195095. lajstromszámú szabadalom • Eljárás élelmezési célra alkalmas sókészítmények előállítására

195095 1 A találmány tárgya eljárás élelmiszer-ada­lékanyagként, konzerválószerként, gyümölcs­ízű folyadékokhoz ízesítőként, sütőporként vagy egészség fenntartására alkalmas ké­szítményként felhasználható sókeverékek elő­állítására. Ismeretes az, hogy az emberi táplálkozás­ban nagy a kalcium- és főként a nátrium-fe­lesleg, viszont kevés a kálium és a magnézium az élelmiszerekben. Ez felesleget vagy hiányt, sőt gyakran betegséget is okoz a szervezet­ben, ilyen a szélütés, szívaritmia és bizonyos esetekben a szíveredetű hirtelen elhalálozás. A vfzh.ajtp. gyógyszereket széles körben használják a ma'gas vérnyomás kezelésében, tvzek ,c$ökkentik â szervezet nátriumsó ter­­(hejé'sét azáltal, hogy fokozzák a vizeletki­­v'álasWást; de ugyanakkor ezzel egyidejűleg a kálium-, a magnézium- és a hidrogén-ionok kiválasztását is fokozzák. A leggyakrabban használt diazid-típusú vízhajtók egyidejűleg csökkentik a kalcium kiválasztást is. Ez a je­lenség különösen egy kiegyensúlyozatlan nát­rium-, kalcium-, kálium- vagy magnézium- só­háztartással párosulva gyakran kálium-, magnézium- vagy hidrogénion-hiányt okoz, ún. alkalózis, és a kalcium fölös és káros fel­gyülemlése lép fel a szervezetben. Az alkalózis különösen káros, mivel to­vább csökkenti a kálium és magnézium egyéb­ként is alacsony koncentrációját a vérben és egyéb sejtenkívüli testfolyadékban. A vér vagy egyéb sejtenkívüli testfolyadék kálium-, magnézium- vagy hidrogén-ion koncentrá­ciójának csökkentése és a kalcium koncent­ráció növekedése tovább növeli a szívarit­­miák és miokardiális károsodások pl. szív­­infarktusok gyakoriságát. A kálium adagolása önmagában azonban nem vált be pl. a szívaritmia megelőzésében, különösen akkor, ha a beteg egyidejűleg mag­néziumhiányban is szenved. A.kálium adago­lása önmagában a vizsgálatok szerint növeli, a magnéziumhiányt minden káros következ­ményével együtt. Ha pedig csak magnéziumot önmagában adagolnak, akkor még káros kálium-koncentráció csökkenés is bekövetkez­het a sejten kívül, ha a megnövelt magné­ziumszint miatt aktiválódott nátrium-kálium­­-adanozin-trifoszfatáz káliumot szállít a sej­tekbe. Továbbá a túl magas nátriumion-szint fokozza a kálium és a magnézium kiválasz­tását a vizeleten keresztül. Ha a beteg egyidejűleg alkalózisban szen­ved, akkor még a kálium vagy magnézium együttes adagolása is hatástalan lehet a szív­aritmia és a szívizom károsodásának meg­előzésében. Az alkalózis pedig még súlyosab­bá válhat, mivel számos fiziológiailag elfo­gadható kálium- vagy magnéziumsónak lugo­­sító hatása van. A hidrogénion-koncentráció növekedése ön­magában káros kálium és magnéziumcsökke­nést okoz a sejten belül, hacsak nem áll ren­delkezésre elegendő mennyiségű kálium- vagy 2 2 magnézium-ion a sejten kívüli területből, pél­dául az emésztőtraktusból. Ismeretes az, hogy a nátrium felesleges mennyiségének kiegyensúlyozására olyan sóke­veréket használnak, amelyben a nátriumot részben vagy teljesen más sókkal helyette­sítik. Ezek a nátrium ízét hivatottak pótolnj. A kálium- vagy a kalciumsókat használják általában pótanyagként. Ilyen, egyik főalko­tórészként kalciumsókat tartalmazó sóké­szítményt ismertet pl. a 166 966 sz. magyar szabadalmi leírás. A kalciumsók használata azonban nem célszerű, mivel tovább növeli a szervezet egyébként is túl nagy kalcium-ter­helését. A káliumsók használata önmagában azért nem megoldás, mivel azoknak gyakran keserű és kellemetlen utóízük van. A 60 107 számú finn közzétételi iratban (ami megfelel a 2015 864 számú brit közzé­tételi iratnak) olyan sókeveréket javasolnak, amely 50—65 tömeg% nátrium-kloridot, 20— 40 tömeg% kálium-kloridot és 5—20 tömeg% magnézium-kloridot vagy -szulfátot tartal­maz. Ha ezt a sókeveréket a közönséges asz­tali só helyett használják, akkor lehetséges a nátriumsó terhelés csökkentése, ugyanak­kor a kálium- vagy a magnéziumszint növe­lése is. Ez a sókeverék azonban nem kielégítő, fnivel nem ismerték fel a hidrogénion-kon­centráció csaknem döntő szerepét a kálium- és a magnézium-anyagcserében. Ezenkívül a 60 017 számú finn közzété­teli iratban ismertetett sókeverékben magné­zium-szulfátot vagy magnézium-klorid-hidrá­­tot kell alkalmazni. Ennek főleg az az oka, hogy a többi magnéziumsó nem eléggé oldha­tó vízben. A magnézium-klorid rendkívül higroszkopos, a magnézium-szulfátból pedig meleg állapotban a kristályvíz hamar fel­szabadul. Emiatt ez a keverék könnyen vesz fel vizet és összetapad. A találmány célkitűzése olyan eljárás sókeverék előállítására, amely természetes úton megakadályozza a kiegyensúlyozatlan nátrium-, kalcium-, kálium- és magnézium­szint hátrányait és bizonyos vízhajtó gyógy­szerek ártalmait, emellett azonban íze és fi­zikai tulajdonságai az emberi ízlés számára elfogadhatók. A találmány tehát olyan eljárás, amely fiziológiailag elfogadható sókeverékek előállí­tására vonatkozik, amely disszociálható ka­tionok alakjában magnézium-, kálium-, nátri­um- és hidrogén-ionokat tartalmaz. Az emlí­tett ionok összes moláris mennyiségére szá­mítva a magnézium-ionok mennyisége 1 — 80 mól%, a kálium-ionoké 2—90 mól%, a nát­rium-ionoké 0—80 mót% és a hidrogén-iono­­xé 0,5—80 mól%. A találmány szerinti eljá­rással készült sókeverék használatával — az asztali só vagy egyéb étkezési célra használt sókeverék helyett — meg lehet akadályozni a kiegyensúlyozatlan táplálkozásból szárma­zó elektrolitegyensúly-megbomlás okozta károsodást, valamint az egyes hatóanyagok külön történő adagolása és vízhajtókkal való 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents