199560. lajstromszámú szabadalom • Eljárás alfa-hidroxikarbonsavaknak a megfelelő l-alfa-aminokarbonsavakká történő folytonosüzemű, enzimatikus átalakítására

11UIW kJKJ\J L> Ebből a célból például a koenzimet előbb etiléniminnel oxidált alakjává, N(l)-amino­­etilszármazékává alakítjuk át, amelyet azután a karbodiimiddel [lásd: Cuatrecanas, J. Bioi. Chem., 245. Köt., 3059. old. (1970)] egy olyan karboxilezett polietilénglikollá kapcso­lunk, melynek polietilén lánca 500— 50.000, előnyösen 1.500—20.000 átlagmolekulatöme­­gű. Az így nyert terméket azután a meg­felelő NADH-származékká redukáljuk, Dim­­roth-féle átrendezéssel az N (6)-származékká alakítjuk át és adott esetben ismét a megfelelő NAD+ — származékká oxidáljuk. A növelt molekulatömegű koenzimet olyan mennyiség­ben használjuk fel, hogy az NAD+/NADH­­-koncentráció 0,1 —10 mmól/1, előnyösen 1 — 7 mmól/1 legyen. A membránreaktorba folyamatosan táp­láljuk be az átalakítandó a-hidroxikarbonsav vizes oldatát a maximálisan oldódó mennyi­ség 25—100 t%-ának megfelelő koncentrá­cióban. Természetesen lehetőség van arra, hogy az a-hidrokarbonsav valamely tiszta enantiomerjét, tehát vagy L vagy D formáját tápláljuk be és a membránreaktorba előzete­sen a betáplált enantiomernek megfelelő, spe­cifikus dehidrogenázt vigyük be. Sokkal előnyösebb azonban, ha az a-hidr­­oxikarbonsavat racémátként használjuk. Eb­ben az esetben az alkalmazandó dehidrogenáz tekintetében három lehetőség van. Használ­hatunk olyan dehidrogenázt, amely csak az egyik enantiomerre specifikus. Ebben az eset­ben a másik enantiomer változatlan marad és a membránreaktort a szűrletárammal együtt hagyja el, amiből visszanyerhető. Al­kalmazhatunk L és D enantiomerre specifikus dehidrogenáz-elegyet is. Ebben az esetben végül is mindkét enantiomert a kívánt a-ami­­nokarbonsavvá alakítjuk át. Ugyanezt érjük el azonban akkor is, ha csak az L- vagy csak a D- enantiomerre specifikus dehidrogenázt alakalmazunk, a membránreaktorban azon­ban ezen túlmenően még egy, a használt a-hidrokarbonsavra specifikus racemáz is je­len van. A membránreaktorba ezen kívül folyama­tosan tápláljuk be az átalakítandó a-hidroxi­­karbonsavnak megfelelő a-ketokarbonsavat is olyan mennyiségben, hogy annak koncent­rációja a reaktorban a felhasznált aminokar­­bonsav-dehidrogenázra, számítva 1 —10 Km között legyen. Km jelentése itt az a-ketokarbon­­savnak a felhasznált, és képzendő L-a-amino­­karbonsavra specifikus dehidrogenázra vonat­koztatott adszorpciós egyensúlyi állandóinak reciprok értéke. Az a-ketokarbonsavat vagy az átalakítan­dó a-hidroxikarbonsav vizes oldatához adjuk hozzá vagy vizes oldat alakjában külön ada­goljuk be. Ez utóbbi módszer adott esetben előnyösebb lehet, mert az adagolás ebben az esetben függetlenül szabályozható. A membránreaktorba továbbá folyamato­san ammóniumionokat táplálunk, az átalakí­tandó, a-hidroxikarbonsavvai minimálisan 3 ekvimoláris mennyiségben. De a reakciót az sem zavarja, ha 3-szoros ammónium-ion-mól­­felesleget használunk. Az ammóniumionok be­táplálása célszerűen úgy történik, hogy az átalakítandó a-hidroxikarbonsav vizes oldatá­hoz kívánt mennyiségben valamely alkalmas ammóniumsót, például ammóniumformiátot adunk. Az átalakítandó a-hidroxikarbonsávra spe­cifikus dehidrogenázt célszerűen olyan mennyi­ségben alkalmazzuk, hogy az egyensúlyi álla­potban a közbenső termékként fellépő, meg­felelő a-ketokarbonsavra vonatkoztatott egyensúlyi átalakulásnak legalább 50%-at ér­jük el. A szükséges enzimkoncentráció a tar­tózkodási időtől és az a-hidroxikarbonsav ki­indulási koncentrációjától függ. Egy órás tar­tózkodási időnél és 100 mmól/1 szubsztrá­­tum-koncentrációnál általában elegendő egy 10 E/ml a-hidroxikarbonsav-dehidrogenáz ak­tivitás. Az. esetleg használt, az átalakítandó a-hid­­roxikarbonsavra specifikus racemázt célszerű­en olyan mennyiségben alkalmazzuk, hogy a racemizálási reakció kielégítő sebességgel menjen végbe és ne váljék a teljes reakció sebesség meghatározó tényezőjévé. Ehhez ál­talában elegendő egy 10 E/ml-es racemáz­­-aktivitás abban az esetben, ha ismét egy órás tartózkodási időből és 100 mmól/1 szubsz­­trátum-koncentrációból indulunk ki. Végül a képzendő L-a-aminokarbonsavra specifikus dehidrogenázt célszerűen olyan mennyiségben alkalmazzuk, hogy egyensúlyi állapotban az NAD+:NADH arány legalább 5:1 legyen. Ehhez 100 E/ml-ig terjedő amino­­karbonsav-dehidrogenáz mennyiséget hasz­nálunk, hogy egy órás tartózkodási idő és 100 mmól/1 szubsztrátum-koncentráció mel­lett legalább 90%-os egyensúlyi átalakulást állítsunk be, ami a kapcsolt reakciórendszer­rel termodinamikailag lehetséges. A reakció alatt a membránon át 0,1 — 15 bar, előnyösen 0,2—3 bar nyomáskülönbsé­get kell fenntartani, amit egy megfelelően mé­retezett szubsztrátum oldat betápláló adago­ló szivattyú, és adott esetben egy, a szűrlet­­áramba a membrán mögött beiktatott tartó­szelep felhasználásával érünk el. A nyomás­­különbség hatására a szűrletáram a kívánt sebességgel lép át a membránon. A membrán nyomóoldalán az abszolút nyo­mást célszerűen úgy kell megválasztani, hogy a membrán előtt erőteljes turburencia létre­hozására a reakciótérben végzett erős keve­rés vagy cirkuláltatás következtében a memb­rán mentén egy helyen se csökkenjen le annyi­ra a nyomás, hogy a reakcióelegy kigázoso­­dása következzék be a nyomóoldalon. Az erő­teljes keverésre vagy cirkuláltatásra azért van szükség, hogy elkerüljük a membrán terhelését az enzimekkel vagy a megnövelt molekulasúlyú koenzimmel. A membránreaktort az enzimatikus reak­cióknál szokásos 25—50°C hőmérsékleten 4 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Thumbnails
Contents