201930. lajstromszámú szabadalom • Eljárás azónia-spironortropanol-észterek és ezeket tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására
35 HU 201930 B 36 megnyújtjuk és 50-100 percig hagyjuk egyensúlyba jönni. A kiegyensúlyozási fázis alatt a fürdöedényben lévő tápoldatot 15 percenként megújítjuk. Amint a preparátum nyugalmi izomtónusa stabilizálódott, következik a hatóanyagok kumulativ hozzáadása, amikor is a következő nagyobb koncentrációt csak akkor adjuk hozzá, ha további kontrakciónövekedés már nem észlelhető (Plateau). Ha a preparátum maximális kontrakció-nagyságát elértük, akkor a hatóanyagok kumulatív hozzáadását befejezzük és többször öblítünk. Egy tóvábbi kiegyensúlyozási fázis (lásd fent) után - ezúttal a kísérleti -, illetve referencia-antagonisták jelenlétében - a hatóanyagok kumulatív hozzáadását megismételjük. 3.6. Analízisek és készülékek 3.6.1. A perfúziós rész egy L alakú szervfürdőből áll, amelynek üregében (hosszú szárában) kettős üvegspirál van elhelyezve, amelyen keresztül a tápoldatot a tulajdonképpeni fürdőedénybe (28 ml tartalom, rövid szár) vezetjük. A fürdőedény két kamrára van osztva, amelyek azonban két közvetlen kötéssel egymással is össze vannak kapcsolva. így a szerv karbogénnel (95X 02, 5% CO2) való ellátását indirekt, a két kamra közül a kisebbikből (hátsó) végezhetjük, ezáltal a szerv nem lóg közvetlenül a karbogén-áramban, ami többek között lehetővé teszi a szerv reakcióinak pontosabb regisztrálását. A behelyezett kamrákat, valamint a hozzájuk vezető üvegspirálokat szeparált folyadékcirkulációval kívülről 37 °C-ra temperáljuk. A fürdóedénynek azt a temperálását .Colora' ultratermosztáttal (K típus, Colora Messtechnik'GmbH, Düsseldorf) végezzük, amely termosztátként és szivattyúként szolgál. Abból a célból, hogy a használatra kész tápoldat szükség szerint mindig rendelkezésre álljon, a szervfürdö felett kettősfalú tartály van elhelyezve, amely a tartalék tápoldatot ugyancsak temperálva és karbogénnel kezelve tartalmazza. Ez a tartály a szervfürdő belsejében lévő kettős üvegspirállal üvegcsapon és polipropiléncsóvön keresztül összeköttetésben áll. 3.6.2. A mérő- és regisztráló részhez tartozik a transzduktor (Statham-Universal-Zelle UC-2, Hugo Sachs, Elektronik KG, 7801 Hugstetten). Egy belógatott süllyed a transzduktoron 40 mN erőt létesítünk, amely mint elektromos jel egy összekötő kábelen keresztül a mérőhid-erősitóhöz ér. Az erősítést fokozatmentesen úgy szabályozzuk, hogy az adott erő megfeleljen a skálán egy konstans értéknek, illetve a regisztráló milliméterpapirján egy analóg értéknek (az erősítéstől függően, lásd alább). A szerv rögzítése után a preparátumot a kétszeres jelig - ami megfelel 80 mN-nak - előre kinyújtjuk. Az erősítővel összekapcsolt regisztráló (Heilige cég, Freiburg/Breisgau) valamennyi analóg jelet regisztrálja a milliméter beosztású hőérzékeny papíron. Eközben a regisztráló erősítését úgy szabályozzuk, hogy a súly húzóereje - (40 mN) a transzduktoron a mutató 4 cm-es kitérésének feleljen meg. (Kalibrálás: a súlylyal létesített erő = 4 cm az analógprotokollon.) 3.7. Kiértékelés Izolált légcsóspirálokon a hatóanyagok kumulatív hozzáadása a dózistól függően az összehúzó erő növekedéséhez vezet, ami az analógregisztrálón arányosan regisztrálódik (lásd a kalibrálást). A kumulatív dózis-hatás görbék kvantitatív kiértékelését ezekből az analógprotokollokból Van Rossum módszerével (1963) végezzük. Erre a célra először az abszolút mérési adatokat (mm-ben) a maximális hatás (Eab, illetve Ea>b) alapján, amit 100%-nak veszünk, százalék-értékekké alakítjuk. Ezekből az adatokból nem-lineáris regresszióval minden egyes preparátumra megállapítjuk a hatóanyagok moláris koncentrációinak viszonyát (hányados = x), amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kísérleti, illetve referencia antagonisták jelenlétében, illetve távollétében a moláris koncentrációk [B] (-log[B] = = pAx) maximális hatásának pontosan a felét meghatározzuk. A pA2 = pA* + log (x-1) képlet alapiján (Ariens és Schild, 1957) kiszámítjuk a moláris antagonista-koncentrációk negatív tízes alapú logaritmusát (pAz), amelyben x = 2, vagyis az antagonistáknak a megfelelő moláris koncentrációkban való alkalmazása esetében a moláris hatóanyag-koncentrációt meg kell kettőzni, hogy ugyanazt a hatást érjük el, mint az antagonisták behatása nélkül. Az antagonizmus minőségét (kompetitiv/nem-kompetitiv) a kísérleti, illetve referencia antagonisták távollétében (Eab) és jelenlétében (Eabb) kapott maximális hatások összehasonlítása alapján statisztikusan határozzuk meg (t-teszt, párosával megállapítva). Végül a kísérleti és referencia antagonisták pA2 ± s értékének a különbségét szignifikánsságra megvizsgáljuk (két független szúrópróba t-tesztje). 3.8. Megőrzés Az analóg protokollokat megfelelően megjelölt iratrendezőkben megőrizzük. 4. Eredmények Az MP 194 és az ipratropium-bromid (Atrovent (£) ) tengerimalacok izolált légcsőspiráljain hasonló, a dózistól függő antagonizmust mutat a kolinerg hatóanyag, az acetil-ű-metil-kolin-klorid ellen (lásd 1. és 2. ábra). Az MP 194-re kapott pA2 ± s = 9,26 ± ± 0,29 érték nem különbözik jelentősen az 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65. 20
