengelyen levő M‘ fogaskerékbe kapaszkodnak. Ez utóbbi tengelyt majd a jobboldali, majd a baloldali M vagy M" fogaskerék hajtja, a szerint hogy hátra vagy előre aka­runk haladni. E végből egy önműködőleg ható О villa vagy a jobb­oldali N kapcsolóbékót vagy a baloldali N' kapcsolóbékót kifelé tolja a forgattyúbékón, úgy hogy a mozgásirány szerint a jobb- vagy bal­oldali kerék indittatik meg. A betoló békóval össze nem kapcsolt kerék lazán forog a forgattyútengelyen, mig az összekapcsolt kerék a középső M‘ kereket hajtja. Az e tengely elülső végén egy nagy F fogaskerék van, mely a csavarék d d' tengelyén levő G fogaskereket hajtja. E szerkezetnél fogva a csavarék úgy az előre, mint a hátra­­menésnél mindig egy irányban hajtódik, a minek folytán mindig levegőt sűrítve működik. 3. Újítások vasutakon. Feltaláló : Ifj. Chandler T. P. Philadelphiában. A szab. kelt 1884. nov 26. XVIII. 2330. A találmány vonatkozik átalában vasutakra, különösen pedig oly­­neműekre, a melyeknél az elektromosság mozgató erőkép alkalmaz-

Next

/
Thumbnails
Contents