199529. lajstromszámú szabadalom • Eljárás műanyag hulladék, különösen fólia jellegű hulladék feldolgozására

HU 199529 A A találmány tárgya eljárás műanyag hul­ladék, különösen fólia jellegű műanyag hul­ladék feldolgozására a műanyagipari gépe­ken újra felhasználható agglomerátummá, illetve regranulátummá. A találmány szerin­ti eljárással elsősorban polietilénből és po­lipropilénből álló csomagoló eszközök, így zsákok, fóliák, huzatok stb. dolgozhatók fel. Ismert, hogy a műanyagok igen energia­­igényes anyagok, mert nemcsak formálásuk, termékké való feldolgozásuk fogyaszt ener­giát, hanem kiindulási anyaguk többnyire energiahordozó, azaz földgázból, kőoljból állítják elő. Ezért kifejezetten helytelen, hogy a műanyagból készült termék (például mű­trágya csomagolására felhasznált fóliazsák, takarmány csomagolások, az élelmiszeripar­ban gyűjtőcsomagolásként használt fóliahu­zatok) egyszeri alkalmazás után a szemét­be kerül. Felméréseket végezve arra a meg­állapításra jutottunk, hogy a mezőgazdaság­ban évente legalább 10.000 tonna fólia ala­kú műanyag hulladék keletkezik, és az élel­miszeripar évente mintegy 50Ô0 tonna mű­anyagfóliát dob el (a konzervüvegek gyűj­tőcsomagolása).. Ennek pusztán az alapanyag­­-értéke évi 600 millió forintot tesz ki. To­vábbi szempontként említhető, hogy a hazai PE-granulátum alapanyag teljes mértékben import. Végül nem szabad arról sem meg­feledkezni, hogy a szemétlerakóhelyekre került műanyag nem bomlik le, akár száz évre is szennyezi a környezetet. A fentiek miatt már történtek kísérletek a műanyag hulladék újrá feldolgozására, tő­kés országokban egész gépsorok termelnek a hulladékból újra felhasználható granulá­tumokat. Magyarországon Monoron üzemel egy újrafeldolgozó gépsor. Tekintettel arra, hogy a kérdésnek — kiemelkedő fontossága el­lenére — alig van áttekintést nyújtó szakirodal­ma, tekintettel továbbá arra, hogy a monori üzem (amelyet módunkban állt megtekinteni) a legújabb osztrák gépekkel van felszerelve, te­hát vitán felül korszerűnek számít, a továb­biakban a monori üzemet tekintjük a tech­nika állásának, és ezzel hasonlítjuk össze a találmány szerinti megoldást. A technika állása szerint az összegyűj­tött fóliát mozgóképes aprítókban aprítják, aminek következtében kis műanyaglapkák keletkeznek, méretük általában néhány négy­zetcentiméter vagy ennél kisebb. Az aprí­tott anyagot mossák, mert függően a mű­anyag felhasználásától különböző szennyező anyagok tapadnak hozzá. A mosott és adott esetben szárított, mindenképpen azonban cent­rifugált anyag az úgynevezett agglomeráló tartályba kerül, amely fűtött falú, henger ala­kú tartály, amelynek alján forgókés van el­rendezve (a háztartási ütőkéses kávédaráló­hoz hasonlóan). A tartály fűtése, valamint a forgókés mozgása miatt a műanyagban fel­szabaduló belső súrlódási hő hatására a hő­re lágyuló műanyag kezd meglágyulni, amit egyebek között a keverő motorjának teljesít­1 2 mény-felvételén is meg lehet állapítani. A kellően megmelegedett és meglágyult mű­anyaghoz vizet adagolnak, és a hirtelen fel­szabaduló gőz hatására a műanyaglapkák összezsugorodnak. Az így kezelt anyagot a tartályból kiengedik és szárítják. A fentiek szerint kapott agglomerátum nem morzsaszerű, hanem — akár a kiindu­lási aprított hulladék — lapkákból, pikke­lyekből áll, ezek kisebbek ugyan, mint a ki­indulási fólia darabkák, de lényegében meg­tartották kétdimenziós voltukat (a szem­léletesség kedvéért legyen szabad mondani: a szétnyomott főtt lencséhez hasonlítanak, csakhogy szabálytalan alakjuk miatt nem gördülékenyek). Ennek a formának számos hátránya van. A legfőbb hátrány az, hogy az agglomerátum — még ha tisztasága azt különben megengedné is — nem táplálható be közvetlenül például fröccsöntőgépbe, az anyag nem folyik, nem gördül, eltörni a gép garatét. Ezért'az újrafeldolgozás elé regra­­nulálási műveletet iktatnak be, azaz az agg­lomerátumot ugyanúgy kell granulálni, mint az új műanyagot. Ez járulékos beruházást (granuláló extrudert) tesz szükségessé, és energiát is fogyaszt. Az ismertetett módon előállított agglo­merátum pikkelyszerű részecske-formájából származó további hátrány, hogy kicsi a tér­fogattömege, mert a részecskék lazán helyez­kednek el. Míg az új granulátum — a mű­anyag fajtájától függően — kb. 1 kg/dm3, egyes esetekben nagyobb térfogattömegű, az agglomerátum térfogattömeg 0,8—0,85 kg/ /dm3. Nagyobb mennyiségek szállítása ese­tén ez számottevő hátrányt jelent, és az ere­deti granulátum után megmaradt zsákokba történő csomagolás sem megoldható. A találmány feladata olyan javított el­járás kidolgozása volt, amellyel járulékos beruházások nélkül a hőre lágyuló műanyag hulladékot, különösen fólia jellegű hulladé­kot úgy lehçt regenerálni, hogy a kapott regenerátumot közvetlenül a feldolgozó gép­sorba lehessen adagolni. A fentiekben elmon­dottakból világos, hogy ehhez lényegében szfé­rikus, gömbalakú részecskeforma kell. Meglepő módon azt találtuk, hogy a re­generált anyag szemcseformájára kedvező­en hat, ha az anyagot agglomerálás köz­ben legalább két vízgőz-kezelésnek vetjük alá. Azt tapasztaltuk továbbá, hogy az agg­lomeráló tartály geometriája nem közömbös a végtermék minősége szempontjából. Az er­re a célra eddig használt magas, álló hen­ger alakú, felső felükben belső terelő leme­zekkel ellátott tartályokban az aprított anyag keveredése nem elegendő, és a rendszerint magasan a forgókés felett elhelyezkedő te­relőlemezek nem hatékonyak. Ha az agglo­meráló tartály azonban zömök henger, amely­nek átmérője a magasságához úgy arányul, mint 1:1 — 1:1,4, ha továbbá a tartály alsó fele, harmada nem hengeralakú, hanem sok­2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents