200277. lajstromszámú szabadalom • Eljárás hatóanyagként humán XIII faktort tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására
3 HU 200277 B 4 esetben az egész vastagbélt egységes és vérzéses nyálkahártyasérülés (Ulcus) boritja. A betegség főszimptómája a véres, gennyes hasmenés, amit görcsös hasfájás kisér. A beteg gyakran lázas, gyakori a súlyveszteség és a székleten keresztüli vérveszteség miatt a vérszegénység. Extraintensztinális panaszként gyakori az ízületi gyulladás és a bőrelváltozás. Bár a betegség oka nem ismert, genetikai és pszichikai okokra gyanakszanak. Az immunológiai és/vagy fertözéses jelleget vitatják. Ennek megfelelően eddig immun hatást csökkentő és gyulladásgátló terápiás szereket alkalmaztak. A szimptómás kezelés, így a folyadékveszteség intravénás elektrolitoldat adagolással történő pótlása és a vérveszteség vértranszfúzióval történő pótlása mellett a különleges terápia szulfaszalazinból (Azulfidine) és szteroidokból (Prednison) áll. A szulfaszalazin szalicilátot hordozó szulfonamid, amely gyulladásgátló hatásét a bélbaktériumok által végzett lebontás után helyileg fejti ki. Az adagolás általában 4-6 g naponta. A Prednison-t eleinte napi 40-60 mg dózisban orálisan adagolják. A magas kezdeti dózis csökkentésére gyakran alkalmaznak immun hatást csökkentő terápiát, például azatioprin (Imurek) 1,5-2 mg/kg testtömeg dózisban történő adagolásával. Ezekkel az intézkedésekkel az akut panaszok nagy része - mintegy 85%-a - hatékonyan kezelhető. A krónikus betegség gyakran visszatér, az esetek 15%-ában akuttá válik és igy a vastagbél eltávolításával járó sebészeti beavatkozás elkerülhetetlenné vélik. Fentiek alapján meglepőnek minősül az a tény, hogy a véralvadás folyamatában szerepet játszó XIII faktor alacsony dózisban rövid időn belül kedvező hatást fejt ki az ulcerativ colitis kezelésében. A következőkben klinikai vizsgálatok részletes eredményeit adjuk meg, amelyek világosan szemléltetik a XIII faktornak az ulcerativ colitis kezelésében elért hatásét. 1. esefcfbeteg: nő, 35 éves, 43 kg) A betegnek 1983. januárban nyálkás széklete és hasi fájdalma volt. 1984-ben ugyanezek a tünetek néhány napos időszakonként visszatértek, majd röntgensugaras vizsgálatok és vastagbéltükrözéssel totális ulcerativ colitist állapítottunk meg. A kezelést 30 g szalazoszulfapiridin közvetlen adagolásával kezdtük. Mivel a betegnél allergiás tünetek jelentkeztek a gyógyszert adtidiarrhoeás szerrel, digesztorral, stb. helyettesítettük és a beteg állapotát folyamatosan figyelemmel kísértük. Ugyanezen év decemberében a székletben ismét vért találtunk, így 15 mg/nap dózisban predonint adagoltunk. Ezután 1986 januárig a betegnél jó klinikai állapotot tapasztaltunk, amikor is a beteg ismét nyálkás székletre és hasi fájdalomra panaszkodott. A predonin dó4 zist 40 mg/napra növeltük, de ez sem volt hatásos egyik tünetre sem. Ezért a betegnek intravénásán a találmány szerinti eljárással kapott XIII faktor-koncentrátumot adagoltuk. A kísérletekben a napi dózis 2000 egység volt. Az adagolás 3 napig tartott. Az utolsó adagolási napot követően a székletben csökkent a makroszkopikus nyélka és a vér, valamint enyhült a hasi fájdalom, és a második utókezelési héten a panaszok teljesen elmúltak. Röviddel a kezelés után a pulzus és a testhőmérséklet a normális értékre kezdett visszatérni és az utolsó adagolás után egy héttel teljesen normalizálódott. 2. eset: (beteg: férfi, 31 éves, 37,5 kg) 1984 májusában a beteg véres székletre panaszkodott és baloldali ulcerativ colitist állapítottunk meg. A beteget naponta 60 mg dózisban intraarteriálisan predoninnal és 300 mg dózisban intraintesztinálisan hydrocortisonnal kezeltük, így a betegség hirtelen 1986 áprilisában enyhült. Ezután állapotát állandóan ellenőriztük, miközben 40 g dózisban szalazoszulfapiridint adagoltunk. Ugyanez év júliusban a betegnek 5-6 napos időközökben volt széklete valamint hasi fájdalmai voltak. A székletben makroszkopikus mennyiségben nyálkát és vért találtunk. Vastagbéltükrözéssel a rektumban eróziót és vérzést, valamint a végbél nyálkahártyán enyhe ödémát állapítottunk meg. A XIII faktor-koncentrátumot 2000 g/nap dózisban intravénásán adagoltuk három egymást követő napon. A hasi fájdalom a kezelés alatt enyhülni kezdett és az adagolás befejezése utáni napon teljesen elmúlt. A széklet gyakorisága növekedett és a széklet makroszkopikus anyagának mennyisége a normális értékre visszaállt. A kezelés utáni negyedik napon nem lehetett vért kimutatni a székletben. A vastagbéltükrözést a 14. utókezelési napon végeztük, amely bizonyította az ödéma és az erózió eltüntetését és hogy a vérerek láthatók lettek, jelezvén az említett javulást. 3. eset: (beteg: nő, 52 év, 50 kg) A beteg 1986 augusztus végén hasmenésre és haspuffadásra és tompa hasi fájdalomra panaszkodott. Ugyanezen év októberében röntgensugaras vizsgálattal és vastagbéltükrözéssel baloldali ulcerativ colitist állapítottunk meg. A vastagbéltükrözéssel bebizonyosodott, hogy a szigmabélben az erek átlátszósága megszűnt, eróziós nyálkahártya ödéma volt felismerhető, vörösödés és vérzés, és duzzadás, rendellenes forma, kis fekély alakult ki, jelezvén a betegség aktív stádiumát. A betegnek megtiltottuk, hogy egyen és intravénásán tápláltuk. A XIII faktor-koncentrátumot három napig 1500 egység/nap 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
