199913. lajstromszámú szabadalom • Eljárás műszálas alapanyagú, rácsszövet vagy rácsháló jellegű termék előállítására
1 HU 199913 A 2 A találmány tárgya eljárás műszálas alapanyagú, rácsszövet vagy rácsháló jellegű termékek előállítására. A 2.531.222. számú német szövetségi köztársaságbeli szabadalmi leírásból olyan szűrőszövet vált ismertté, amelynek a csomópontjai dreherkötéssel készültek, és a csomópontokban két vetülékszál van, amelyekből az egyik vetülékszál nem körkeresztmetszetű, hanem ovális vagy piskóta alakú. A 2.633.372. számú német szövetségi köztársaságbeli szabadalmi leírásból olyan szűrőszövet ismeretes, amelynek a csomópontjai szabályszerű dreher-kötéssel készültek, egy körkeresztmetszetű vetülékszálat alkalmazva. Mindkét megoldás azonban olyan szövethálót ad, amelynek kötési pontjai nem rögzítettek, így ezek a termékek zsugorodásra hajlamosak, ezért például héjszerkezetű termékek előállítására nem alkalmasak. A 3.120.661. számú német szövetségi köztársaságbeli szabadalmi leírásból olyan hálószövet ismeretes, amelynek csomópontjai dreher-kötéssel készültek két vetülékszál alkalmazása mellett, és a szálak elcsúszás ellen bitumennel vagy neoprénnel vannak bevonva, hogy egymáshoz jól tapadjanak. Ennek a megoldásnak az a fő hátránya, hogy az elcsúszás ellen használt kötőanyagok kémiailag összeférhetetlenek a héjszerkezetű, műszálas szövet hordozójú, mindkét felületén bevonattal ellátott anyagok bevonásához szokásosan alkalmazott műanyagokkal. A műanyagiparban igen elterjedten alkalmaznak ilyen, műszálas szövet hordozójú, mindkét felületén bevonattal ellátott anyagokat. Ezekből az anyagokból különböző héjszerkezeteket, így például feszített sátrakat, kamionhuzatokat vagy ponyvákat készítenek. Ilyen típusú anyagok például úgy állíthatók elő, hogy a műszálból, így például a poliészterből készült szövetre kenési technológiával mindkét oldalára egy speciális PVC-plasztisol filmet visznek fel. Ennek a megoldásnak azonban az a hátránya, hogy a kenéssel felvitt film igen gyenge tapadású a raűszálas szövethez. Kétségkívül ismeretes más megoldás az említett gyenge tapadás kiküszöbölésére. E megoldás értelmében kétkomponensű poliuretán adalékkal hő hatására alakítják ki a jó tapadású filmréteget. Ennek a javított megoldásnak azonban szintén jelentős hátrányai vannak. így például az említett technológia értelmében négyszeres kenésre van szükség, ami nyilvánvaló módon az előállítási költségeket rendkívüli mértékben megnöveli. További hátrányként említhető, hogy az alapszövetként használt poliészter-szövet igen gazdag szövetrendszerű kell, hogy legyen megfelelő szakítószilárdság biztosítása céljából. Még további hátrányként említhető, hogy ehhez a technológiához csak emulziós PVC használható fel, amely közismert módon rendkívül drága. Az említett megoldások elsősorban nagy szakítószilárdságú termékek előállítására hasznosíthatók gazdaságosan. Az élet számos területén szükség van azonban kisebb szakítószilárdságú, azaz legfeljebb 2000 N/5 cm szakítószilárdságú termékekre. Az ilyen típusú termékek előállítására leginkább elterjedt módszer lényege az, hogy műszálas, például poliészter-szálból készült rácsszövetre PVC-réteget kasíroznak termoplasztikus eljárással. Ehhez a módszerhez felhasználható más szuszpenziós polimerizálással kapott PVC-fólia is. A PVC-fóliák a háló üres pontjain keresztül termoplasztikusan összetapadnak. így tehát nincs szükség a korábbiakban említett technológia értelmében mindenképpen alkalmazott, igen költséges, kétkomponensű poliuretán-adalék alkalmazására. Ennek a megoldásnak további előnye az, hogy az alapanyagként felhasznált műszálas háló előállítása sokkal kevésbé anyagigényes művelet, mint a korábbi megoldásnál alkalmazott, sűrű szövésű szöveté. Végül kihangsúlyozandó, hogy ez a technológia a kalanderezésre tekintettel nagyságrendileg termelékenyebb, mint a korábban említett technológia értelmében alkalmazott kenési művelet. Ehhez a technológiához például a francia Shawanoz-cég állít elő szövethálót úgy, hogy e célra monofil szálakat használ. A monofil szálakból szövőgépen vászonkötéssel szövetet készít. Ezt a szövetet ezután gyári titokként kezelt különleges technológiával alakítja át olyan hálós szerkezetié, amelyben a keresztszálak az érintkezési pontokon termoplasztikusan kötődnek egymáshoz. Feltételezhető, hogy a hálószerkezet kialakításához rendkívül bonyolult gépi berendezéseket használ, amelyek nemcsak termoplasztikus kezelést, hanem nem ismertetett technológiájú impregnálást is magukba foglalnak. A megoldás hátránya tehát az, hogy egyrészt mindenképpen monofil szálat kell használni, másrészt az említett rögzítési technika igen bonyolult és költséges berendezést igényel. Kétségkívül ezzel a módszerrel a legkülönbözőbb műszaki célokra állítható elő szövet alapú termék úgy, hogy a monofil szálak minőségét és a szövet sűrűségét megfelelően szabályozzák. Egyébként a PVC-fóliák kasírozása ennél a hálószövetnél is a korábbiakban ismertetett technológiai módszer szerint történik. Végül a teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy polipropilénből extrudálással is készítenek hálót, ez azonban nem stabil, erősen zsugorodik, könnyen szakad, így legfeljebb csak mint kerítésanyag vagy csomagolóanyag használható. Célul tűztük ki, hogy az előzőekben ismertetett megoldások hátrányaitól mentes, az adott műszaki területen tetszőleges célokra felhasználható, műszál alapú termékek előállítására megfelelő technológiát dolgozzunk ki. Felismertük, hogy ha a szövési rendszerben az alsó és a felső fonal láncban egyaránt forog, akkor a két fonal a hálóban feszüU»égmentes lesz. A két forgószálas kötésnél tehát a szálak egyformán vesznek részt a forgásban és így körülfogják a vetülékfonalat. Felismertük továbbá, hogy ha az elkészült hálót közvetlenül a szövés után PVC vagy akril-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
