198802. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés csoportos oktatáshoz - célszerűen nyelvoktatáshoz - szükséges hanganyag rögzítésére és/vagy lejátszására
5 HU 198802 B 6 Ezután a hanganyag rögzítését az első gyakorlatrész végéig, majd ezt követően a további gyakorlatrészek rögzítéséig tovább folytatjuk. Nevezetesen célszerű, ha az egyes gyakorlatrészekhez (kazettákhoz) tartozó adatokat külön adathordozón, például mágneslemezen rögzítjük. Ezen adatokat az egyes gyakorlatrészek lejátszásának megkezdése előtt egy írható-olvasható háttértár előre meghatározott rekeszeibe beírjuk, majd az egyes gyakorlatrészek lejátszása alatt azokat kiolvassuk és felhasználjuk. Az egyes feladatok lehetnek például kérdések, vagy a tanuló által ismétlésre váró szövegrészek, történetrészek, stb. A rögzítés során az egyes feladatok megoldásához tartozó optimális időtartamot meghatározzuk és rögzítjük. Ezt célszerűen úgy végezzük, hogy a feladatról felvételt készítünk, majd a feladat rögzítése utón végjelzést adunk. Ez után megadjuk a helyes választ is, amelynek időtartamát megmérjük és rögzítjük. Válasz alatt egy adott feladat helyes megoldását értjük. A válasz lehet például szövegismétlés, tartalmi össszefoglalás, fordítós, egy kérdésre adott válasz, stb. Célszex*ű továbbá, ha készítünk egy művelettárat, amelybe a hanganyag programozott rögzítéséhez és/vagy lejátszásához szükséges feladatok mindegyikének utasítássorozatát egy programozható, csak kiolvasható háttértár különböző mezőinek meghatározott című rekeszeibe beírjuk és azokat ott tartósan rögzítjük, beégetjük. Az egyes feladatok végrehajtásához szükséges adatokat egy írható-olvasható háttértár különböző mezőinek meghatározott című rekeszeibe beírjuk. Majd egy háromóllapotú cimregiszter és egy háromállapotú buszmeghajtó bemenetén egy multiplexeit cím-adatcsatornát, a cimregiszter kimenetén egy címcsatornót, a buszmeghajtó kimenetén pedig egy belső csatornát alakítunk ki; Miután egy alaphelyzetbe állítást végeztünk, egy RESET-vonal aktivizálásával a szekvenciális vezérlőprogramból, a program által kezelt adatokból és a program folyamat állapotát mutató információkból álló főprogramot elindítjuk. Ez után az első végrehajtandó utasítást a címregiszterbe beolvassuk. Majd egy utasításhívó rutinnal az egyes utasításokat a háttértárból egymás után kiolvassuk, majd végrehajtuk. Ez után az egyes vezérelhető szervek bemenetét egy elemkivólasztó dekóder egyes kimeneteire kötjük. Ezzel az intézkedéssel az egyes vezérelhető szerveket különböző időpontokban a belső csatornára kapcsoljuk. Az egyes tanulói munkahelyeket minden egyes utasításvégrehajtási ciklusban megcímezzük, egy megszakitáskérő vonal mintavételezését pedig minden egyes utasitásvégrehajtási ciklusban végrehajtjuk. Célszerű még, ha az egyes vezérelhető szervek például vezérelhető tárolók. Minden egyes tanulói munkahelyhez egy vezérelhető tárolót és egy analóg multiplexert rendelünk. A7, egyes vezérelhető tárolók vezérlő bemenetére adott dekódolt jellel meghatározzuk a; t az időpontot, amikor a vezéi'elhetó tárolót a belső csatornára kapcsoljuk. A belső csatornán megjelenő adattal (címmel) pedig meghatározzuk azt, hogy az adott tanulói munkahelyiek) hangcsatornáját melyik magnetofon hangcsatornájával kívánjuk összekapcsolni. Az így kiválasztott magnetofon és a tanulói hangcsatornák között az analóg multiplexer segítségével kapcsolatot hozunk létre. Ezt követően a magnetofont bekapcsolva megkezdjük az első gyakorlatrész (kazetta) e'ső feladatának lejátszását mindazon hallgatok részére, akiket az első magnetofon hangcsatornájára kapcsoltunk. Ez után a hanganyag lejátszását az első feladat végéig folytatjuk. A hangszalag kezdetjelzése arra szolgál, hogy a magnetofonszalagot alaphelyzetbe állítsuk. Az első feladat vég jelzéséhez érve az első magnetofont egy előre meghatározott opt’mális időre leállítjuk. A leállítást követően a tanulói hangcsatornákat az első magnetofon hangcsatornájáról lekapcsolva, az egyes tárulok mikrofonját bekapcsolva megkezdjük az első gyakorlatrész első feladatának megoldását. Amikor az optimális magnetofon állásidő végétért, az egyes tanulói mikrofonokat kikapcsolva, az egyes tanulói hangcsatornákat ismét az első magnetofon hangcsatornájára kapcsolva megkezdjük az első gyakorlatrész második feladaténak lejátszását. Az első gyakorlatrész második feladatának lejátszását az első gyakorlatrész végéig, illetve a további gyakorlatrészek utolsó feladatának a lejátszásáig folytatjuk. A feladat végjelzések arra szolgálnak, hogy azok segítségével a magnetofonokat megfelelő időpontban leállítsuk. Az egyes magnetofonok, illetve az egyes mikrofonok be-, illetve kikapcsolását közvetve vagy közvetlenül ugyancsak vezérelhető tárolók segítségével végezzük az elmondottak szerint. Az egyes tanulói hangcsatornákat azért kell a mikrofonok bekapcsolása előtt szétkapcsolni, hogy amikor az egyes tanulók a feladat megoldása közben beszélnek, a beszédükkel ne zavarják egymást. Célszerű még az is, ha az egyes gyakorlatrészek lejátszását oly módon végezzük, hogy a tanulókat több csoportra osztjuk. Minden egyes tanulói csoportot egy-egy közös magnetofon hangcsatornájára kapcsoljuk. Ez után az egyes magnetofonokat bekapcsolva, azokon különböző gyakorlatrészeket játszunk le. Az egyes gyakorlatokat végezhetjük úgy is, hogy az egyes magnetofonokat kikapcsoljuk, az egyes mikrofonokat pedig be5 10 15 20 25 80 35-1Ó 45 50 55 no 05 5