203529. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fenoxi-etil-amin-származékok előállítására
1 HU 203 529 B 2 mány szerinti vegyületet, előnyösen orálisan vagy parenterálisan és előnyösen egy gyógyszerészeti hordozóval keverve, például bármely fenti készítmény formájában vagy kapszulába töltve, külsőleg vagy belsőleg alkalmazunk, a kezelendő állapotok és szimptómák enyhítésére az élő emberi vagy állati testben. A hatóanyagot például körülbelül 0,01-100 mg/nap mennyiségben (három részre osztva), előnyösen 0,02- 50 mg/nap mennyiségben (három részre osztva) használjuk orális dózis esetében, míg a parenterális dózis rendszerint kisebb, általában körülbelül a fele az orális dózisnak. Az egységdózist előnyösen napi megfelelő dózisszámban, tipikusan háromszor adjuk be. Az egységdózis változhat a beadás számától függően. A megfelelő klinikai dózisnak természetesen összhangban kell lenni a beteg állapotával, korával és tömegével; és a találmány szerinti vegyületek megnövelt hatása a csökkentett mellékhatásokkal természetesen alkalmassá teszi ezeket igen változatos felhasználásra. A pontos dózist, mind az egységdózist, mind a napi dózist természetesen a felállított diagnózis, azaz orvosi elvek alapján kell megállapítani. Az alábbi kísérletek a találmány szerinti vegyületek kiváló hatását mutatják (a vegyület száma a példa-vegyület számát jelenti), például az aj-adrenoceptor blokkoló hatás és a dopamin D2-receptor radioligandum kapcsolási kísérlet, 5-[2-{2-(2-etoxi-fenoxi)etfl]-amino}-propfl]-2-metoxi-benzolszulfonamidhidrokloridot és (YM-12617) képletü referencia-vegyületet használva. Fennáll annak a lehetősége, hogy azok a vegyületek, amelyek a dopamin D2-receptorokhoz affinitást mutatnak, klinikai mellékhatásokat, így émelygést, hányást és abnormális prolaktin elválasztást idézzenek elő. Ezért az olyan vegyületet, amely szelektíven hat mint aj-adrenoceptor, igen hasznos. 1. kísérlet cty-adrenoceptor blokkoló hatás Eljárás: körülbelül 2,5 kg testtömegű fehér japán hím nyulak mellkasi aortáját izoláltuk és spirálisan felvágtuk. A preparátumokat 37 °C-on tartott Krebs-Henseleit-oldatban szuszpendáltuk és 95% oxigént és 5% széndioxidot tartalmazó gázkeverékkel levegőztettük. A hatóanyagokra mutatott reagálásokat feljegyeztük izometrikusan 2 g tenzió alatt. Körülbelül 60 perc kiegyensűlyozási periódus után megszerkesztettük noradrenalinra a kumulatív koncentráció-reakció görbéket. Apreparátumokat 30 percig kitettük a kísérleti vegyületek hatásának, mielőtt újra noradrenalinnal kezeltük volna ezeket A dózisarányt a noradrenalin ED50-értékének (az a koncentráció ami a maximális reagálás felének előidézéséhez szükséges) a kísérleti vegyület jelenlétében és anélkül kapott arányából állapítottuk meg. A kísérleti vegyületek disszociációs állandóit (Kg) a következő egyenletbe határoztuk meg: Kb = [a kísérleti vegyület koncentrációja (M) / (a dózisarány -1)] A pA2 értékek a Kg értékek negatív logaritmusai. Ez az érték mutatja a találmány szerinti vegyületek blokkoló hatását az a [ -adrenoceptorokra. Ezekben a kísérleti periódusokban 10 6M propranololt kezeltünk a ß-adrenoceptorok blokkolására. Az eredményeket az 1. táblázat szemlélteti. Ebből látható, hogy a kísérleti vegyületek aj-adrenoceptor blokkoló hatása csaknem ugyanaz, mint az (YM-12617) képletű vegyületé. 2. kísérlet Dopamin D2-receptor radioligandum-kapcsolási vizsgálat Eljárás: ezeket a kísérleteket Coward, D. és munkatársai [Naunyn-Schmiedeberg’s Archives of Pharmacology, 335,115-122 (1987)] eljárása szerint végeztük Röviden vázolva, agyi striatumot izoláltunk körülbelül 200 g testtömegű hím Wistar patkányokból. A szöveteket jéghideg 50 mM trisz-pufferban (pH-7,4) politronnal homogenizáltuk és 15 percig centrifugáltuk (50000 g). Az üledéket a fentivel azonos trisz-pufferban homogenizáltuk és 37 6C-on 5 percig inkubáltuk A homogenizátumot centrifugáltuk így szinaptikus membránfrakciókat kaptunk A membránfrakciókat 1 * 3 *H-spiperonéval és a kísérleti vegyületek különböző koncentrációival 25 °C-on 50 percig inkubáltuk A reakciót GF/B üvegszűrőn vákuumban végzett szűréssel fejeztük be. A szűrőn mértük a radioaktivitást, fjplyadék-szcintillációs számlálót használva. A kísérleti vegyületek disszociációs állandóit (Kj) a következő egyenlettel számítottuk ki: Kj=IC50/[1+(L/Kd)] a képletben IC50: a kísérleti vegyületnek az a koncentrációja, amely szükséges ahhoz, hogy 50%-ban gátolja a 3H-spiperone kapcsolódását, az ún. „pseudo- Hill” görbéből számolva. L: a 3H-spiperone koncentrációja. Kd: a 3H-spiperone disszociációs állandója Scatchard görbéből számolva. A pKj értéket azután mint a Kj negatív logaritmusát fejeztük ki. Ez az érték szemlélteti a kísérleti vegyület affinitását a dopamin D2 receptorokhoz. A ^-spiperone nem-specifikus kapcsolódását meghatároztuk 1 O'5 M sulpiride jelenlétében. A proteinkoncentrációt Lowry eljárásával határoztuk meg. Az eredményeket a 1. táblázat szemlélteti, ezek azt mutatják, hogy a kísérleti vegyületek affinitása a dopamin D2-receptorokhoz kisebb, mint az (YM-12617) képletű vegyületé. 1. táblázat Kísérleti vegyület 1 -a 1 —b pA2 érték pKjérték 1. példa (mint HQ só) 9,45 6,92 2. példa 9,05 6,78 5. példa 8,98 7,08 9. példa 9,34 7,03 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 5
