199161. lajstromszámú szabadalom • Eljárás polimer bevonattal stabilizált poliizocianátot tartalmazó diszperziók előállítására
199161 stabilizált izocianátokat szűréssel elválasztjuk, majd szuszpendáljuk nagyobb molekulájú poliol- és/vagy poliamin-vegyűletekben. Meglepő módon víz is alkalmas folyadék közeg, ebben az esetben az amin-stabilizátorokat hozzáadjuk a vízhez, majd a kapott oldatba keverjük a szilárd poliizocianátokat. Amikor amin-stabilizátorként főként kismolekulájú alifás poliaminokat használunk, ezen eljárással gyakran csak úgy tudjuk az izocianátot teljesen megnyugtatóan stabilizálni, ha csekély mennyiségű (például vízre számítva 2—25 tömeg%, előnyösen 5—15 tömeg%) nagyobb molekulájú poliol vagy nagyobb molekulájú (aromás) poliamin-komponens jelenlétében dolgozunk. Ha a poliizocianátok stabilizálásához lényegében víz reakcióközeget alkalmazunk, akkor általában a stabilizált poliizocianátot szűréssel elválasztjuk, adott esetben óvatosan megszárítjuk és az elkülönített, finoman porított anyaghoz az egykomponensű poliuretán elegy előállítása céljából nagyobb molekulájú poliolokat és/vagy poliaminokat, valamint adott esetben további kiindulási komponenseket keverünk. A megnevezett folyadék közegekhez (poliolok, poliaminok, lágyítók vagy víz) adott esetben keverhetünk előnyösen 146°C alatti forráspontú apoláros vagy kevéssé poláros oldószereket, például alifás, cikloalifás, vagy aromás szénhidrogéneket, halogénezett szénhidrogéneket, étert, ketonokat vagy észtereket. Ezáltal adott esetben lehetőségünk van a reakció végrehajtására kisviszkozítású közegben, ezután az oldószereket vákuumban ismét eltávolítjuk. A taglalt stabilizáló reakciók folyadékban lévő poliaddíciós termékkel burkolt, stabilizált poliizocianát diszperziót eredményeznek. A diszperziók legalább 3 tömeg%, előnyösen legalább 5 tömeg%, a legtöbb esetben legalább 7,5 tömeg% szilárd stabilizált poliizocianátot tartalmaznak; a szilárd anyagtartalom leginkább 70 tömeg%, előnyösen 50 tömeg%, a legtöbb esetben pedig 40 tömeg% alatt van. Amennyiben a poliuretánokat olyan kör zegben diszpergáljuk (például nagyobb molekulájú poliolokban vagy poliaminokban), amelyek a továbbiakban alkalmasak a poliuretánná alakításhoz, akkor e diszperziókat közvetlenül tovább használhatjuk. Lehetséges viszont az is, hogy adott esetben — bár kevésbé előnyös módon — a stabilizált poliizocianátokat többnyire víz, monoalkoholok vagy nagyon sok lágyító és/vagy oldószer felhasználásakor a diszperzióról például szűréssel elválasztjuk, majd por alakban a kívánt reakciókomponensekhez, a (B) nagyobb molekulájú poliolok és/vagy poliaminokhoz, adott esetben további azonos vagy különbözően felépített (B) nagyobb molekulájú poliaminokhoz, továbbá adott esetben kismolekulájú láncnövelőszerekhez adjuk. 19 A gyakorlat számára rendkívül fontosak azok a (B) nagyobb molekulájú poliaminokból, adott esetben további (B) nagyobb molekulájú poliolokból és/vagy (C) láncnövelőszerekből, például kismolekulájú poliaminokból és kismolekulájú poliolokból és stabilizált poliizocianátokból alkotott diszperziók, amelyek az egykomponensű reakciókhoz, illetve az egykomponensű rendszerek kialakításánál közvetlenül felhasználhatók. Előnyős a komponenseket olyan mennyiségben és ekvivalens-arányok között felhasználni, hogy ezek az egykomponensű poliuretán-rendszer receptúrájának közvetlenül megfeleljenek. Mint már említettük, a találmány szerint a hosszú ideig tárolható egykomponensű reaktív rendszereket előnyösen kismolekulájú láncmeghosszabbitó szerek vagy térhálósítók ( (C) összetevők) egyidejű felhasználása mellett állítjuk elő. C) E kismolekulájú láncmeghosszabbítószerek vagy térhálósítók ((C) komponensek) esetében alifás és/vagy cikloalifás-csoportokhoz kapcsolódó hidroxilcsoportokkal (poliolok) és/vagy aromás gyűrűkhöz, beleértve az aromás jellegű heterociklusos gyűrűket is, kapcsolódó NH2*csoportokkal (poliaminok) reridelkező, 63—399 molekulatömegű két vagy többfunkciós vegyületekről van szó. Előnyösek az említett molekulatömeg tartományba eső kismolekulájú diolok alifás molekulatömeg tartományba eső kismolekulájú diolok alifás vagy cikloalifás csoportokhoz kötődő hidroxilcsoportokkal, továbbá aromás diaminok. E vegyületek általában 2—8, előnyösen 2—4, leginkább pedig 2, az izocianátokkal szemben reakcióképes hidrogénatomot, így hidroxil- és/vagy aminocsoportot hordoznak. Természetesen különböző (C) típusú vegyületek keverékei is felhasználhatók. Az ilyen típusú vegyületekre példák: etilén-glikol, trimetilén-glikol, 2,3- és/vagy 1,4-butándiol, 1,6- -hexándiol, neopentil-glikol, 1,4-bisz-hidroxi-etil-eiklohexán, tereftátsav-bisz (ß-hidroxietil) észter, 1,4,3,6-dián-hidrohexitek, 1,4-monoanhidro-tetritek, továbbá kevésbé előnyösek a szekunder hidroxilcsoportokkal bíró diolok, például propilén-glikol, 2,3-butándiol vagy 2,5-pentándiol. Többértékű vegyületekre a következőket hozzuk fel példaként: trimetilol-propán, trimetilol-etán-l,2,6-hexántriol, glicerin, pentaeritrit, kinit, mannit, szorbit, ricinusolaj, továbbá di-, tri- és tetraetilén-, -propilén és -butilén-glikol, valamint bisz-2-hidroxi-etil)-hidrokinon, bisz-(2-hidroxi-etil)-rezorcin, formóz vagy formit. Alkalmasak még a tercier-amin tartalmú di- vagy poliolok, például metil-dietanol-amin, trietanol-amin vagy N,N-bisz-hidroxi-etil-piperazin. A kismolekulájú poliolok helyett azonban előnyösen használjuk a kismolekulájú diaminokat. Az aromás poliaminokon azokat az aminokat is értjük, amelyek az aminocsoportot az aromás kezdetű heterociklusos csoporthoz 20 11 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
