201047. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tienil-etil-amin-származékok előállítására
HU 201047 B A találmány tárgya eljárás tienil-etil-amin-származékok előállítására. Közelebbről, a találmány szerinti eljárás az (I) általános képletű tienil-etil-amin-származékok és savaddíciós sóik — a képletben R jelentése (a) általános képletű csoport és R’ jelentése hidrogénatom vagy az R jelentésével azonos csoport — előállítására vonatkozik. A találmány értelmében az (1) általános képletű vegyületeket a (II) általános képletű nitrilek katalitikus redukálásával állítjuk elő. Azok az (I) általános képletű vegyületek, amelyek képletében R’ jelentése hidrogénatom, ismertek, és a vegyipar, valamint a gyógyszeripar területén különböző vegyületek előállítására köztitermékként használatosak (például A-2.397.417. és 2.358.150. számú francia szabadalmi leírások). Azok az (I) általános képletű vegyületek, amelyek képletében R’jelentése R jelentésével azonos csoport, újak. Az R’ helyén hidrogénatomot tartalmazó (I) általános képletű vegyületek előállítására szolgáló eljárásokat a szakirodalomban ismertetik, például — a 2- vagy 3-(ß-nitro-vinil)-tiof6neket lítium és alumínium kettős hidriddel redukálják [S. Gronowitz és E. Sandberg, Arkiv. for. Kern. 32, 217-227 (1970)], vagy elektrolitikus eljárással redukálják (A-2.415.671. számú francia szabadalmi leírás); — a 3-(3-tienil)-propionazidot Curtius-lebontásnak vetik alá [E. Campiagne és W. C. McCarty], J. Am. Chem. Soc. 76, 4466-4467 (1954)]; — a 3-(2-tienil)-propionamidot Hoffman-lebontásnak vetik alá [G. Barger és A.P.T.Eassou, J. Chem. Soc., 2100-2104, (1938)]; — a 2-halogén-etil- vagy 2-(ril-szulfonil-oxi)ctil-tioféneket aminálják, vagy közvetlenül [F.F. Blicke és J.H. Bruckhalter, J. Am. Chem. Soc. 64, 477-480 (1942)], vagy ftálimid-köztitermckcn keresztül (A-2.299.332. számú francia szabadalmi leírás). A fenti eljárásokat azonban ipari méretekben nehéz alkalmazni, vagy azért, mert a kiindulási vegyületek előállítása bonyolult, például a propionazidok vagy -amidok esetében, a Curtius- vagy Hoffman-lebontásokhoz; vagy azért, mert a reaktánsok drágák, és/vagy veszélyes és alkalmazásuk, mint például a lítium és alumínium-hidrid esetében; vagy a hozam nem kielégítő. Az is ismert, hogy a 2-(2-tienil)-etil-amint és a 2-(3-tienil)-etil-amint a tiofén-acetonitrilek lítium- és alumínium-hidrides redukálásával lehet előállítani [E. Compaigne és W.C. McCarty, J. Am. Chem. Soc. 76,4466-4467 (1954)]; vagy nátriummal redukálva, butanolban, visszafolyató hűtő alatti forralás közben [F.F. Blicke és J. H. Burckhaltcr, J. Am. Chem. Soc. 64,477-480 (1942)], azonban ezekncl az eljárásoknál is jelentkeznek a fenti hátrányok. A tiofén-2-acetonitril elektrokémiai redukálásával a 2-(2-tienil)-etiI-amint legfeljebb 25%-os hozammal állítják elő [W. Herz és L. Tsai, J. Am Chem. Soc. 77, 3529-3531 (1955)]. A tienil-acetonitril katalitikus hidrogénezése a szakirodalomból nem ismert, az viszont általánosan ismert, hogy általában a kén, és különösen a tiofén 1 minden hidrogénező katalizátort nagy mértékben inaktivál. A nikkel-katalizátorok például gyórsan inaktiválódnak [Kubota és munkatársai, Jap. J. Chem. 2,45 (1925)], és még a katalizátormérgekkel szemben leginkább ellenállónak ismert kén-katalizátorok is gyorsan inaktiválódnak. Hasonlóképpen, a tiofén tiolánná alakulása is igen alacsony hozamú molibdén-diszulfid-katalizátor jelenlétében, 200 °C-on, 200 atmoszféra nyomáson végzett hidrogénezésnél [Cawley és munkatársai, J. Chem. Soc. Ind. 62,116 (1943)]. Mozimgo [J. Am. Chem. Soc. 67, 2092 (1945)] eljárása szerint a tiofén 70% hozammal alakítható tiolánná, azonban ehhez 200% palládiumot kell alkalmazni a szubsztráthoz viszonyítva, ami gátolja, hogy ez az eljárás ipari méretekben is alkalmazható legyen. Ismert az is, hogy a Raney-nikkel a tiofént hidrogén-szulfidra és butánra bontja 80 °C-on, etanolban [H. Hauptmann és munkatársai, Chem. Rév. 62,347 (1962); és H. D. Hartough: „Thiophene and its derivatives, 167 és 168. oldal (1952), Interscience Publishers N. Y., a „The Chemistry of Heterocyclic Compounds sorozatban]. Végül ismert az is, hogy a 2-(p-nitro-viniI)-tiofén katalitikus hidrogénezésével csak nyomokban állítható elő a tienil-etil-amin [L. Kh. Freidlin és E. F. Litvin, Khimiya G. és Soed 3, 22 (1967)]. Ez a reakció az A-2.508.456. számú francia szabadalmi leírásból is ismert. Azt tapasztaltuk, hogy nikkel- vagy kobalt-bázisú katalizátort alkalmazva a tiofén-acetonitril hidrogénezéssel nagy hozammal alakítható tienil-etilaminná. Ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy a fenti hidrogénezési reakcióban primer tienil-etil-amin és/vagy szekunder tienil-etil-amin keletkezik, és a reakciót úgy irányíthatjuk, hogy a kétféle amin közül csak az egyik vagy csak a másik keletkezzék, vagy úgy, hogy a tienil-etil-amin és a di(tienil-etil)amin könnyen szétválasztható elegye keletkezzék. A találmány szerinti eljárás tehát az (I) általános képletű tienil-etil-aminok — a képletben R jelentése (a) általános képletű csoport és R’jelentése hidrogénatom vagy az R jelentésével azonos csoport — és savaddíciós sóik előállítására vonatkozik oly módon, hogy egy (II) általános képletű tienil-acetonitrilt oldatban hidrogénezünk, nikkel- vagy kobalt-bázisú katalizátor jelenlétében, 15 °C és 80 °C közötti hőmérsékleten, légköri nyomás és 100 bar (105 Pa és 10~ Pa) közötti nyomáson, és a kapott vegyületet kívánt esetben savaddíciós sóvá alakítjuk. A nyomás előnyösen 1 és 6 MPa között változhat. A hidrogénezési reakció katalizátoraként célszerűen Raney-nikkelt, nikkel-boridot [R. Paul és munkatársai, Ind. Eng. Chem. 44(5), 1006 (1952)], inert bázisú nikkelkatalizátorokat, Urushibara-féle nikkelt (K. Hata, Urushibara Catalyst, University of Tokyo Press, Tokyo, 1971) és ezekhez hasonló kobaltkatalizátorokat használhatunk. A katalizátort a szubsztrát tömegéhez viszonyítva 2-30 tömeg% mennyiségben használjuk. A szubsztrát koncentrációja tág határok között 2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
