197239. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és szerkezet persely vagy perselyszerű test belső hengeres felületének fémmel való bevonására

5 19723S 6 szükségképpen azonos szögsebességgel forog a persely és a felhordó testek mindegyike, így ha a felhordó testek szélességét - su­gárirányú méretét - megfelelően választjuk meg, akkor elérhető, hogy mire a felhordó testeken kifelé végighalad a megömlött bevo­nó fém, addigra eléri vagy jól megközelíti azt a szögsebességet, amivel mind a persely, mind a felhordó testek forognak. A felhordó testek külső éle jól megközelíti a persely belső felületét, ezért a felhordó testeket elhagyó bevonó fém rövid út megtétele után felütközik a persely belső felületére. Mint mér korábban utaltunk rá, célszerű olyan tárcsák közé fogni a kiöntésre szánt perselyt, amelyek közül az egyik tárcsa haj­tóművel áll kapcsolatban, ezért ez hajtótér­­csaként szerepel, mig a vele szemközti tárcsa támasztótárcsaként szolgálhat. A támasztótár­csa középrészénél lehet kihagyni azt a nyí­lást, amin át az öntőtölcsér nyúlványa a per­sely belső terébe nyúlik, és amelyen keresz­tül a megömlött bevonó fém a szerkezet bel­sejébe juttatható. A felhordó testek előnyösen az egyik végüknél megfogott testekként alakíthatók ki, mégpedig úgy, hogy a megfogás a hajtó­tárcsánál legyen. Ez a megfogás a felhordó testek és a hajtótárcsa közötti merev kap­csolatot jelenthet, de a felhordó testeket ál­­lithatóan és rögzithetően is kapcsolni lehet a hajtótárcsához. Az állíthatóság azzal az előnnyel jár, hogy a különféle üzemi körül­ményeknek megfelelően változtatni lehet a felhordó testek beállítását. Kialakíthatók a felhordó testek úgy, hogy azok egyenes la­pok legyenek, de célszerűbb úgy kiképezni azokat, hogy keresztmetszetükben görbült alakúak legyenek. A görbültség általában ak­kor megfelelő, ha egy-egy felhordó test ke­resztmetszetének alakja olyan, hogy a for­gástengelyhez közelebbi vége az e véghez tartozó sugárirányhoz képest nagyobb szög­ben hajlik, mint a külső vége. A felhordó testek helyzete a forgástengellyel párhuza­mos lehet, de ahhoz képest kitérő helyzetben is elrendezhetők a felhordó testek. Sok eset­ben előnyős lehet, ha a felhordó testeket a hosszuk mentén csavart felületűekre képezik ki. A kísérletek szerint megfelelő körülmé­nyek mellett előnyös lehet, ha egy-egy fel­hordó test felületein, vagy legalább egyik felületén bordázat vagy horony van, amely fokozza a megömlött bevonó fém felgyorsítá­sát, illetve bizonyos mértékig befolyásolja annak áramlását a felhordó test mentén. A bordázat vagy horony különféle hálózatot képezhet. A találmány szerinti eljárás lényege te­hát, hogy a perselyben felhordó testeket forgatunk, ezekre folyatjuk a megömlött be­vonó fémet és azt a felhordó testekről a persely szögsebességével közel azonos szög­sebességgel csapatjuk a persely belső felü­letére. 4 A találmány szerintii eljárás egy előnyös és célszerű foganatositási módja mellett a perselyben védőgáz atmoszférát ' tartunk fenn. A találmány szerinti szerkezet lényege pedig, hogy a perselyt közrefogó és a per­selyt így forgató tárcsák egyikéhez, előnyö­sen a hajtótárcsához kapcsolt, a persely bel­sejébe nyúló felhordó testei vannak. A találmány szerinti szerkezet egy elő­nyös kiviteli alakját képezi az a megoldás, amelynél a felhordó teBtek a forgástengellyel párhuzamos helyzetűek. Egy újabb célszerű kiviteli alakja a ta­lálmány szerinti szerkezetnek az olyan meg­oldás, amelynél a felhordó testek a forgás­­tengellyel párhuzamos helyzettől eltérő hely­zetű lapok. Előnyös a találmány szerinti szerkezetet úgy kialakitani, hogy a felhordó testek ke­resztmetszete görbült legyen. Sok esetben célszerű úgy kialakítani a találmány szerinti szerkezetet, hogy a fel­hordó test keresztmetszetében a forgásten­gelyhez közelebbi végnek a sugáriránnyal bezárt szöge nagyobb, mint a külső vég és a sugárirány által bezárt szög. További előnyős kiviteli alakja a talál­mány szerinti szerkezetnek, hogy egy-egy felhordó test legalább egyik felületén borda vagy horony van. A találmány szerinti eljárást és szerke­zetet a szerkezetnek egy példakónti kiviteli alakja kapcsán magyarázzuk részletesebben, amely példakénti kiviteli alakot a csatolt rajz szemlélteti. A rajz 1. ábráján a példakénti szerkezet hosszmetszetben van feltűn­tetve, mig a 2. ábra az 1. ábrán bejelölt A-A sik mentén vett metszet. A példakénti szerkezetnél az 1 perBely belső felületét kell fémmel bevonni. A megfe­lelően előkészített 1 perselyt a 2 hajtótárcsa és a 3 támaaztótárcBa fogja közre. Az 1 per­sely forgatását a 2 hajtótárcsához kapcsolódó hajtómű, valamint a 2 hajtótárcsa előnyösen kúpos felülete és az 1 persely homlokrészé­nél lévő támaszkodó él között ébredő súrló­dás biztosítja. A 3 támasztótárcsa lényegében egy szabadon futó tárcsa lehet, aminek a forgásét a rajta kiképzett kúpfelület és az arra támaszkodó 1 persely homlokrészónél lé­vő kóralakú él között ébredő surlódó erő biztosítja. A 3 támasztótárcsa a középrészén áttöréssel van ellátva és ezen az áttörésen át nyúlik a 4 öntőtölcsér nyúlványa abba a térbe, amit lényegében az 1 perBely övez. A példakénti esetben a 2 hajtótárcsához vannak kapcsolva az 5 felhordó testek, ame­lyek keresztmetszetükben görbültek (lásd 2. ábra.). A görbültséget úgy célszerű megvá­lasztani, hogy - amint azt a 2. ábrán szem­léltettük - az 5 felhordó test forgástengely felőli végének a sugáriránnyal bezárt oC szö­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents