196953. lajstromszámú szabadalom • Eljárás N-[4-/N-alkil-amin/szulfaramid-fenil]-alkil-szulfonamid származékok előállítására
5 196 953 6 kozó szívizomszövet endokardiális felületén helyeztünk el - ingereltük W.P.I. digitális stimulátorral, amelyet úgy állítottunk be, hogy 330 vagy 1000 msec, ciklushosszúságú, 1-2 msec, időtartamú folyamatos pulzust (lüktetést) idézzen elő. Az inger erősségét megközelítőleg a diasztolés küszöbérték kétszeresére állítottuk, és a kísérlet során szükség szerint szabályoztuk. A kísérletek megkezdése előtt az összes készítményt a szövetfürdőben legalább egy órán át egyensúlyoztuk. Ezt követően legalább 60 percig egyensúlyozást végeztünk minden egyes, hatóanyagot tartalmazó szuperfuzátummat, a hatóanyag adagolása utáni mérésük elkezdése előtt. A mérőeszközöket a készítmény hosszában 6-10 helyen a hatóanyagok adagolása előtt és után helyeztük el. Az ellensúlyozó potenciálokat minden egyes kísérlet befejezésekor ismételten ellenőriztük. 3 M kálium-klorid oldattal töltött üveg-mikroelektródokat nagy impedanciájú és negatív kapacitanciájú elektrométerekkel kötöttünk össze (W.P. Instruments, New Haven, CT), és összehasonlító elektródokként Ag/AgCl félcellákat használtunk. Az akciós potenciál felszálló ágának első deriváltját (V^ax) analóg differenciáló áramkör alkalmazásával kaptuk meg, amelyet csatlakoztattunk egy csúcstartó áramkörrel, amely a V^„ rögzített értékét 30-70 msec, időn át fenntartotta. Az akciós potenciált és a V^ax nyomgörbéjét Tektronix tároló oszcilloszkópon kijeleztük, és későbbi elemzés céljára lefényképeztük. Ezenkívül a csúcstartó mérőeszköz segítségével papíron is rögzítettük a V^,ai értékeit. Minden egyes kísérlet céljára a hatóanyagból friss törzsoldatot készítettünk. A vegyöleteket 1 — 10 mg/ ml koncentrációban oldottuk desztillált vízben, majd 3 pM végkoncentrációra hígítottuk normál Tyrodeoldat megfelelő térfogatával kiértékelés céljára. Az akciós potenciál (AP) alábbi paramétereit mértük: a diasztolés levezető potenciált (azaz az aktivációs feszültséget, VacI); az AP túllépését (VM); az AP időtartamát, amelyet azzal az idővel mérünk, amely eltelik a repolarizációig -20 mV-ra (APD20) vagy -60 mV-ra (APD60) vagy -80 mV-ra (APD80); és az AP felszálló ágának maximális sebességét (V^,ax). Az adatokat kétmintás „t”-próbával hasonlítottuk össze, és statisztikai szignifikanciának a p<0,05 feltételt fogadtuk el. Definíció szerint a III. osztályú antiaritmiás hatás bizonyítékaként azt fogadtuk el, hogy az APD60 értéke a jelentős változása nélkül növekszik. Annak a hatásprofilnak az alapján, amelyet megfigyeltünk a találmány szerinti vegyületeken a fentiekben leírt, tudományosan elismert standard vizsgálati modellek alkalmazása során, a találmány szerinti vegyületek olyan antiaritmiás szerek, amelyek szív-aritmiák esetében és a koszorúartériák görcse által előidézett kóros állapotokban alkalmazhatók. E célra a vegyületek orálisan vagy parenterálisan, az adagolás módjával összeegyeztethető adagolási formákban adagolhatok orális, intraperitoneális, intramuszkuláris, intravénás, nyelv alatti vagy orron át történő adagolással. Az állatkísérletek alapján a hatásos adag körülbelül 1 mg/testsúlykg-tól körülbelül 5 mg/testsúlykg-ig terjed intravénás adagolás során (előnyösen 2—10 mg/kg); és körülbelül 2—10 mg/kg (előnyösen 5-20 mg/kg) orális adagolás eseténVameiy egy vagy több dózisban adagolható, ahogyan ezt az aritmiás kóros szívműködés megkívánja. Egy adott beteg esetében a specifikus dózistartomány a beteg korától, betegségi állapotától, a betegsége súlyosságától és a beteg testsúlyától függ. Az orális adagolást folyékony vagy szilárd adagolási egységgel végezhetjük bármilyen e célra alkalmas alakban, például tablettákkal, kapszulákkal vagy oldatokkal, amelyek a hatóanyag adagolási egységét (például körülbelül 50 mg-tól körülbelül 400 mg-ig terjedő mennyiségét) tartalmazzák önmagukban vagy olyan segédanyagokkal együtt, amelyek a szokásos tablctlázáshoz, szolubilizáláshoz bevonattal való ellátáshoz, ízesítéshez vagy színezéshez szükségesek. A parenterális adagolást folyékony adagolási egységformákkal végezhetjük vizes vagy olajos közegben előállított, steril oldatokkal vagy szuszpenziókkal. Az injekciós oldatok előállítására célszerűen izotóniás vizes közeget alkalmazunk stabilizáló-, tartósító- és emulgeálószerekkcl együtt vagy azok nélkül. A találmány szerinti eljárást az alábbi nemkorlátozó példákban részletesen ismertetjük. Azon példáknál, ahol vizsgáltuk, megadjuk az akciós potenciál időtartamában és felszálló görbéjének sebességében megfigyel? változást, valamint a kísérleti állatok halálának időpontját és túlélési százalékát. 1. példa 4-Metilszulfonamido~N-{2~{bisz( 1-metil-etil)--amino ]-etil}-N-( I-metil-etil)-benzolszulfonamid 4 - Metilszulfonamido - benzolszuifonil - kloridot (16,45 g, 0,061 mól) részletekben szilárd anyagként 1 óra alatt hozzáadunk N,N,N' - triizopropil - etilén - diaminnak (11,36 g, 0,061 mól) és trietil-aminnak (6,16 g, 0,061 mól) mclilén-kloridban (300 ml) készített oldatához. Az adagolás befejezése után a reakcióelegyet 1 órán át keverjük, nátrium - hidrogén - karbonát - oldattal, majd sóoldattal mossuk és az oldószert eltávolítjuk. A visszamaradó gumiszerű anyagot száraz szilikagéloszlopon (400 g) kromatografáljuk 10%-os MeOH/EtOAc elegyet alkalmazva. így a tiszta bázist (10,1 g) kapjuk. A szabad bázist izopropanolos sósav-oldattal kezeljük és így kapjuk a monohidrokloridsót fehér szilárd anyagként (11,92 g) -, op.: 209-211 ”C. Elemanalízis a C18H34C104N3S2 összegképlet alapján: számított: C 47,41; H 7,51; N 9,21%; kapott: C 47,16; H 7,29; N 8,83%. 3 pM, 1000 msec c.l. : % AAPD60 = 35; % AV^=8. Elpusztulási idő: 18,3 perc, 67% túlélés. 2. példa 4-Metilszulfonamido-N- {2-( bisz(l-metil-etil) --amino ]-etil}-N-( 1 -metil-etil) -benzolszulfonamid 4 - Metilszulfonamido - benzolszuifonil - kloridot (2,70 g) részletekben hozzáadunk N,N - di - izopropil 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
