200479. lajstromszámú szabadalom • Eljárás immunimpressziós aktivitással rendelkező peptidek és az ezeket tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására
1 HU 200479 B 2 fennmaradhat. Egy csecsemő a fröccstejből, az anyatejből a születését követő néhány első nap folyamán kap antitesteket, ami immunitást eredményez az első életév folyamán. Ezt passzív természetes immunitásnak nevezzük, mivel a csecsemő nem vesz részt az antitestek tényleges termelésében. Aktív mesterséges immunitás indukálható oly módon, hogy elhalt vagy legyengített mikrobákat injektálunk egy szervezetbe. Ezek felületi antigénjei még mindig Id tudják váltani a limfocitákban az antitest-termelést, de ezek a mikrobák nem váltanak ki betegség-tüneteket, eltérően a virulensebb alakoktól. Ha az egyén később kapcsolatba kerül a virulens mikróbával, már érzékenyített és azonnal reagál, antitestek nagymértékűi termelésével. Az aktív mesterséges immunitás sok éven át tarthat, vagy állandóan megőrizhető, emlékeztető oltások segítségével. A passzív mesterséges immunitásnak van olyan alakja is, amely kb. 1 hónapon át biztosít védelmet Ez az átmenetei immunitás úgy hozható létre, hogy egy másik személyből vagy egy állatból kinyert antitesteket injektálunk a szervezetbe. Ezt a módszert rendszerint csak kritikus helyzetekben és járványok idején alkalmazzák. Mivel ezen módszer esetében megkerüljük a limfocitákat, ezek sem nem képeznek antitesteket, sem nem „emlékeznek” az antigénre. Ez az oka a módszer hatása átmeneti voltának. A sejt-immunitás esetében, a humorális immunitással szemben, nem mutathatók ki keringő antitestek. A T-limfociták, amelyek ezt az immunitás-típust közvetítik, akkor aktiválódnak, amikor egy másik személyből származó sejteken (pl. átültetések esetén), daganatsejteken vagy vírusokon jelenlevő antigénekkel találkoznak. A B-limfocitákhoz hasonlóan a T-limfociták specifikusak és mindegyik típus csak egy antigénnel reagál. A limfociták növekednek, osztódnak és limfokineket termelnek, amelyek részt vesznek az idegen antigén ellen intézett támadásban. Ezek stimulálják a makrofágok fagocita-aktivitását is. Bár az immunológiai memória ekkor is létezik, mint a humorális immunitás esetében, a válasz sokkal lassúbb. 10-12 órát is igénybevehet a válaszreakció kifejlődése egy előzetesen érzékenyített egyén esetében, ezért a sejt-immunitás .késleltetett hiperérzékenységgel” jellemezhető. A sejt-immunitással összefüggő válasz a szömörce, a tölgy és a szömörcefa hatására fellépő allergiás reakció, a pozitív tuberkulin bőrpróbánál látható vörös folt és az átültetett szövetnek a szervezetből való kivetése. Az immunmoduláló szerek a limfocita-szaporodás folyamatát aktiválják vagy gátolják. A normál limfocita szaporodás különböző reakcióknak tulajdonítható, amelyek antigének, makrofágok, T- és B-limfociták valamint egyes vegyi anyagok között mennek végbe. Egy adott antigén jelenléte pl. aktivál egy konkrét T- vagy B-limfocitát. Ezenkívül bizonyos B-limfociták aktív T-limfociták által aktiválhatók, míg mások függetlenek a T-limfocitáktól és csak antigénekkel aktiválhatók. Az aktivált T-limfociták arra késztethetik a makrofágokat, hogy egy interleukin 1 (IL-1) néven ismert molekulát termeljenek, amely viszont mind a T-, mind a B-limfocitákat aktiválja. Az aktivált T-limfociták képesek egy interleukin 2 (IL-2) néven ismert molekula termelésére is, amely további T-limfocita aktiválódást indukál. A mitogéneknek nevezett vegyi anyagok DNS-szintézist és mitózist indíthatnak be, amelyek a Tvagy B-limfociták aktivitásának jeleinek tekinthetők. Egyes mitogének csak egy limfocita-tfpusra hatnak, míg mások több típusra. A különböző típusú és változó mennyiségű immunmoduláló szerek befolyásolják az immunrendszer komponensei között végbemenő komplex reakciókat. Mint a továbbiakban kimutatjuk, a találmány szerinti vegyületek és készítmények immunszupresszorként hatnak és mind a T-, mind a B-limfocitákat befolyásolják. Bár az immunrendszer igen jelentős védelmet biztosít olyan anyagokkal szemben, amelyek betegség kiváltására képesek, nem képes a pozitív hatású és az ártalmas idegen anyagok megkülönböztetésére és mindkettőt elbontja. Sok esetben előnyös lenne, ha rendelkeznénk egy, az immunrendszert szabályozó eszközzel, anélkül, hogy ezzel ártanánk az egyénnek. A találmány szerinti peptidek ilyen moduláló vagy szabályzó hatásokat fejtenek ki és potenciálisan felhasználhatók a különböző immun-rendellenességek kezelésére. Az egyén immunológiai válaszreakciói időnként több kárt vagy kényelmetlenséget okoznak, mint a behatoló mikrobák vagy idegen anyagok; ez a helyzet pl. az allergiás reakciók esetében. Ilyenkor kívánatos lenne az immunválasz elnyomása. Az immunológiai mechanizmusok adott esetben az egyén saját teste valamelyik részére vonatkozóan válnak érzékenyítetté. Ez arra vezet, hogy ezzel a testrésszel kapcsolatban reakciók lépnek fel, vagy ez a rész el is pusztulhat. Károsodik a szervezetnek az a képessége, hogy különbséget tegyen a „saját” és a „nem-saját” között, és a test kezdi elbontani önmagát. Néhány példa az ilyen autoimmun betegségekre emberben: reumás izületi gyulladás; egyes hemolitikus anémiák; reumás láz; pajzsmirigy-gyulladás; fekélyes kolitisz; myasthenia gravis; glomerulonephritis (egy vese-betegség); allergiás agy-gerincvelőgyulladás; folytonos ideg- és máj-károsodás, amely olykor a vírusos májgyulladást követi, és esetleg a sclerosis multiplex, valamint a szisztémás lupus erythematosus. Az autoimmunitás bizonyos formái annak eredményeként jelentkeznek, hogy sérülés ér egy olyan területet - pl. az idegszövetet vagy a szemlencséket -, amelyek rendszerint nincsenek kitéve a limfociták hatásának. Ha az ilyen területek szövetei limfociták hatása alá kerülnek, felületi fehérjéik antigénként képesek hatni és antitesttermelést, valamint sejt-immunválaszok jelentkezését indítják meg, aminek eredményeként megkezdődik az ilyen szövetek lebomlása. Más autoimmun betegségek azután alakulnak ki, hogy a szervezet olyan antigénekkel kerül kapcsolatba, amelyek antigén-jellegüket tekintve hasonlók az egyén saját szövetéhez, azaz azzal keresztreakciót adnak. Az Uyen típusú betegségekre egy példa a reumás láz, amelyben a kórokozó streptococcus antigénje keresztreakcióba lép az emberi szív egyes részeivel. Az antitestek nem tudnak különbséget tenni a baktérium antigénjei és a szívizom antigénjei között, és mindkét ilyen antigént tartalmazó sejtek károsodhatnak. Az immunrendszer működésének elnyomása ezen autoimmun betegségek esetében hasznos lenne a betegség hatásainak minimálisra csökkentése vagy kiküszöbölése érdekében. A keringő antitestek és a sejt-immunválaszok szerepet játszanak az átültetett szövetek és szervek kivetésében. Hacsak a donor nem ikertestvére a befo5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
