203274. lajstromszámú szabadalom • Eljárás esszenciális fémionokkal dúsított gyümölcstartalmú gélek előállítására
HU 203274B 7 8 Az (I) általános képletben az x sztöchiometriai együttható azt adja meg, hogy az (I) általános képletű vegyületben egy darab Mz+ fémiont tartalmazó szacharid monomer egységre átlagosan hány darab, a karboxilát aniont alkálifémionnal semlegesített állapotban tartalmazó savas szacharid monomer egység jut. Az (I) általános képletű vegyületekben x értékét az előállításmódtól — pontosabban: a reakcióhoz felhasznált alkáliföldfémvegyületek és kétvagy háromértékű fémvegyületek mólarányától — függően tetszőlegesen szabályozhatjuk, és olyan (I) általános képletű vegyületeket is előállíthatunk, amelyekben x értéke 0. Az (I) általános képletű vegyületekben a (Ps*M+)x szerkezeti egységekben szereplő M+ fémiont tartalmazó savas szacharid monomer egységre átlagosan hány darab neutrális szacharid monomer egység jut. A neutrális szacharid monomer egységek számát a kiindulási oligo- és poliszacharidok kémiai jellege szabja meg; így y értéke határesetben elvileg 0 is lehet. A neutrális szacharid monomer például galaktóz-egység lehet. Az Mz+ jelölés a 3d-pályával rendelkező átmeneti fématc ionokat, jail és oxigénatomokból felépített pozitív így például a V02+ iont is magában foglal-Az (I) általános képletű vegyületekben Ps" például galakturonát, glüuronát, alginát vagy hialuronát egységet jelenthet. Az (I) általános képletű vegyületeket a következőképpen állíthatjuk elő: a) a kiindulási savas oligo- vagy poliszacharid alkálifémsóját — célszerűen magában a képződési reakcióelegyben — a poliszacharid-alkálifémsó 1 mólekvivalensére vonatkoztatva kétvegyértékű fémion bevitelekor 0,1-2,0 mólekvivalens alkálifémhidroxid, -karbonát és/vagy -hidrogénkarbonát jelenlétében a beviendőMz+ fémion szervetlen anionnal képezett sójával vagy a savas poliszacharid-fémkomplexénél kisebb stabilitású, szervesd ligandummal képezett komplexével reagáltatjuk, mimellett a beviendő Mz+ fémiont tartalmazó sót vagy kis stabilitású komplexet az összes jelenlévő alkálifém-vegyületre vonatkoztatva 0,7-1,1 ekvivalens mennyiségben használjuk; vagy b) a savas oligo- vagy poliszacharidot szabad sav, észter vagy részleges észter formájában a beviendő Mz+ fémion oxidjával, hidroxid jával, karbonátjával vagy hidrokarbonátjával reagáltatjuk, mimellett az i\\ fémiont tartalmazó vegyületet egy darab karboxilcsoportra, illetve észterezett karboxilcsoportra vonatkoztatva kétvegyértékű fémion esetén 0,55-1 fématom, háromvegyértékű fémion esetén 0,36-1 fématom mennyiségben használjuk, majd szükség esetén az esetlegesen még jelenlévő észterezett karboxilcsoportokat alkálifém-karbonáttal, - hidrokarbonáttal, -hidroxiddal vagy -oxiddal elszappanosítjuk. Az a) eljárásváltozatban kiindulási anyagként felhasználandó oligo- vagy poliszacharidokból vagy azok természetes prekurzoraiból alakítjuk ki, amelyek a karboxilcsoportokat metilészterek formájában tartalmazzák. Ilyen természetes prekurzor például a pektin, aminek szerkezetét korábban már közöltük. az észtercsoportok alkálifém-lúgokkal végzett elszappanosítása után (amivel párhuzamosan 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 az oldalláncok lehasadása is végbemegy) képződő oligo- vagy poliszachaid-alkálifémsót célszerűen nem különítjük el a képződési reakcióelegyből, hanem további — a fentiekben meghatározott menynyiségű — alkálifém-hidroxid, -karbonát és/vagy - hidrogénkarbonát jelenlétében reagáltatjuk a beviendő Mz+ fémiont tartalmazó sóval vagy kis stabilitású komplex-szel. AzMz+ fémion sói közül előnyösek a szervetlen savakkal képezett sók, így a kloridok és szulfátok. Az Mz+ fémion kis stabilitású komplexei közül az acetátokat említjük meg. Ebben az eljárásváltozatban az Mz+ fémiont tartalmazó só vagy kis stabilitású komplex mennyiségének változtatásával előre meghatározott módon, tetszés szerint változtathatjuk a képződött termékben az Mz+ fémiont és M+ alkálifémiont tartalmazó szerkezeti egységek részarányát. Amennyiben az Mz+ fémiont tartalmazó sót vagy kis stabilitású komplexet a fentiekben közölt mennyiségi tartomány felső határértékének megfelelő vagy ahhoz közel eső mennyiségben használjuk, olyan terméket kapunk, amelyek csak kevés Ps~M+ szerkezeti egységet tartalmaznak /tehát az (I) általános képletben x értéke 1-nél lényegesen kisebb). Az Mz+ fémiont tartalmazó só vagy kis stabilitású komplex mennyiségének csökkentésével nő a Ps~M+ szerkezeti egységek részaránya. Hasonlóan, a reakcióelegyhez adott alkálifémhidroxid, -karbonát és/vagy -hidrogénkarbonát mennyiségének megfelelő megválasztásával előre meghatározott módon változtathatjuk az (I) általános képletű vegyületekben a (z-/a i +a2+aj/) különbség értékét. Minél nagyobb mennyiségben használjuk fel ezeket az alkálifém-vegyületeket, annál közelebb áll a különbség értéke 1-hez, azaz annál nagyobb az Mz+ fémiont tartalmazó szerkezeti egységekben a (ül), (IV), illetve (VH) képletben bemutatott típusok részaránya, és annál kisebb a z(V), illetve (VI) képletű típusok hányada. Megjegyezzük, hogy ebben az eljárásban egyidejűleg többféle Mz+ fémion sóját, illetve kisstabüitású komplexét is felhasználhatjuk; ekkor egyidejűleg több két-, illetve háromvegyértékű fémiont (adott esetben alkálifémionnal együtt) tartalmazó komplexekhez jutunk. Vizsgálataink szerint a többféle esszenciális fémiont egy és ugyanazon molekulához kapcsolva tartalmazó komplexek biológiai hatása lényegesen kedvezőbb az egy-egy típusú fémiont tartalmazó (I) általános képletű komplexek fizikai keverékeinek hatásánál. Ezekben a „többfémes komplexekében az egyes fémionok hányadát a kiindulási fémsó- vagy fémkomplex-reagensek arányának, a pH és a hőmérséklet értékének, valamint az ionerősségnek megfelelő megválasztásával tetszés szerinti határok között változtathatjuk, és így az adott dietetikai célra legalkalmasabb fémösszetételű komplexeket alakíthatjuk ki. A többfémes komplexek különösen előnyösen alkalmazhatók például anémiás betegeknek ajánlott gyümölcszselé-készítmények adalékaiként, mert ekkor egyetlen komplex alkalmazásával a rendellenesség kivédéséhez szükséges teljes esszenciális elemösszetételt (vas, réz, kobalt, mangán, cink, nikkel, króm, magnézium és kálium) az élelmiszerkészítménybe juttathatjuk. 5
