198129. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a humán izotópdiagnosztikában alkalmazható, radioaktív izotópokkal jelezhető hordozófehérjék minősítésére
1 HU 198129 A 2 A találmány tárgya eljárás a humán izotópdiagnosztikában alkalmazható, radioaktív izotópokkal (például "“Tc-mal.) jelezhető hordozófehérjék minősítésére. Ismeretes, hogy a radioaktív izotópokkal jelzett hordozófehérjéket - például a "“Tc-mal jelzett humán szérum albumint - tartalmazó diagnosztikai készítmények jól alkalmazhatók a humán izotópdiagnosztikában a betegségek korai kimutatására, illetve a terápia eredményeinek noninvasiv követésére [S. L. Yang és munkatársai: J. Nuol, Med. 19, 804 (1978)]. Alkalmazásuk során azonban gyakran észlelték, hogy a különböző forrásokból vagy különböző időpontokban beszerzett (egyébként azonos hordozófehérjét és jelző izotópot tartalmazó) izotópdiagnosztikai készítmények segítségével meghatározott eredmények jelentős mértékben eltérnek egymástól [D. W. Wang és munkatársai: Int. J. Applied Rad. and Isotopes 29, 251 (1978)]. Az eltérés abban nyilvánul meg, hogy a jelzett vegyület nem kívánt mértékben lokalizálódik a célszervben, ami téves mérési eredményt, következésképpen diagnosztikai bizonytalanságokat, szélsőséges esetben téves diagnózis felállítását eredményezheti. Ilyen jellegű eltéréseket még akkor is észleltek, ha az adott diagosztikai készítmények valamenynyi alapparamétere (például jelzési hatásfoka stb.) megegyezett. Egyes szerzők ezeket az alkalmazástechnikai eltéréseket a radioaktív jelző izotóp bevitelekor fellépő mellék reakcióknak, illetve szennyezést eredményező körülményeknek tulajdonították. így például ismert, hogy a "“Te izotópot "“TcOí-anion formájában viszik be a hordozófehérjébe, és eközben a pertechnetát anionban lévő, VII oxidációs állapotú technéciumot redukálószerrel IV oxidációs állapotú technéciummá redukálják. Redukálószerként a leggyakrabban ón(II)-kloridot használnak, amit általában nagy fölöslegben alkalmaznak. A reakció körülményei között az ón(II)-klorid hidrolízisre hajlamos, így kolloid ón(II)-hidroxidot képez, amely radioaktív technécium egy részét is megköti. A hordozófehérje helyett a kolloid ón(II)-hidroxidhoz kötött radioaktív technécium már nem a célzott szervben lokalizálódik, hanem a diagnosztikum beadása után a vizsgált test valamennyi szervébe eljut, így meghamisítja a mérési eredményeket. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy megfelelő minőségű diagnosztikai készítmény előállításához ki kell küszöbölni a radiokolloid képződését. Vizsgálataink azonban azt mutatták, hogy az azonos mennyiségű radiokolloidot tartalmazó, azonos hordozófehérjéből előállított diagnosztikumok alkalmazástechnikai jellemzői is eltérnek egymástól, sőt ilyen eltérések a radiokolloidot egyáltalán nem tartalmazó diagnosztikai készítmények használatakor is gyakran fellépnek. Az alkalmazástechnikai eltérések tehát nem vagy nem csupán a radioaktív jelző izotóp bevitelekor lezajló mellékreakciókra, illetve szennyezőanyagok képződésére vezethetők vissza. További vizsgálataink során arra a felismerésre jutottunk, hogy a hordozófehérjéhez kötött radioaktiv izotópot tartalmazó diagnosztikai készítmények alkalmazástechnikai tulajdonságait alapvetően a hordozófehérje radiokémiái minősége, előállítás- és előkezelésmódja határozza meg. A teljesen azonos alapanyagokból előállított hordozófehérjék radiokémiái minősége a hordozófehérje elkülönítésére, tisztítására és feldolgozására alkalmazott módszerektől függően igen jelentős mértékben változhat. így például az emberi kevert, gyűtött plazmából különböző frakcionálási módszerekkel (etanolos vagy triklór-ecetsavas kezeléssel) előállított humán szérum albumin frakció a gyártási technológia serán számos olyan hatásnak van kitéve (hohe tás, pH hatása, alkoholkoncentráció változása, a lecsapószer minőségének és koncentrációjának hatása stb.), amelyek a fehérje szerkezetében finom elváltozásokat okoznak. Ezek az elváltozások hagyományos analitikai módszerekkel nem észlelhetők, és csak kesébb, a radioaktív jelzést követő izotópdiagnosztikai vizsgálat során válnak nyilvánvalóvá. Minthogy a hordozófehérjék elkülönítésének, tisztításának és feldolgozásának módszereit - az egyes laboratóriumok felkészültségének, anyag- és eszközparkjuk közötti eltéréseknek stb. tulajdoníthatóan - igen nehéz standardizálni, és még igen kis mértékű változások is jelentős eltérésekhez vezethetnek a hordozófehérje-preparátum finom szerkezetében (tehát izotópdiagnosztikai minőségében), szükség van olyan eljárásra, amellyel minősíthető a különböző eredetű és előéletű hordozófehérjék izotópdiagnosztikai alkalmazhatósága. Ilyen módszer eddig még nem vált ismertté. Tekintettel arra, hogy a hordozófehérjék szerkezetében bekövetkező finom változások eredményei csak az in vivo körülmények között végzett izotópdiagnosztikai vizsgalat során válnak nyilvánvalóvá, az élő szervezetben lezajló folyamatok nyomonköveté sére in vivo minősítési módszert dolgoztunk ki. Módszerünk azon a felismerésen alapul, hogy ha laboratóriumi állatoknak ismert mennyiségű hordozófehérjét és ismert menynyiségű (aktivitású) radioaktív izotópot tartalmazó izotópdiagnosztikai készítményt adunk be, majd meghatározzuk az állatok vérmintájában a hordozófehérje és a radioaktiv izotóp koncetrációját, következtethetünk arra, hogy az élő szervezetben a diagnosztikai készítménnyel bevitt radioaktiv izotóp hányadrésze szakad le a hordozófehérjéröl. A hordozófehérjéket a fenti elv alapján k számítható leszakadási indexszel jellemezhetjük. Izotópdiagnosztikai célokra azokat a 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
